Így varázsolhatunk ünnepi hangulatot karácsonyi ablakmatricával és ablakfilccel

doszerk - 2024. november 20. 8:30

Ahogy közelednek az ünnepek, minden lehetőséget megragadunk, hogy beszerezzük a szükséges kellékeket az ünnepi dekorációhoz. Kifejezetten örömteli alkalom ez kicsik és nagyok számára is, mert nemcsak szuper időtöltés, hanem egyenesen hasznos is. (X)

A jó hír pedig az, hogy a Kreatív Ötletek Boltja ablakmatrica termékei szuper mintákkal és színekkel várják az ötleteinket, hogy az otthonunk méltóképpen karácsonyi hangulatba kerüljön. Nem kell mást tennünk, mint találni egy jó témát, ami köré "építhetjük" a díszítés minden elemét.

Az igazi ünnepi hangulat legfontosabb eleme, hogy harmonikus legyen az összkép, és legyen egy téma, ami uralkodó lesz a folyamatban. Persze a kaotikus káosznak is megvan a maga varázsa. A legjobb benne pedig az, hogy ezt nem kell egyedül csinálnunk, mert a gyerekek is nagyon szívesen részt vesznek a feladatokban.

Ablakra fel: az elmaradhatatlan matrica

A matrica soha nem mehet ki a divatból, mert bennünk él az irántuk való rajongásunk gyermekkorunk óta. Az viszont nem minden családban volt megengedett, hogy bárhova lehessen matricát ragasztani.

Persze ennek megvolt a gyakorlatias magyarázata, mert anyaként azt jól ismerjük, hogy mit jelent levakarni a felületekről az ott maradt ragasztót. Az ablakmatrica legjobb része az, hogy a legtöbb esetben nyom nélkül eltávolítható, de a “ragasztgatás” öröme mégis megmarad.

Elképesztő választékot találhatunk a Kreatív Ötletek Boltjában, ami azért is jó, mert szuper áron beszerezhetünk mindent, és ráadásul raktárról. Így ki van zárva, hogy nem érkezik meg időben a megrendelt dekoranyag.

Egyedi alkotások ablakon filccel

A másik hatalmas kedvenc a gyerekek körében, amikor a kezükben tarthatják a filcet. Ennek pedig normális esetben vannak bizonyos korlátai, amik között ott lapul az is, hogy CSAK papíron alkalmazható.

Egy ablakfilc viszont képes áttörni azt a falat, amit olyan gondosan felépítettünk a filccel való rajzolás lehetőségei köré. Egy ilyen ügyes kis eszközzel szabadon alkothat kicsi és nagy is az üvegen, ami aztán az ünnepek végéig ott díszeleghet.

Talán az egyik legnagyobb örömforrás a gyerekek számára, amikor legálisan meg lehet szegni a szabályokat. Az a csillogás, ami ott ragyog a szemükben ilyenkor, kifejezetten igényli azt, hogy vásároljunk néhány filcet a “rosszalkodáshoz”.

Az ablakmatrica és az ablakfilc kombinálható egymással

Külön is megállja a helyét mindkét változat, de mégis vihetünk bele egy kis fantáziát és csavart. Minden kisgyermek képzelete határtalan, és olyan dolgokat is képesek “belelátni” egy ártatlan hópehelybe, amit mi nem.

Csak engedjük szabadon a srácokat az ablak előtt és nézzük, ahogy a csillogó szemű apróságok telefirkálják a matricák mellett üresen hagyott részeket az üvegen. A teljes ünnepi pompa így lehet kerek, mert nemcsak a kezünk munkája lehet benne, de a gyermekeink szíve és lelke is.

Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor együtt alkothat a család apraja és nagyja, és a karácsonyi forgatagban jut idő az együtt töltött készülődésre is.

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: állatvédelmi témahét az Aranyban

DSTV: állatvédelmi témahét az Aranyban

2025. okt. 17.

Az állatvédelmi témahét kezdeményezéséhez idén is csatlakozott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösség az iskola falain kívül az Ebrendészeti Telep védenceit támogatta, a falakon belül pedig különböző játékos feladatokkal tanulhattak a diákok. Hangkép.

 

Természetes megoldások a mindennapi stressz kezelésére

Természetes megoldások a mindennapi stressz kezelésére

2025. okt. 16.

A modern élet számtalan kihívást tartogat, amelyek gyakran próbára teszik a szervezet tűrőképességét. A rohanó hétköznapok, a munkahelyi nyomás vagy a fárasztó életmód mind hozzájárulhatnak a túlzott stresszhez. (X)

 

A modern férfi borotválkozási és szakállápolási szokásai

A modern férfi borotválkozási és szakállápolási szokásai

2025. okt. 15.

A férfiak borotválkozási és szakállápolási szokásai az utóbbi években drámai változásokon mentek keresztül. Ahogy a divat és a stílus terén is, úgy az arcápolásban is új trendek és termékek jelentek meg. (X)

Miért jó választás az üveg teraszfedés?

Miért jó választás az üveg teraszfedés?

2025. okt. 15.

Napjainkban üveg teraszfedés az egyik leghatékonyabb választás, ami számos előnnyel rendelkezik. Kétségkívül elegáns és kifejezetten tartós. (X)

A grillezés varázsa: miért választják egyre többen a kerti grillezőt?

A grillezés varázsa: miért választják egyre többen a kerti grillezőt?

2025. okt. 14.

Szerinted miért növekszik egyre inkább a grillezés népszerűsége napjainkban? A közös grillezések nemcsak az ínycsiklandó fogásokról szólnak... (X)

DSTV: ünnepelt a LEAF közössége

DSTV: ünnepelt a LEAF közössége

2025. okt. 14.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV ünnepi összegzése: második születésnapját ünnepelte a kutyás kutató-mentőket tömörítő LEAF SE. Az alkalom apropóján izgalmas közösségi programot szerveztek a közelmúltban. Hangkép.

 

Klasszikus tükrök fürdőszobába, akár LED világítással is

Klasszikus tükrök fürdőszobába, akár LED világítással is

2025. okt. 13.

Egy fürdőszoba hangulatát sok tényező alakítja: a burkolat, a bútorok, a fények, viszont talán semmi sem gyakorol akkora hatást önmagában, mint a tükör. Egy jól megválasztott modell nemcsak a betöltendő funkció szempontjából telitalálat, hanem hatásos designelem is, amely karaktert, fényt is eleganciát visz a térbe. (X)