Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"
Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.
Pappné Grabant Ilonát több helyről is ismerhetik a dunaújvárosiak, például a Bolhapiac társszervezője, az elmúlt egy esztendőben viszont sok helyen megfordult és tudatosan készült a képviselői munkára.
A közösségekért, az emberekért akarok tenni
– Miért lett önből képviselő, illetve korábban készült politikusi pályára?
– Én mindig a civil szférában, illetve a versenyszférában dolgoztam, és nem készültem a politikai pályára. Amikor nyugdíjba mentem a vasműből, egy nagyon intenzív szakmai munka után, akkor éreztem, hogy szükségem lesz arra, hogy tegyek a közösségért, az emberekért, a városért. Hát valahogy így kerültem a közélet, és a "Rajta, Újváros!" Egyesület közelébe. Talán nem vagyok tipikus politikus alkat, viszont azt gondolom, hogy az előéletemben szerzett tapasztalatokat jól át tudom ültetni a politikusi szerepkörbe. De azt se bánom, hogy én új módszereket, vagy akár új gondolatokat hozok be a képviselői munkába.
– A családja, a szerettei nem féltették a politikai közegtől?
– De bizony. Mindenki örült és egyszerre féltett. És persze nagyon hamar felmerült bennem a kérdés, hogy képes leszek-e erre a felelősségteljes feladatra. Ma már határozottan azt tudom válaszolni, hogy tudom, mit akarok és tudom, mit képviselek. Az egyesületben jó dolgokkal és jó emberekkel találkoztam, ami csak tovább erősítette a hitemet. Számomra a "Rajta, Újváros!" Egyesület nagyon fontos és erős köteléket jelent. Azt gondolom, hogy jó példa arra, hogy lehet valamit jól csinálni, segíteni, együtt dolgozni.
Őszintén, egyenesen
– Tudjuk, látjuk milyen a közélet. Zavarja, ha nyilvánosan bántják?
– Azt gondolom, hogy egy közszereplőnek ezt el kell tudnia fogadni. Hozzáteszem, a kritikákon azért nem árt elgondolkodni. Ha rosszindulatú személyeskedésről van szó, azt nem szeretem, igyekszem elengedni. Mindenkinek nem lehet megfelelni, de nem is kell. Számomra a képviselőségben az a legfontosabb feladat, hogy őszinte legyek, egyenes az emberekkel, mindig a szemükbe tudja nézni. Én most vállaltam egy feladatot és ezt szívvel-lélekkel fogom csinálni. Tudom, lesz, amit nem tudok majd megcsinálni, tisztában vagyok vele, de azt is őszintén meg fogom mondani.
– Sokat megállítják az utcán?
– Igen és ez nagyon inspiráló. Korábban is az volt és ma is az. Például a napokban megállított egy hölgy és azt mondta, hogy nagyon büszke arra, hogy Dunaújváros népe a gazdasági helyzetünk dacára újra kiállt és megválasztotta, újraválasztotta a Rajta képviselőit. Hát, most tagadjam, hogy nagyon jól esett? De sokan megállítanak, akár ismeretlenül is, van, aki csak beszélgetni, van, aki konkrét problémákkal.
– Meg tudja fogalmazni a képviselői hitvallását?
– Én úgy szoktam fogalmazni, hogy: az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart. Hanem azon túl is. Ahhoz, hogy mi jól együtt tudjunk dolgozni, nekem szükségem van a körülöttem élőkre, a véleményükre, a javaslataikra. Ők azok, akik benne élnek azokban a helyzetekben, amikről adott esetben mi döntünk. Ez a közös munka. Én a kampányban is megálltam mindenkivel beszélgetni, hogy bemutatkozhassak és a kezemet nyújtottam. Arra viszont büszke vagyok, hogy a kézfogást soha senki sem utasította vissza, akármilyen is volt a pártállása. Azt kell mondanom, hogy engem segít, motivál az emberek közössége, társasága. És azt mondom, hogy rengeteg jó ember közt élünk itt Dunaújvárosban.
A közösségek a legfontosabb egységek
– Számtalanszor elhangzik, hogy mennyire fontosak a közösségeink. Ön szerint?
– A legfontosabbak. Látható és tapasztalható, talán az egész világban van egyfajta erősödő elszigeteltség érzés az emberekben. Éppen ezért is mindenkinek szüksége van arra, hogy ebből kimozdulhasson. Ehhez nekik segítségre van szükségük, ami nekünk feladatot jelent. Nem azt akarom mondani, hogy ez egyszerű dolog, először nekem is össze kellett szednem a bátorságomat, hogy megszólítsak embereket, ahhoz meg még nagyobb bátorság kellett, hogy bekopogjak a bejárati ajtókon. De működik. Megállnak az emberek, vagy beengednek és elmondják mit gondolnak.
– Egyedüli nőként ül Dunaújváros közgyűlésében. Mit gondol erről? Van súlya?
– Először azt gondoltam, hogy nehéz lesz, hogy nőként – ahogy szokták mondani – duplán kell teljesítenem. Én elindultam a magam útján, közben éreztem a kollégáim támogatását, segítőkészségét, tanácsait. A kérdésre válaszolva, nem érzek ebben problémát, nem érzem magam e miatt megkülönböztetve. Arra viszont büszke vagyok, hogy a közgyűlésben én képviselem a hölgyeket. Én azt mondom, hogy szívesen dolgozom mindenkivel. Sőt, azt gondolom, hogy a képviselőtársaimmal együtt is kell dolgoznunk, hiszen a problémák és a feladatok nem ismernek határokat.
– Mit mond a 8-as körzetről?
– A 8-as körzet egyrészt lakótelepi, másrészt kertvárosi környezetet jelent. Eltérőek a problémák, így eltérőek a megoldások is sok tekintetben. Ráadásul mindezt közös nevezőre kell hozni, mert nem kérdés, közös nevezőre kell hozni, igazából mindent. A feladat nem kicsi és nem könnyű. Ennek a körzetnek a legnagyobb feladata a felzárkóztatás. Vannak elmaradt feladatok, dolgoznunk kell szociális kérdésekben, a közbiztonság területén, vagy a közlekedésbiztonság kérdésében. Játszótereket kell felújítani, kutyafuttatót, közösségi tereket kell létrehoznunk.
– A közgyűlés idősügyi tanácsnoknak választotta. Ez mit jelent?
– Ebben a feladatban szeretném összegyűjteni a város minden szervezetét, hogy közösen együtt tudjunk dolgozni. Elindultam az úton, felvettem már a kapcsolatot intézményeinkkel, különböző szervezetekkel és létre fogunk hozni egy idősügyi tanácsot. Ez a feladat közel áll hozzám, szívesen csinálom. Az a feladatunk, hogy találjunk olyan pontokat, amik inspirációt hozhatnak az időskorúak életében, vagy könnyebbséget, jelentsen ez bármit is.
– Hogyan készül a következő öt évre? Milyen képviselő szeretne lenni?
– Szeretnék mindig az emberek szemébe nézni, szeretnék velük mindig aktív kapcsolatot tartani, személyesen is. Én telefonon mindig elérhető vagyok, de szeretek személyesen meggyőződni arról, amit nekem személyesen mondanak. Szeretnék olyan képviselő lenni, aki közösen dolgozik együtt a város többi képviselőjével. Talán szeretnék megmaradni egy kicsit civilnek, hogy olyan mentalitást tudjak hozni ebbe a közösségbe, ami segíti a munkát. Támaszkodni szeretnék az önkormányzat szakmai szervezeteire. A legfontosabb, hogy a közösségért és a 8-as körzetért fogok dolgozni.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Még igényelhető a tavaszi szünetre az ingyenes étkeztetés
2025. már. 28.
Dunaújváros önkormányzata idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít a szülő, vagy törvényes képviselő kérelmére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, valamint a hátrányos vagy a halmozottan hátrányos helyzetű általános- és középiskolás kiskorú gyermekek részére a tavaszi szünet időtartamára.
A város ereje az odafigyelésben rejlik
2025. már. 27.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány az év minden szakában várja a felajánlásokat a menstruációs szegénység visszaszorítására. A nemes kezdeményezést Szabó Zsolt alpolgármester is méltatta és támogatta.
A művészetnek is van, lehet gyógyító ereje
2025. már. 27.
Sokszínű, gazdag kiállítás nyílt a Szertelen Házban. Orsós Gábor első önálló bemutatkozása az alkotó festményeit, rajzait és kerámiáit vonultatja fel. A beszédes, mély tartalmú és olykor megrázó képeken a művész egész élete visszaköszön – megmutatja küzdelmeit és sebezhetőségét.
Svédasztalos lett a gimnázium menzája is
2025. már. 27.
Fontos és örömteli fejlesztés apropóján tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester, a Hungast csoport képviselői, illetve Kratzmajer Zoltán a Széchenyi István Gimnázium igazgatója. Immáron a gimiben is svédasztalos menza várja az iskola tanulóit.
Az avarégetésnek is vannak szabályai
2025. már. 26.
Itt a tavasz, közeledik az igazán jó idő, amikor a szabadban töltött órák száma is megnő. Aki kertet gondoz, az pontosan tudja, hogy a kerti munkálatok is megkezdődnek ilyenkor, és ez sok esetben avarégetéssel is jár. Orosz Csaba önkormányzati képviselő viszont arra figyelmeztet, hogy ezt is a szabályok betartásával kell tenni.
Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án
2025. már. 26.
Az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: április első vasárnapján ismét lesz dunaújvárosi autóvásár! Az akció 2024-ben már bizonyított, decemberben azt ígérték, folytatódik. Így is lesz.
Közös akciót kezdenek a Duna védelméért
2025. már. 25.
Természetes vizeink megóvása fontos feladatunk. A víz nélkül nincs élet, édesvizeink pótolhatatlan értékek, amelyeket gondoznunk kell. Példaértékű összefogás rajzolódott ki Dunaújvárosban a Duna-part megtisztítására – a Kék Duna Környezetvédelmi Projekt szemléletformáló akciójához rengetegen csatlakoztak – köztük a város önkormányzata is.