Jó tanulókat, jó sportolókat köszöntöttek
Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron.
Mint arról Székesfehérvár honlapja beszámolt, a díjátadó rendezvényen elsőként Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, s beszédében arra bíztatta az ünnepségen megjelent fiatalokat, legyenek büszkék teljesítményükre. Arra, hogy nem csak a sportban, hanem az iskolában is kiválóan képesek teljesíteni, s ezzel már most példaképekké váltak saját korosztályuk számára. Az alpolgármester egyúttal köszönetet mondott a Fejér Megyei Diáksport Egyesületnek, hogy idén is megszervezték a sok-sok fiatalt megmozgató Diákolimpia sorozatot.
Dr. Erdős Dániel, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke szerint az egészséges társadalom alappillére a diáksport. Kiemelte, az idei diákolimpiai versenyeken országosan 150 ezer tanuló vett részt ötvennél több sportágban. Fejér vármegyéből 13 500 nevezés érkezett, 118 intézményből összesen 6500 vármegyei tanuló mérettette meg magát a különböző számokban. A szövetség elnöke hangsúlyozta, nem csak a győzelem, hanem a részvétel, az elhivatottság is fontos, ezért idén először az iskolák rangsorolásában nem elsősorban az eredmények számítottak, hanem az, hogy a tanulói létszámhoz képest milyen arányban vettek részt a versenyeken a diákok.
A rendezvényen összesen huszonöt diákot díjaztak, s közülük igen komoly túlsúlyban voltak a dunaújvárosiak, ugyanis összesen tizenegy helyi sportoló érdemelte ki idei eredményeivel a megtisztelő elismerést. Rajtuk kívül a "Körzetek legjobb sportolója" díjban részesült a DKSE birkózója, Tombor Benedek, míg a diákolimpián elért eredmények, nevezési aktivitás és a versenyrendszerben nyújtott közreműködése alapján a "2023/2024. tanévi Diákolimpia fiatal Fejér vármegyei testnevelője" díjat Salamon Angéla, a Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola tanára érdemelte ki. Szintén a tanítványok által elért eredmények, a nevezési aktivitás és a versenyrendszerben nyújtott közreműködésük alapján vehették át "A 2023/2024. tanévi Diákolimpia körzeti testnevelője" díjat az arra érdemes pedagógusok, akik között ott volt Dolmán Viktor, a Bocskai István Református Oktatási Kp. Szabó Magda Tagintézményének pedagógusa is.
Tombor Benedek lett a dunaújvárosi körzet legjobb sportolója! (Képek forrása: szekesfehervar.hu)
A vármegye legaktívabb általános iskolái a Szent László Általános Iskola, a Móri Dr Zimmermann Ágoston Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, valamint a Dr. Fejérpataky László Sportiskolai Általános Iskola voltak, a középiskolák „versenyét” a Székesfehérvári SZC Bugát Pál Technikum nyerte, megelőzve a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumot, valamint a Vasvári Pál Gimnáziumot. A megye kisiskolái közül pedig a Zichy János Általános Iskola szerepelt a legjobb eredménnyel.
Fejér vármegye jó tanulói – jó sportolói, a dunaújvárosi díjasok
Erdős Helga Rebeka (kézilabda, Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum), Hujber Gergő (gyorskorcsolya, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), Kuminka Zsombor (gyeplabda, Dunaújvárosi SZC Rudas Technikum), Mezei Zoé (kézilabda, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), Utassy Lilla (birkózás, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), Vas Kata (kézilabda, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), Vas Lili (kézilabda, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, Vaskó Lotti (kézilabda, Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, Takács Száva Fanni (kézilabda, Dunaújvárosi SZC Rudas Technikum), Angyali Dalma Zsófia (kézilabda, Dunaújvárosi SZC Rudas Technikum), Lietgieb Dominik Tibor (jégkorong, Dunaújvárosi SZC Rudas Technikum).
A rovat további hírei: Sport
Elődöntőt ért a németek kiütése
2025. júl. 02.
A meccs elején még akadozott a gépezet, de végül a németeket is simán legyőzve jutott be az isztambuli Európa-bajnokság elődöntőjébe az U16-os magyar női vízilabda válogatott.
Hajdu Jonatán már előre tekint
2025. júl. 02.
Nem volt bosszús az Európa-bajnokságon elért negyedik helye miatt a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán, aki idén még egy vb-n is magára húzhatja a válogatott szerelését, és a kenu kettesek 500 méteres olimpiai számát sem engedi el.
A nyári tábor után versenyre utaztak
2025. júl. 01.
Szokásos nyári táboruk után azonnal egy nemzetközi versenyen szerepeltek a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói.
Már a felnőtt évekre készül a DKSE úszója
2025. júl. 01.
Összességében elégedetten tekintett vissza utolsó utánpótlás Eb-jére a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor, akit Barta Endre alpolgármester is meglátogatott hétfő délelőtti gyakorlásán.
Szerb válogatott csatár az DAB-ban
2025. jún. 30.
A 25 esztendős Srdan Subotic az olasz másodosztályú Como együttesétől tér vissza a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonban.
Aranyos dunaújvárosiak
2025. jún. 30.
Remekül szerepeltek, négy alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhattak a DKSE kajak-kenusai a Magyar Kupa Sukorón megrendezett fináléjában.
Nyolc között a fiatalok
2025. jún. 30.
Nagyon sima, tizenhárom gólos győzelmet aratott a hollandok elleni csoportmeccsen a három DFVE-játékossal felálló magyar U16-os leány vízilabda válogatott az isztambuli Európa-bajnokságon.








