A vasmű jövője: sirámok helyett távlatos gondolatokra van, lenne szükség
Régóta érett, most – végre, végre – megvalósult: a vasmű sorsáról rendeztek szakmai alapú műhelybeszélgetést a közelmúltban. Ha megoldás nem is kontúrosodott, de legalább a helyzetkép tisztább lett, és a lehetséges irányok is körvonalazódtak.
Miközben a NER-kompatibilis médiaszcénában sorra-rendre jelennek meg a vasmű küszöbön álló megmentéséről szóló – óvatos értékbecsléssel is hurráoptimista hangütésű – jóslatok, az elmúlt időszak helyzetéről, illetve a lehetséges jövőről rendezett beszélgetést a Jelen! Tisza-sziget közössége. A programnak a Pentele Klubház adott otthont még múlt szerdán délután – több fontos tanulsággal.
Szakmai alapokon
A térség legnagyobb foglalkoztatójának sorsa, a még vasgyár állományában dolgozó mintegy 3000 munkavállaló jövője, egzisztenciája térségi szintű sorskérdés – ebben szerencsére minden szereplő egyetértett. Mint ahogy azzal a felütéssel is, amivel Borsos József kezdte a beszélgetést: nem siratni jöttek a vasművet, hanem a tiszta beszéd szándékával számot vetni a jelenlegi helyzettel – tételesen azzal a közbeszédben egyelőre kimondatlan és kimondhatatlan ténnyel, hogy a valahai Dunaferr a korábbi formában menthetetlen.
A meghívott vendégek – Lukács Péter, a Dunaferr egykori műszaki vezérigazgató-helyettesét, Pintér Tamás polgármester, Schneider Vilmos, a kokszoló egykori főkönyvelője, a számviteli rendért felelős vezetője, Tóth László, a nagyolvasztó valahai gyárvezetője, valamint Varga Zoltán, a hideghengermű volt üzemvezetője – elsőként a mai válsághelyzethez vezető útról fejtették ki gondolataikat.
Az okok között többen felemlítették a 2009-es acélipari krízis mélyütését, az ukrán-orosz konfliktus kiéleződését, valamint azt is, hogy a 2018-as termelési csúcs után a vasmű késve vagy éppen sehogy sem reagált az acélpiaci mozgásokra. Lukács Péter a távlatos tervezés, a hosszú távú stratégia hiányát hangsúlyozta, Tóth László szerint a magánosítást követően a termelés szándékolt visszafogása volt az első válságjel, Schneider Vilmos az általános – a kokszolóban hatványozottan érvényes – állapotromlást, a felújítások, karbantartások elmaradását említette példaként, míg Varga Zoltán szerint az is figyelmeztető jel volt, hogy elmaradtak a kapacitásnövelő beruházások. Pintér Tamás a szakmai kérdések mellett az emberi tényezőkre fókuszált: míg a termelési fronton generációs szintű kötődések jellemezték – és jellemzik részben mindmáig – a vasgyár működését (a polgármester is felemlítette város- és vasgyárépítő nagypapáját, a vasműben dolgozó családtagokat), addig a döntéshozói térfélen hiányzott, hiányzik az az érzelmi kötődés, amely megalapozhatja a felelős döntéseket.
Mindent lehet, de milyen áron?
A résztvevők körében sem volt egyetértés abban, hogy újraéleszthető-e az úgynevezett folyékony fázis. Bár azt többen hangsúlyozták, hogy a kokszoló esetében a költségigény nagysága miatt elképzelhetetlen az újraindítás, optimistábban nyilatkoztak a kohó és az acélmű vonatkozásában, főleg annak tükrében, hogy arra a jelenlévők többsége határozott nemmel válaszolt, lehet-e jövője a vasműnek acélgyártás nélkül.
Lukács Péter szerint műszakilag elképzelhető a folyékony fázis visszaállítása, de fontos peremfeltétel, hogy olyan szakmai befektető részvételével, amely 5-8 éves távlatokban hajlandó és képes finanszírozni a reintegrációt, visszaemelni a vasgyár megroppant bizalmi indexét, és visszavezetni a vállalatcsoportot a globális acélpiaci vérkeringésbe. A LIBERTY nevével fémjelzett törekvés elbukott, hangsúlyozták a jelenlévők: pénz és szakértelem nélkül, de jelentős kormányzati hátszéllel vágtak bele a "mentőakcióba" – törvényszerű volt, hogy nem sikerül a kísérlet.
A múlton kár rágódni, de a tanulságok levonása fontos: hosszú távú akarat és forrás, és az ezek mellé szükséges támogató állami szerepvállalás nélkül a vasgyár talpra állításának terve nem vezethet sikerre, volt a beszélgetés egyik legfontosabb üzenete. Ennek kapcsán hangsúlyozta Pintér Tamás, hogy a politikai vonatkozásokat mellőzve akár az ördöggel is szövetkezne a vasmű megmentése érdekében, mondván, a város és a vállalatcsoport közötti hajdani – a mostani helyzethez mérten álomszerű – szimbiózis már lehet szép álom, de a cég sorsa, jövője, az ott dolgozók helyzete nem lehet politikai szempontú megközelítés, alku tárgya: a korábbi ígéretek, hangzatos lózungok helyett valódi válaszokat, stratégiai gondolkodást és felelős döntéseket vár.
Méghozzá mielőbb, tehetjük hozzá azonnal: azon nincs, nem is lehet vita, hogy több ezer ember, család, a város sorsa és jövője a tét.
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!
2025. nov. 13.
A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!
Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten
2025. nov. 12.
Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.
Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját
2025. nov. 12.
Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.
Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója
2025. nov. 11.
Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!
Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják
2025. nov. 11.
Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.









