Éri Jenő kapta a Pro Cultura Intercisae díjat
Neves képzőművész vehette át a kulturális szféra legrangosabb elismerését a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen az evangélikus templomban szerdán. A 77. Pro Cultura Intercisae díjat Éri Jenő grafikus- és festőművész érdemelte.
Az ünnepi eseményen remek műsort adott Bartalos Ádám zongorista növendék, valamint Ács Dominika és Cseri Kristóf fuvola-hegedű duója.
A kultúra ünnepén
A magyar kultúra napját 1989. óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.
Ez alkalomból a hagyományokhoz híven Dunaújváros közgyűlése Pro Cultura Intercisae díjat adományoz. A jelöltek közül minden évben a testület választja ki azt a személyt, közösséget aki, illetve amely a város kultúrájáért, hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkotott.
Hosszú út a világszínvonalig
A díjra idén jelölést kapott Éri Jenő képzőművész, aki Zalaegerszegen született, az 1960-as évek elején családja Dunaújvárosban telepedett le, ahol szabó-varró mester szülei korán felismerték rajz és ének-zene iránti affinitását. Gyermekkori rajztanára, ifj. Koffán Károly grafikusművész biztatására kezdte el művészeti tanulmányait. Az első mestereket hamar elhagyta az ifjú tehetség, mert javaslatukra középiskoláit már a Képzőművészeti Szakközépiskolában grafika szakon folytatta, ahonnan egyenes út vezetett a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol tervező grafika szakon diplomázott.
A főiskola elvégzése után 25 éven át dolgozott grafikusművészként, ezen időszakban olyan gazdag anyagot készített filmplakátokból, lemezborítókból, amely kvalitásait tekintve kiemelkedő: 1989-ben plakáttervezői munkáját Nívó-díjjal jutalmazták, és napjainkra számos ekkor készült munkája a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményébe került. Éri Jenő grafikusművészként egyike azon kevés hazai alkotóinknak, akik nemzetközi sikereket is magukénak tudhatnak; műveit két ízben is beválogatták a nemzetközi tervezőgrafikai színtér legjobbjait bemutató Graphis Poster Annual-ba.
Komoly pálya elismerése
Éri Jenő nevéhez számos, ma már ikonikus, akkoriban rendkívül ötletes és kiemelkedő kvalitású magyar logóterv és a hazai fogyasztói kultúrába, társadalmi köztudatba beépült, népszerű emblématerv elkészítése is fűződik.
Az alkotói folyamatokba visszavonuló, azokban kiteljesedő Éri Jenő évtizedek óta rendszeres kiállítója volt a dunaújvárosi és a székesfehérvári kollektív tárlatoknak, számos alkotótelep munkájában vett részt, tagja az Újpart Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesületének valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.
Az elmúlt időszakban kiemelkedő nagy sikerű 2021-es egyéni kiállítása volt az AtonálisKottaKépek című gyűjtemény a Kortárs Művészeti Intézetben, amelyek fókuszában a 2010-es évektől napjainkig tartó időszakból válogatott festészeti anyag állt.
Az ünnepi eseményen a díjat Pintér Tamás polgármester adta át a kitüntetett alkotónak. Éri Jenő tiszteletére Gyöngyössy Csaba, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke mondott pohárköszöntőt.
Szívből gratulálunk a díjazottnak!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Gyászol a város, elhunyt Wünsch László
2025. aug. 03.
A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.