A Fradi nyerte a rangadót
Egyszer még felállt háromgólos hátrányból, ám a második ferencvárosi meglódulásra már nem volt válasza a DFVE női vízilabda csapatának az OB I keddi rangadóján.
Kép: DO-archív
A listavezető, s a bajnokság idei kiírásában még hibátlan Ferencváros otthonában ugrott medencébe a DFVE női vízilabda csapata az OB I kedd esti rangadóján.
A kezdés azonban finoman szólva sem alakult jól együttesünk számára, mert a zöld-fehérek gyorsan megszerezték a vezetést, s mivel vízilabdázóink nem nagyon találták az ellenszert a hazai védekezésre, a fővárosiak Vályi és Kuna találataival növelték tovább fórjukat az első felvonás végéig (3-0). A hosszú dunaújvárosi gólcsendet Garda törte meg a kilencedik percben, majd miután Katsimpri is bevette a hazai kaput, újra nyílt lett a meccs (3-2). A félidő hajrájáig a védelmek remekeltek mindkét oldalon, s bár Gurisatti gólja után ellépett kettővel a Fradi, Garda sikeres büntetőjével megint feljött egyre a DFVE, így a nagyszünetre 4-3-as Fradi-vezetéssel vonultak a csapatok.
A térfélcserét követően sajnos megint komoly hullámvölgybe került Makszim Kordonszkij alakulata, mely két és fél perc alatt kétszer is kapitulált úgy, hogy közben egy előnyt is kihagyott (6-3). A mieink helyzete a 21. percben, Felkai találata után lett még rosszabb, s mivel vízilabdázóink a harmadik felvonást is szerzett találat nélkül hozták le, már csoda kellett volna a pontszerzéshez (7-3). A Fradi azonban van olyan jó csapat, hogy ne adjon esélyt a feltámadásra, sőt, a záró felvonásban még növelni is tudta előnyét egy találattal, így végül 10-5-ös győzelemmel őrizte meg hibátlan mérlegét, míg a DFVE maradt a tabella harmadik helyén.
FTC-Telekom – DFVE 10-5 (3-0, 1-3, 3-0, 3-2)
DFVE: Maczkó – Dobi, Mahieu, Garda 3, Kardos D., Sümegi, Katsimpri 2. Csere: Karnaukh (kapus), Jonkl, Kardos L., Horváth, Pál. Vezetőedző: Makszim Kordonszkij.
A rovat további hírei: Sport
Gól nélkül nehéz
2024. dec. 19.
Hiába küzdött nagyot, nem sikerült betalálnia, így kétgólos vereséggel tért haza a Ferencváros otthonából a DAB jégkorong csapata az Erste Liga szerda esti fordulójában.
Bravúrközelben a DKSE
2024. dec. 19.
Fordulatos csatában szenvedett 3-1-es vereséget a TFSE elleni évzáró bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.
Búcsú a kupától
2024. dec. 19.
Mindkét kapu előtt túl sokat hibázott a DKKA női kézilabda csapata a Budaörs elleni kupameccsen, így a hazaiak kétgólos sikerrel jutottak tovább a sorozat következő fordulójába.
DSTV: évet zártak a kajak-kenusok
2024. dec. 18.
Decemberben egymást követték a különböző évzáró rendezvények, s ebből a sorból természetesen nem maradhatott ki a DKSE Kajak-Kenu szakosztálya sem. A Szent Pantaleimon Iskolában megtartott esemény alkalmával Pető Zsolt a szakosztály elnöke idézte fel a 2024-es évet. Hangkép.
Rangadót nyertek, élen telelnek a pingpongosok
2024. dec. 18.
A nagy rivális, komoly légiósokkal megerősített Nagykanizsa otthonából is győztesen tért haza a Pentele ASE asztalitenisz csapata az NB II-es pontvadászat idei utolsó fordulójában.
Hazai évbúcsúztató az Extraligában
2024. dec. 18.
A TFSE elleni hazai mérkőzéssel zárja a 2024-es esztendőt a DKSE felnőtt röplabda csapata szerdán este fél nyolctól.
Pontos kezdés a középszakaszban
2024. dec. 17.
Két kemény meccset játszott a DSE Röplabda Akadémia U20-as csapata a korosztályos bajnokság középszakaszának első, fővárosi fordulójában.