Újra akcióban az autós Mikulások lelkes csapata (galériával)
Komoly létszámmal, szaloncukorral, ajándékokkal bőven felszerelkezve vágott neki az évi rendes városjárásnak az autós Mikulások csapata még múlt pénteken. Ezúttal is nemes céllal ültek a volán mögé!
Idén immár ötödszörre szervezte meg autós városjárását az az autós közösség, amelynek tagjai Mikulásnak – meg Krampusznak, de még Manónak is – öltözve lepték meg apró ajándékokkal a városlakókat a város újain, terein múlt vasárnap. Az autós Mikulások ezúttal is a DO/DSTV jótét célú ajándékgyűjtő akcióját is népszerűsítve vonultak végig a városon – a Cirkusz téri gyülekező utáni első állomás a külső Park Center volt, ahol a kezdeményezés ötletgazda-főszervezője, Meskál Roland, a Peugeot 206 cc Baráti Kör vezetője is kiemelte a jótékony célt a DSTV kamerája előtt:
– Ahogy évente mindig, ezúttal is szeretnénk az akciónkkal népszerűsíteni a Levelek a Jézuskának közösségi kezdeményezését, amely a Családok Átmeneti Otthonában lakó gyerekek karácsonyi ajándékainak összegyűjtésére vállalkozik. Nagyon sokan jöttek az ország különböző vidékeiről, külön csapattal érkezett a Pest megyei 307 cc Club csoport – nekik külön is köszönöm a csapatos jelenlétet.
Örömmel kapcsolódtak be a kezdeményezésbe, újságolta büszkén Széles-Wrosnka Dávid 307 cc-s kapitány, az érdi közösség vezetője, és Fábián Regina is örült, hogy a Pest megyei Csomádtól egészen városunkig tartott az út. A csapat egyik legboldogabb szereplője kétségkívül a Manók táborát erősítő Dukai Dominik volt – az érdi fiatalember édesanyja közreműködésével hagyta ki a tanítási napot pénteken, és kérésünkre mind a hangulatot, mind a jótékony kezdeményezés ötletét csillagos ötösre értékelte.
A menet útba ejtette – immár hóesésben! – az Arany János iskolát is, ahol a nebulók kitörő lelkesedéssel fogadták a verdás közösséget, de belvárosi kör és a Máltai játszótér is szerepelt az állomások között. A kezdeményezést idén a Resti Bisztró támogatta, ami pedig a jótét célt illeti, örömmel jelentem, hogy a hasábjainkon napvilágot látott felhívásban szereplő 29 ajándék-igény többségét már befoglalták: már csak 3 tétel vár gazdára, érdeklődni továbbra is a jaszkari.mikulasok@gmail.com címen lehet.
A pénteki akció emlékezetes pillanatairól pedig meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Új trend a gyerekszobában: ezek a legnépszerűbb játékok most!
2025. szep. 20.
A gyerekek fejlődésének támogatása mindig is központi szerepet játszott a szülők életében, de az utóbbi években még nagyobb hangsúlyt kaptak azok a játékok és eszközök, amelyek egyszerre szórakoztatnak és tanítanak. (X)
Trendek, amik átalakítják a webdesign jövőjét
2025. szep. 19.
A digitális világ elképesztő gyorsasággal változik, és ennek egyik legfontosabb aspektusa a weboldal dizájnja. Már nem elég egy egyszerű online jelenlét, ma már az igényes, látványos és élményt nyújtó weboldalak jelentik a sikert. (X)
A költségelszámolások jövője a digitalizációban rejlik
2025. szep. 19.
Az elmúlt években a vállalatok életét nagyban megnehezítik az adminisztratív feladatok, amelyek sok munkatársat leterhelnek. A papíralapú nyilvántartások, a kézzel kitöltött táblázatok és a hosszas, sokszor túlbonyolított egyeztetések időigényesek és sok hibalehetőséget is rejtenek. (X)
DSTV: ejtőernyősök találkoztak
2025. szep. 19.
Különleges programmal egészült ki az ejtőernyősök idei összetartása a reptéren, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösség az alapítók és a már elhunyt bajtársak emléke előtt is tisztelgett a kegyeleti hely avatásával. Hangkép.
A menstruációs nehézségek természetes enyhítése CBD-vel
2025. szep. 18.
Sok nő tapasztalja, hogy a menstruációval járó problémák milyen hatással lehetnek a mindennapjaikra. Ezek a kellemetlenségek, amelyek fizikai fájdalommal és lelki instabilitással járnak, gyakran megnehezítik életet. A menstruáció alatti görcsök, hangulatváltozások, valamint alvási gondok különösen terhesek lehetnek. (X)
Az ezüst ékszerek titka: miért varázsolják el az embereket?
2025. szep. 18.
Amikor ékszereken gondolkozol, az ezüst gyakran kiemelkedik a többi nemesfém közül. Bár általában olcsóbb, mint az arany vagy a platina, az ezüst ékszerek mégis olyan eleganciát sugároznak, amely vetekszik a drágább társaikéval. (X)
Férfi okosórák: így válassz, hogy az életmódodhoz passzoljon!
2025. szep. 17.
Az okosórák napjainkban nem csupán időmérők, hanem szerves részei a mindennapjainknak. Képzeld el, hogy edzés, munka vagy akár egy egyszerű bevásárlás során számtalan feladatot levesznek a válladról. (X)