Február végéig lehet pályázni az MTA Lendület Programjára
Február 28-ig nyújthatják be pályázatukat a fiatal, tehetséges kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Programjára - közölte az MTA.
A Magyar Tudományos Akadémia 2025-re is meghirdette kiválósági programját, amelynek célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése - írták az MTA honlapján olvasható közleményben.
Kiemelték: a Lendület Program a kiválóság támogatására irányul, ennek megfelelően célja, hogy a befogadó kutatóhelyeken áttörő eredményeket ígérő kutatásokat végző kutatócsoportok számára biztosítson forrást.
A program keretében idén is két kategóriában nyújthatnak be pályázatot a tehetséges fiatal kutatók. Induló támogatást (Lendület I ) kaphatnak azok a 40 évnél fiatalabb kutatók, akik PhD-fokozatukat 2015. január 1. és 2021. december 31. között szerezték meg és korábban már sikerrel indultak rangos hazai vagy nemzetközi pályázatokon.
Újdonság, hogy azok a fiatal kutatók is beadhatják pályázatukat ebben a kategóriában, akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) valamelyik kiválósági pályázatára 2022. január 1. után beadott pályázatukkal eljutottak az értékelés második fordulójáig, de nem részesültek támogatásban.
Haladó támogatásra (Lendület H) azok a kiemelkedő vezető kutatók pályázhatnak, akik rendelkeznek megfelelő kutatócsoport-vezetői tapasztalattal, vagy akik az Európai Kutatási Tanács (ERC) valamelyik kiválósági pályázatára 2022. január 1. után beadott pályázatukkal eljutottak az értékelés második fordulójáig, de nem részesültek támogatásban. Ebben a kategóriában újdonság, hogy a nyertesek vállalják, hogy hároméves szakmai beszámolójukban bemutatják a Lendület-támogatás alatt benyújtott ERC-pályázatukat.
A megkötések között szerepel, hogy a nyertes pályázóknak vállalniuk kell, hogy a Lendület-támogatásuk futamideje alatt életvitelszerűen Magyarországon tartózkodnak. A pályázatot benyújtó kutatóknak kötelezően MTMT-azonosítóval kell rendelkezniük naprakész adatokkal.
A megpályázható támogatás maximális összege a Lendület I kategóriában átlagosan évi 40 millió forint, a Lendület H kategóriában átlagosan évi 50 millió forint.
A kiírás szerint új Lendület-kutatócsoportok támogatására 1 milliárd forint fordítható, amelyből várhatóan 18-20 Lendület-kutatócsoport indítására van lehetőség 2025. szeptember 1. és 2025. december 1. közötti kezdési idővel. A teljes támogatási időszak minimum 3, illetve maximum 5 év lehet.
A pályázat részletei a Lendület Program 2025. évi pályázati felhívásában olvashatók az MTA honlapján (mta.hu).
(MTI)
A rovat további hírei: Kultúra
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.
Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban
2025. okt. 20.
"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"
2025. okt. 19.
A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.
DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban
2025. okt. 19.
A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.
Tiszta forrásból – Ravasz Erzsébet elfelejtett öröksége a festészet napján
2025. okt. 18.
A festészet napja október 18. – az alkalomból Pásztor Bertalan 2002-ben született írását közöljük, amelynek fókuszában a kivételes tehetségű, ám jelentőségéhez mérhető elismerést sem életében, sem 1991-ben bekövetkezett halála óta nem kapott helyi alkotó, Ravasz Erzsébet életműve áll.
DSTV: így látták a filmfesztivált
2025. okt. 16.
A programról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése a 70. Országos Függetlenfilm Fesztivál eseményeiről. A seregszemlén 45 alkotás versengett a Kultik Moziban – a vetítéseket követő szakmai értékeléseknek a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) adott otthont a közelmúltban. Hangkép.









