Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Jubilál a kultúra egyik zászlóshajója

Terdik Péter - 2024. november 20. 15:00

Öt évtizeddel ezelőtt, napra pontosan november 4-én nyitotta meg a kapuit a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár. Van mire büszkének lennünk és lenniük. A napokban az MMK-ba látogattunk el, ahol Kováts Rózsával beszélgettünk az intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Tízezrek látogatják, sokszázak otthona – 50 éve működik az MMK.

Mozgalmas év

Mint arról már korábban beszámoltunk, az MMK és a könyvtár idén ünnepli az intézmények 50 éves jubileumát. Ennek apropóján nagyon sok programmal készültek, volt egy hatalmas közös rendezvényük is szeptemberben. Kováts Rózsa ügyvezető igazgatóhoz a napokban látogattunk el, ő pedig felidézte azt a sok-sok tervet és elképzelést, amellyel a jeles évfordulóra készültek.

Az igazgató nagy örömmel számolt be arról, hogy négy nagyrendezvénnyel adták meg az évforduló alaphangját. Kezdésként Dr. Csernus Imre látogatott el Dunaújvárosba, majd Szekeres és Barbaró lépett fel az intézményben. Szabadtéri színházi előadásra várta a látogatókat Dévényi Ildikó, Németh János és Lukács Melinda triója, majd Danics Nóra és Bach Szilvia zenés humorestje „zárta a sort”.

A nagy visszatérések  

A jubileumi esztendőben közkedvelt és visszatérő események is voltak. Nagyot mentek a nyári táborok, a különféle előadások, közösségi találkozók és vetélkedők. Ahogy azt már megszokhattuk, mindig volt egy-egy különleges kiállítás is az aula-galériában, a csupasz falakat rendre olyan művészek díszítették az alkotásaikkal, akik ezer és egy szállal kötődnek az intézményhez. Sokéves kihagyás után idén visszatért a Kézműves Kincsek Vására, amely alkalomról-alkalomra hatalmas tömegeket mozgatott meg a színes kínálatával és a remek hangulatával.

Ugyanannyit, kevesebből

Kováts Rózsa arról is beszélt, hogy rendkívül hálás azoknak a városlakóknak és szervezeteknek, akik valamilyen módon hozzájárulnak az intézmény működéséhez. Ők sajnos egyre kevesebben vannak, a nehéz gazdasági körülmények pedig nem tették könnyebbé a programok szervezését. Megcsappant a mecénások száma, így leginkább csak a lehetőségeikhez mérten tudnak tervezni. A munka azonban nem áll meg, a kultúra ápolása pedig olyan feladat, amelyet örömmel vállaltak, és vállalnak az év minden napján.

Fotók: Végh Zoltán (archív) & Terdik Péter 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: újra kedvenc lett az MMK

DSTV: újra kedvenc lett az MMK

2024. feb. 08.

Különleges sorozatot produkál a Munkásművelődési Központ, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű közösségi eseményeknek, kulturális programoknak otthont adó intézmény zsinórban ötször húzta be a kategória első helyét a Dunaújváros Kedvence viadalon. Hangkép.

ICA-D: jön, jön jön a Dunaújvárosi Tárlat!

ICA-D: jön, jön jön a Dunaújvárosi Tárlat!

2024. feb. 07.

Közel negyven, a városban és/vagy a térségben élő, illetve a városhoz kötődő képző- és iparművész munkáit mutatja be a gyűjtemény a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) összes termeiben. Megnyitó pénteken, mindenkit szeretettel várnak!

Adomány révén ugrott nagyot a táncegyüttes hangtechnikája

Adomány révén ugrott nagyot a táncegyüttes hangtechnikája

2024. feb. 05.

Az 1 százalékos felajánlásokból tett szert vadonatúj hangtechnikai berendezésre a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Mindenütt remekül használható, nagyon kellett már, és nem is kell sokáig várni az éles bevetésre!

DSTV: díjazott lett az ICA-D tárlata

DSTV: díjazott lett az ICA-D tárlata

2024. feb. 04.

A hírt már olvashatták, de most itt a DSTV összegzése. Megosztott AICA-díjat kapott, ezzel hatalmas szakmai elismerést érdemelt Chilf Mária A minták kötnek című bemutatója, amelyet tavaly láthattak  a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) vendégei. Hangkép.
 

"Kulturális híd" – a SKICC Csoport tábori tárlata nyílt a József Attila Könyvtárban

"Kulturális híd" – a SKICC Csoport tábori tárlata nyílt a József Attila Könyvtárban

2024. feb. 01.

A tervek szerint hosszabb távú együttműködés első állomása az a tárlat, amely a József Attila Könyvtár emeleti előterében nyílt; a nyári táborhoz hasonlóan a kiállítást is Kosztolányi György és Pats József emlékének ajánlották a SKICC Csoport tagjai.

DSTV: a kelta pénzek nyomában

DSTV: a kelta pénzek nyomában

2024. feb. 01.

Különleges kincseket mutat be a DSTV összeállítása az Intercisa Múzeummal közös sorozatában. A kelta pénzeket egy 300 darabos kollekció részeként fedezték fel a városépítés hőskorában – és mostani bemutatásához szomorú aktualitás kapcsolódik. Hangkép.

DSTV: új trió irányítja a Vasas munkáját

DSTV: új trió irányítja a Vasas munkáját

2024. jan. 28.

Három új vezetővel vág neki a munkának a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, derül ki a DSTV összegzéséből. A csoportok vezetését Hajdu-Csepeli Ágnes, Hajdu Ádám és Sebek Zoltán vette át – bemutatkoztak a vezetők, és a jövőbeni terveikről is hallhattunk. Hangkép.