Boldogító "igen" a Mondbach-kúriában!
Sokak életében eljön az a nap, amikor úgy döntenek, hogy társukkal házasságot szeretnének kötni. Az esküvői szertartások, lakodalmak egyéni ízléssel valósulnak meg, de abszolút segítséget nyújthat a szervezésben az önkormányzat soron következő nagyszabású eseménye.
Esküvő kiállításra invitálja a nagy nap előtt álló jegyespárokat városunk önkormányzata, melynek helyszíne a gyönyörűen felújított Mondbach-kúria lesz – nem véletlenül. A komplexum már tavaly is több önkormányzati és magánrendezvény helyszíne volt, de immár esküvők lebonyolítására is használható az épület.
A kúria termei január 18-án, szombaton ünnepi díszbe öltöznek, és az esküvőkhöz elengedhetetlen szolgáltatókkal, összesen 28 kiállítóval találkozhatnak az érdeklődők. Lesz köztük cukrászda, partiszerviz, táncoktató, fotós, sminkes, ruhaszalon, ékszerész, dekoros, limuzinbérlés, még szertartásvezető is. A késő délutánig nyúló programot tánc- és ruhabemutató színesíti majd, és természetesen minden szolgáltató nyitott a beszélgetésekre, tanácsadásra is. Az ételeket, süteményeket megkóstolhatják a látogatók, valamint részt vehetnek az esküvőszervezői és a szertartásvezetői előadásokon is.
Fontos vendégcsalogató tényező, hogy az eseményre a belépőjegyet féláron vásárolhatják meg a dunaújvárosi lakcímmel rendelkezők, valamint a diákok és a nyugdíjasok kedvezményesen látogathatják a kiállítást. A szervezők kiemelten gondoltak azokra is, akik határozott házasságkötési, rendezvényszervezési céllal érkeznek: minden jegy mellé 25 ezer forintos ajándékkupon jár, amelyet a Mondbach-kúria bérlése esetén lehet beváltani.
A szervezők és a kiállítók mindenkit szeretettel várnak, hogy ötletekkel, lehetőségekkel segítsék megvalósítani a tökéletes esküvőt, beleértve akár az egyedi elképzeléseket is. Hiszen a nagy nap a szerelmesek ünnepléséről szól! Íme, a tételes és részletes kínálat!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán; plakát: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Mozaik
Testi támogatás az idegrendszernek – a Pentelei iskola sorozatában
2025. máj. 22.
Az ADHD és az autizmus táplálkozási megközelítéséről szervez műhelybeszélgetést a Pentelei iskola: a pénteki esemény ingyenes, de regisztrációköteles – még lehet jelentkezni!
Ezért érdemes akkumulátoros szerszámgépeket használni
2025. máj. 22.
A mindennapok során sokféle különböző barkácsmunka adódhat otthon, amiket könnyen el tudunk végezni mi magunk is, ha van egy kis kézügyességünk, némi gyakorlatunk és persze, ha rendelkezésünkre állnak a megfelelő kialakítású szerszámok. (X)
Ezek CO hegesztéshez a legjobb anyagok
2025. máj. 21.
A különböző fémek összekapcsolása hatékonyan megvalósítható CO hegesztés segítségével. (X)
Újra megnyílt az állatsimogató a Fővárosi Állat- és Növénykertben
2025. máj. 21.
Megszűntek azok a korlátozások, amelyeket még márciusban vezettek be a száj- és körömfájásjárvány miatt, így újra látogatható az állatsimogató, illetve az Ausztrál-ösvény lakói közé is újra bemehet a közönség – tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert az MTI-t.
Folytatódik az egészségőr sorozat a népfőiskolán
2025. máj. 20.
A Testi tüneteink lelki okai című előadásra várja az érdeklődőket a Dunamenti Regionális Népfőiskola a Kossuth Lajos utcai központ előadótermében szerdán délután.
Mit jelent a kognitív metaprogramozás?
2025. máj. 20.
Az egészségügyi hírekben rendkívül sokat hallhatunk arról, hogy milyen fontos a stresszkezelés és a testi mellett a lelki, szellemi egészség megőrzése, fenntartása is. Arról azonban már jóval kevesebbet tudhatunk, hogyan is érhetjük el ezt a vágyott állapotot. (X)
Visszatért a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska
2025. máj. 20.
Közel egyéves visszatelepítési folyamatot követően visszatérhetett a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska.