A fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat
A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat részeként a fenntarthatóság aktuális kérdéseiről tartanak előadásokat az egyes tudományterületek szakértői szerdán és csütörtökön Budapesten, a Humán Tudományok Kutatóházában.
Kép forrása: wikimedia commons
Az esemény levezető elnökei Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottságának elnöke, valamint Boda Zsolt, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont főigazgatója lesznek - olvasható a szervező MTA MTI-hez eljuttatott közleményében.
A beharangozó szerint szerda délután a gazdasági növekedés fenntarthatóságának, fenntarthatatlanságának kérdéseiről, valamint a fenntartható táplálkozás pszichológiai vonatkozásairól, illetve a környezettudatos cselekvés kivitelezésének akadályairól hallhat a közönség.
Az eseményen Antal Miklós, az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoport tagja előadásában egyebek mellett arra keresi a választ, hogy miért olyan fontos a gazdaság GDP-vel mért teljesítményének növelése, miért engednek ebből oly ritkán. Az előadás bemutatja azokat a mélyebb okokat, amelyek miatt bármilyen mérőszámok használata mellett fontos politikai és gazdasági cél marad a GDP növelése, ami nagy eséllyel fenntarthatatlan lesz.
Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a témához kapcsolódóan arról beszél, hogy a GDP helyett mit lehetne használni egy gazdaság teljesítményének mérésére, a lakosság jólétének leírására.
Dúll Andrea környezetpszichológus előadásában egyebek mellett azt mutatja be, hogyan tud a pszichológia hozzájárulni egy olyan táplálkozási kultúra kialakításához, amely egyszerre szolgálja az emberek egészségét és a bolygó jóllétét is.
Varga Attila pszichológus záró előadásában az ökológiai krízissel kapcsolatban átélt érzelmek - ökoszorongás, ökogyász, ökobűntudat - jelenségeit járja körül. Bemutatja, hogy melyek azok a leggyakoribb pszichológiai gátló tényezők, melyek hátráltathatják a környezetvédő cselekedetek megvalósulását és szándékok kialakulását.
Az esemény második napján délelőtt az elővigyázatosság elvének elméleti és gyakorlati megvalósításával járó kihívásokról beszél több akadémikus és iparági szakember is. Az akkumulátoripar is terítékre kerül, előadás hangzik el a gyártás és újrahasznosítás heves társadalmi vitákat kiváltó kérdéseiről, a természetvédelmi és az ökológiai kockázatokról.
Az előadók bemutatják a magyar mezőgazdaság fenntarthatósági kihívásait, a génmódosított haszonnövények termesztésével kapcsolatos problémákat, valamint a GMO újragondolásáról is szó esik.
A "Forró" fenntarthatósági kérdések interdiszciplináris tükörben című kétnapos eseményt élőben közvetítik az MTA YouTube-csatornáján.
(MTI)
A rovat további hírei: Kultúra
Hírcsokor a József Attila Könyvtárból
2025. feb. 07.
Februárban is érdemes lesz ellátogatni a könyvtárba, illetve figyelni a kulturális intézmény hivatalos oldalát. Izgalmas programmal készülnek a Nemzetközi Könyvajándék Nap eseménysorára, valamint ismét vakrandizhatunk csábító, ámde rejtélyes kötetekkel.
Csaknem 50 galéria mutatkozik be a csütörtökön nyíló Art and Antique Budapest vásáron
2025. feb. 06.
Csaknem 50 galéria több ezer műtárgyat, köztük festményeket, bútorokat, szobrokat, ékszereket, antik könyveket, szőnyegek és fegyvereket mutat be a csütörtökön nyíló Art and Antique Budapest vásáron, a Bálna Budapest épületében.
DSTV: az élő hagyomány az MMK-ban
2025. feb. 05.
Teljesen megtelt a MMK aulája a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes táncházán, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal vajdaszentiványi táncokat tanulhattak a résztvevők, a talpalávalót az Eszterlánc zenekar – generációk ropták együtt. Hangkép.
"Járd ki, lábam…" – ismét a régi utakra lépne a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. feb. 04.
Komoly változásokról és komoly tervekről számolt be a közelmúltban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Alapítvány kuratóriumának új vezetése. A cél egyértelmű: a közösség megerősítésével szeretnék elérni, hogy a csapat neve ismét a régi fényében ragyogjon.
DSTV: regényfolyam az Utószó sorozatában
2025. feb. 04.
A város kulturális kínálatáról is szót ejtett a DSTV összeállításában Gyöngyössy Csaba önkormányzati képviselő, a Modern Művészetért Közalapítvány Kuratóriumi elnöke. A beszélgetés apropója az Utószó élő irodalmi antológia folytatása, Wirth Imre kötete, a Karolina kertje című regény bemutatója volt. Hangkép.
DSTV: "Részletek" az Aula Galériában
2025. feb. 03.
Különleges kiállítás várja a vendégeket a Bartók Kamaraszínház Aula Galériájában, derül ki a DSTV összegzéséből. A magyar kultúra napján mutatták be Ötvös László Részletek című gyűjteményét – a színházi produkciók mellett érdemes lesz az aulában is elidőzni a látogatóknak. Hangkép.
Ismét Fringe tehetségkutatót indít a Magyar Zene Háza
2025. feb. 03.
Hobbi- és utcazenészeknek, valamint zeneiskoláknak, zenei alkotóműhelyeknek ad lehetőséget fellépésre idei Fringe felhívásával a Magyar Zene Háza.