Pentele is kapott a napelemes lámpákból
Amint arról már olvashattak hasábjainkon, önkormányzatunk folytatta a „Legyen fény!” programot: a közelmúltban 100 napelemes lámpatest kihelyezése történt meg a város számos pontján. A Pentele városrész sem maradt ki a sorból.
Mint azt Orosz Csaba, a 10-es választókörzet önkormányzat képviselője elmondta, a nemrégiben megvalósult közvilágítás-fejlesztési csomagból 11 lámpatestet helyeztek ki a városrészben. A fejlesztés két célt is megvalósított, hangsúlyozta a képviselő. A lámpák többségét a Kistemetőbe és környékére telepítették, ami nagyon fontos lépés a Kistemető felújítása, rendbetétele szempontjából is:
– Városunknak nagyon határozott elképzelése van a Kistemető rendbetételére. Azt tervezzük, hogy a jövőben újra „működő”, látogatható temetővé tesszük a Kistemetőt. Szeretnénk majd urnás temetést, illetve nagyon sokan kerestek már minket azzal, hogy egy szóróparcellát is létesítsünk. Ezen dolgozunk, és ennek a folyamatnak egyik fontos állomása, hogy legyen közvilágítás, illetve lett közvilágítás az érintett területen. Örömmel mondhatom, ahogy korábban is ígértem, ezt a feladatot teljesítettük. De kerültek lámpatestek a Harcsa utcába, valamint a Százlábú híd alá is, ahol nagyon nagy szükség volt már a közvilágításra. Nagyon örülök ennek az egész folyamatnak, ugyanakkor azt is tudom, hogy van még hely, ahová el kell jutnunk.
(Forrás és fotó: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Közélet
Újabb csodaszép karácsonyra készülnek
2024. nov. 22.
A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel.
Közvetlen uniós pályázatok: keressük a forrásokat, a tudást és a kapcsolatokat
2024. nov. 22.
Több győztes pályázat kapcsán sokat beszéltünk már a közvetlen Európai Unió kínálta források lehetőségéről Dunaújvárosban, arról, hogy városvezetésünk igyekszik kihasználni ezeket a közvetlen projekteket. Már csak azért is, mert más forrásokhoz Magyarország, így városunk sem juthat hozzá. A kérdés, hogyan tekintsünk erre lehetőségre?
Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek
2024. nov. 21.
Ötvenöt napirendi pont szerepelt a képviselők előtt a csütörtöki közgyűlésen, köztük több fajsúlyos kérdés. Tárgyalta és elfogadta a testület az építményadó megemelését úgy, hogy az csak a vállalkozásokat fogja érinteni. De még a döntések előtt ünnepelt a közgyűlés.
A gyermeknevelés támogató közege
2024. nov. 21.
Színes szakmai napot tartottak a Városházán szerdán. Az Életutak – Kezdetektől a nagy döntésekig című rendezvény ötlete azért született meg, hogy tabuk nélkül lehessen beszélgetni a szülővé válásról és a gyermeknevelésről, mindezt támogató, együttműködő közegben. A Duna Dog Center Alapítványa jóvoltából számos intézmény és fejlesztő szervezet mutatta meg magát.
Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat
2024. nov. 21.
Ünnepi ceremóniával kezdődött a közgyűlés, a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését Feth Katalin, Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. Szívből gratulálunk!
"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"
2024. nov. 20.
A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.
Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért
2024. nov. 20.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.