Dunaújváros Hetilap

A szeretet ünnepe mindenkié (galériával)

Veres Viktória - 2024. december 23. 18:00

Kedves mosolyok, örömteli hangulat és szeretetteljes közeg – advent negyedik hétvégéje is meghitten telt a Városháza téren. Az Adventi Forgatag szombaton és vasárnap is tárt karokkal várta a lakosságot, mind a négy gyertya ragyog már. A szeretet gyertyáját vasárnap Pintér Tamás polgármester Baltási Nándor római katolikus plébánossal gyújtotta meg, ezzel végérvényesen is elérkezve a karácsony ünnepéhez.

Méltó módon köszöntötte városunk az ünnepi időszakot. Az elmúlt hetekhez hűen advent negyedik hétvégéjén is sokan gyűltek össze kikapcsolódni. Szombaton az apróságok léptek először színpadra, a Dunaújvárosi Óvoda csemetéi angyali gyermekhanggal töltötték meg a forgatagot. A szívmelengető produkció után Mikus Edvárd szórakoztatta az egybegyűlteket, meglehetősen nagy sikerrel. Vasárnap aztán folytatódott a sürgés-forgás, a Vasas Táncegyüttes a megszokott nívón örvendeztette meg a közönséget. A mozgalmas koreográfia után lecsendesedett és fennkölté vált a hangulat, Baltási Nándor római katolikus plébános szólt az emberekhez, felszólalását Pintér Tamás polgármester ünnepi köszöntője követte. A gyertyagyújtás után pedig nem kellett sokat várni, Király Viktor fantasztikus koncertje tette fel a cseresznyét az Adventi Forgatag tortájának tetejére.

A szeretet lángja melenget

A plébános szavai a lelki növekedésre, a szeretet megélésére intették az embereket. Engedjük, hagyjuk, hogy az adventi időszak erről, ezekről szóljon:
– A Megváltó nevében mindenkinek azt kívánom, hogy ez az időszak hozzon áldást, békességet, örömöt és szeretetet. Lengje be az otthonokat mindenfajta melegség, ami örvendezteti a lelket, és kívánom, hogy a következő esztendő is ebben a szellemiségben teljen.
A lelkeket felemelő szavak minden jelenlévőre hatottak. Pintér Tamás polgármester ünnepi szavai vitték tovább az emelkedett hangulatot. A szeretet erejéről beszélt, kiemelte, hogy nem csak másokat, hanem önmagukat is szeretnünk kell, olyan érzékenységgel és megértéssel kell magunk felé lennünk, mint ahogyan azt mások iránt tesszük:
– Kétség nem fér ahhoz, hogy a legnagyobb erő, amivel rendelkezünk, a szeretet képessége! Hegyeket vagyunk képesek megmozgatni vele, de a legfőbb forrása az önszeretet. Hogyan adjunk embertársainknak, ha ez az alapvetés hiányzik? Ha nem tudjuk önmagunkat szeretni, nem tudunk másoknak adni, nem tudjuk befogadni mások szeretetét. Merjünk hát szeretni – másokat és önmagunkat is!
A Hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyái is égnek már, a vasárnapi felszólalások mélysége kiegészítette az áldásos ünnepi időszakot, a várakozás lezárult, karácsony ünnepe már körbeölel mindent és mindenkit.

Töretlen siker

Csodálatos szakasza ez az évnek. Lassú készülődés, várakozás, a szemekben megcsillanó gyermeki öröm teszik a szeretet ünnepévé a karácsonyt. Az Adventi Forgatagnak hosszú évek óta töretlen a sikere, ami nem csupán a programokban rejlik. A hely megteremtett varázsa, a melegség, ami a bódékból és az emberekből árad, ahogy a legkisebbek és a legnagyobbak is vidámsággal érkeznek a térre – ezek azok az összetevők, amik a Városháza teret Adventi Forgataggá formálják. Legyen mindenkinek boldogsággal teli az ünnep!

Fotók: Végh Zoltán

A negyedik adventi láng is lobog a Városháza téren

A negyedik adventi láng is lobog a Városháza téren - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

Számos lehetőség a gazdasági programban

Számos lehetőség a gazdasági programban

2025. szep. 12.

A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.

DSTV: Almási Zsolt emlékére

DSTV: Almási Zsolt emlékére

2025. szep. 11.

Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben

2025. szep. 11.

A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban

2025. szep. 11.

Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján

2025. szep. 11.

Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.

DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban

DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban

2025. szep. 11.

Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.

Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)

2025. szep. 10.

Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.