Vita nélküli döntések az év első közgyűlésén
Közel 20 témát tárgyalt nyilvánosan városunk közgyűlése, további kettőről pedig zárt ajtó mögött határoztak a képviselők a naptári év első testületi ülésén. A tanácskozás során szinte kivétel nélkül egyhangú döntések születtek a Városháza "C" szárnyában, a napirendre került témák nem hoztak vitát.
Szokásosan a két ülés közötti időszakban végzett munkáról és a meghozott polgármesteri határozatokról, illetve a lejárt határidejű közgyűlési döntések végrehajtásáról szóló jelentéssel kezdődött az esztendő első testületi ülése.
Változó illetményalap, változó menetrend
Még a közgyűlés ülése előtt fogalmazott úgy Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, hogy fontos lesz a harmadik napirend, ami a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők idei évre vonatkozó illetményalapjának megállapításáról szól, ezzel ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a központi költségvetésben meghatározottnál magasabb összegben állapítson meg illetményalapot a közgyűlésünk, ami több pénzt jelent a köztisztviselőink számára. Az önkormányzat felülvizsgálta és most aktualizálta a nemzetiségi önkormányzatokkal fennálló együttműködési megállapodásait. A közgyűlés döntése szerint március elsejétől változni fog a 35-ös autóbusz menetrendje, ami mostantól alkalmazkodni fog a DAK Kft. műszakváltásaihoz, ezekben az időpontokban a 35-ös járat nem fog betérni a TESCO-hoz.
Az új műfüves kispálya mellé most öltöző épülhet
Önkormányzatunk pályázatot nyújt be a Magyar Labdarúgó Szövetség amatőr sporttelep felújítási programjában öltöző építésre, ugyanis a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szakmai együttműködésével pályázati lehetőség nyílt arra, hogy a Lorántffy iskola udvarán található műfüves pályák mellé öltözők épülhessenek, mintegy 80 millió forint összegben. Korábban született már együttműködési megállapodás az ebrendészeti telep feladatellátására az Első Magyar Állatjogi Alapítvánnyal, ez az együttműködés került most újra a testület elé, immár módosított formában, ami az elkövetkező öt évre oldja meg megnyugtatóan az ebtelep működtetését.
Legyen újra Szentháromság tér a neve!
Orosz Csaba önkormányzati képviselő javaslata alapján, megfelelő előkészítés után és a mostani közgyűlés jóváhagyásával a város 2153-as helyrajzi számú közterületét (a Mondbach-kúria előtti teret) Szentháromság térnek nevezte el közgyűlésünk. Orosz Csaba szerint ezt a teret valaha így hívták, itt állt a Szentháromság szobor is, aztán történelem átrajzolta ezt a helyet, most viszont a kúria felújítása, a szovjet emlékmű elköltöztetése után lehetőségünk nyílott a rehabilitációra. Most a Szentháromság tér elnevezéssel újabb mérföldkőhöz érkeztünk ebben a folyamatban.
Ismét komoly pályázat a láthatáron
Döntött a közgyűlés az Energia menedzsment rendszerek fejlesztése és bevezetése önkormányzatok számára című pályázaton való részvételről, amely sikeres elbírálás esetén lehetőséget biztosítana az önkormányzat számára lokális energiamenedzsment rendszerek kiépítésére. Az energiamenedzsment rendszer célja az önkormányzat energiafelhasználásának optimalizálása, az energiaköltségek csökkentése, az önkormányzati intézmények üzemeltetésének racionalizálása. Az előterjesztés szerint az épületek, rendszerek energiafogyasztásának központi monitorozása lehetőséget biztosít a pontosabb szabályozásra és a hibák, problémás működés azonnali kiszűrésére, aminek köszönhetően a rendelkezésre álló, felelős humánerőforrás hatékonyabban képes feladatait elvégezni.
A közgyűlés végén az SZMSZ-módosítását kezdeményezte Oláh János a Fidesz-KDNP-JUVE képviselője, aki javasolta, hogy a közgyűlésre és a bizottsági ülésekre a dunaújvárosi egyházak is kapjanak meghívást és ezzel együtt tanácskozási jogot is. Pintér Tamás polgármester válaszában azt mondta, ha az egyházak képviselői élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, elindítja a módosítási folyamatot.
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Közélet
Zarándokok gyülekeztek a Lajos-köveknél
2025. aug. 26.
Az 1526-os mohácsi csata az egyik legfájóbb vereség a magyar történelemben. Az esedékes évforduló alkalmával zarándoklaton vesznek részt a hagyományőrzők, akik idén is lóháton vágtak neki az Érdtől Mohácsig tartó útvonalnak, amelyen II. Lajos király serege is járt. A lovasok egyik állomása Dunaújváros volt – ahogy évek óta mindig, ezúttal is a Lajos-köveknél tartottak rövid pihenőt.
Jól sikerült a jubileumi "Szalki tali"
2025. aug. 25.
Immáron egy évtizede szervezi meg az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete az éves találkozóját, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről.
Ajándékkal búcsúzott Nárcisztól a Rosti gimnázium közössége
2025. aug. 24.
A közös munka a sikeres érettségivel ugyan véget ért, de a kapcsolat nem szakadt meg a Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, valamint az intézményben tanult súlyosan beteg diáklány, Lisztes Nárcisz között. Az iskola egy jeles összefogás nyomán hasznos ajándékkal lepte meg Nárciszt.
DSTV: komoly segítség az álláskereséshez
2025. aug. 24.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a rendhagyó kezdeményezésről: a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnyában. Hangkép.
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.