Brutálisan komoly drogfogás, százmilliós tétellel

Öcaline - 2025. február 21. 15:00

Kezdjük a legnagyobb zsákmánnyal: 18 kg (!!!) kokaint is találtak a rendőrök az akció során, amely nyomán három férfit tartóztattak le a rendőrök városunkban, valamint Kulcson. Összehangolt akció, durva találat – itt az összes fontos részlet!

Lássuk immár a részleteket, méghozzá a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálatának összegzése alapján. A rendőrök 18 kg kokaint, 166 tő cannabist, 180 gramm amfetamint, továbbá 4 gépkocsit, több mint 130 millió forintot, 75 ezer eurót, két-két motorkerékpárt és jet-skit, valamint értékes órákat és ékszereket foglaltak le az akció során. A bevetést a főkapitányság bűnügyi igazgatósága hajtotta végre még szerdán Dunaújvárosban és Kulcson. 

Összehangolt elfogás

Az akció részleteiről a szóvivői összegzést követjük: a három gyanúsított közül kettőt – a 44 éves dunaújvárosi férfit és 43 éves bajai társát – reggeli találkozójukon fogták el a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrző és Támogató Alosztályának beavatkozói Dunaújváros egyik forgalmas csomópontján. 
Ezzel egy időben harmadik társukat pedig kulcsi otthonából való menekülésében akadályozták meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.

Elsőre is komoly fogás – de a vége még keményebb

Már az elfogásokat követő elsődleges nyomozási cselekmények is jelentős eredményeket hoztak, hiszen a Dunaújvárosban elfogott helyi férfi autójában több mint 130 gramm kokaint, 9000 eurót és 1,2 millió forintot találtak. Kulcson elfogott társuk házának pincéjéből pedig 166 tő cannabis és jelentős mennyiségű szárított növény került elő.
Igaz, az ezt követő kutatások még ennél is nagyobb sikerrel jártak: a Fejér megyei rendőrök ugyanis megtalálták azt a depót, amely a kereskedésre szánt kábítószer tárolására szolgált. Ennek átvizsgálása során közel 18 kg kokaint, 180 gramm amfetamint, illetve kábítószer csomagolásához, méréséhez alkalmas eszközöket foglaltak le.

Zár alatt a bűnös vagyon

Mindezek után intézkedtek a nyomozók arról is, hogy az elkövetőknél fellelt, feltehetően a bűnös tevékenységgel összefüggésbe hozható vagyonelemeket felkutassák, ennek keretében több mint 130 millió forint és 75 ezer euró, karórák, ékszerek, négy gépkocsi, két jet-ski és két motorkerékpár lefoglalása következett.
A jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított három férfit őrizetbe vették, letartóztatásukat kezdeményezték.

Letartóztatásban várják a folytatást

A rendőrségi összegzéssel egy időben futott be a vármegyei főügyészség közleménye is arról, hogy főügyészség a jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette miatt indítványozta a három férfi letartóztatását. 
A gyanúsítottak jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek; a nyomozás adatai szerint a terheltek egyike a másiknak fél kg kokaint adott át azért, hogy azt egy osztrák tartózkodási helyű férfinak értékesítse. A rendőrség a gyanúsított gépjárműve csomagtartójának rejtett rekeszéből mintegy 130 g kokaint foglalt le.
A gyanúsított által használt dunaújvárosi telephely széfjéből összesen 18 kg kokaint, továbbá amfetamint, valamint a kábítószer csomagolásához és értékesítéséhez használt eszközöket foglalt le a rendőrség.
A harmadik gyanúsított házának pincéjében összesen 166 tő cannabis növényt termesztett úgy, hogy a pince két helyiségét átalakította. Az egyik helyiségben a növényeket termesztette, a másikban pedig a csomagoláshoz, értékesítéshez szükséges eszközöket helyezte el. A rendőrség közel 1 kg növényi törmeléket foglalt le.
A gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele 5 évtől 20 évig terjedő szabadságvesztés, így megalapozottan lehet tartani a gyanúsítottak szökésétől, elrejtőzésétől, valamint büntetett előéletükre figyelemmel újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el. Alaposan feltehető továbbá, hogy a kábítószer kereskedelemmel érintett fogyasztókat megpróbálnák jogellenesen befolyásolni.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott és elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását – igaz, a döntés ellen két gyanúsított fellebbezett.

(Fotók: kockák a FVMRFK videójából)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Tart még a fokozott ellenőrzés a megye közútjain

Tart még a fokozott ellenőrzés a megye közútjain

2022. szep. 20.

Folytatódik a Focus on the Road elnevezésű, nemzetközi programhoz kapcsolódó akciósorozat – egészen csütörtökig számíthatnak fokozott ellenőrzésre a közlekedők a megye közútjain.

Fokozott ellenőrzés az utakon – mától egészen jövő csütörtökig

Fokozott ellenőrzés az utakon – mától egészen jövő csütörtökig

2022. szep. 16.

Együttműködésen alapuló európai akciósorozat keretében számíthatunk fokozott rendőri jelenlétre a közutakon. Akinél van rádiótelefon (!!!), ne használja! És semmi kütyüzés!

Erőszakos eset szemtanúit keresik

Erőszakos eset szemtanúit keresik

2022. szep. 14.

A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik – garázdaság miatt kezdett eljárás szemtanúinak jelentkezését várják. Már egy megosztás is közelebb vihet az elkövetőkhöz.

Kétszer is nagyot vetített, végül bukott, felelhet

Kétszer is nagyot vetített, végül bukott, felelhet

2022. szep. 14.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat azzal a férfival szemben, aki kétszer is valótlan bejelentéssel tévesztette meg a rendőrséget. A pia a bűnös, naná, de látótávolságban volt a hülyeségi világrekord is.

Telibe' vezetett – bebukott a Kőműves utcában

Telibe' vezetett – bebukott a Kőműves utcában

2022. szep. 13.

A vezetői engedélyét is bukta az az 51 éves dunavarsányi férfi, aki ittasan ült a volán mögé – a belvárosban ellenőrizték a járőrük hétfőn hajnalban. 

Eltűnt, nagyon keresik Simai Gábort (FRISSÍTVE)

Eltűnt, nagyon keresik Simai Gábort (FRISSÍTVE)

2022. szep. 13.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a perkátai férfi eltűnése miatt. Itt a felhívás, és a szokásos nógatás: már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)

Narkó miatt körözték – a Baracsi úton csípték el

Narkó miatt körözték – a Baracsi úton csípték el

2022. szep. 12.

A helyi járásbíróság bocsátott ki elfogatóparancsot a 19 éves fiatallal szemben – vasárnap este szaladt a járőrök karjaiba, értesült a DO.