"... és csapó!" – a filmipar bűvöletében
Sokakban a filmek szeretete nem csak annyiban merül ki, hogy megnézik őket. Rostási Ádám is azok közé tartozik, akiket a filmek világa inspirál, alkotásra buzdít. Évek óta fejleszti magát, rendez és operatőrként tevékenykedik, hogy egyszer viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában.
Mióta létezik a film, azóta sokakat olyannyira elvarázsolt, hogy ők maguk is részesei szeretnének lenni az iparnak, ami sokkal nagyobb egy emberöltőnél. Rostási Ádám egészen fiatal kora óta tudta, hogy ebben a világban szeretne tevékenykedni. Bár a színészet volt az elsődleges célja, végül a kamera mögött találta meg a hangját.
Nem csak nézni, látni is a filmet
Még csak a 20-as évei elején jár, de Ádám azt mondja, valahogy mindig is sejtette, hogy a színházi vagy a filmipari világ lesz számára a vágyott karrier:
– Egészen kicsi voltam még, amikor elkezdtem komolyabb, mélyebb üzenetű filmeket is nézni a sok rajzfilm és könnyed vígjáték mellett. Teljesen elvarázsolt, hogy mi jöhet létre egy-egy ötletből, hogyan elevenednek meg a gondolatok és tervek. Mindig is azt éreztem, hogy a filmeket nem elég csak nézni, hanem látni, érteni is kell mindazt, amit a vásznon látunk. Azt hiszem, hogy ez is ültette el a gondolatot a fejemben, hogy én is ehhez a világhoz szeretnék tartozni.
A monumentális látványú és a lassú, párbeszédekre épülő filmek egyaránt a képernyőhöz tudják láncolni. Nincs semmiféle műfaji kikötés, amit ne nézne meg szívesen, elmondása szerint minél több alkotást néz meg, annál többet tanul. Figyeli a rendezést, a képi világot, az operatőri munkát és a színészi játékot is – minden oldalát megragadja a fejlődési lehetőségnek.
Nem nehéz választ adnia arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc filmje:
– Egyértelműen a Bronxi mese. Zseniálisnak tartom mind a színészi játékot, mind a történetet, nagyon meghatározó számomra ez a film.
Sokan csak sejtik, hogy a filmes szakmában egy-egy embernek mi a feladata. Ádám beavatott minket abba, hogy a munkái során milyen feladatokat lát el.
A kamerától innen és túl
Operatőrként a legapróbb mozzanatra is figyel, hogy a képek pontosan azt tükrözzék, amit szeretett volna átadni. Látványvilágot hoz létre, tervez és a megvalósítás folyamatában is tevékenyen részt vesz. Klipeket, de egyetemi imázsfilmet is készített már:
– Ha forgatunk valamit, akkor ott vagyok a helyszínszemlén, a díszletezés folyamatában, a rendezéskor. Operatőrként az én felelősségem, hogy a képek pontosan azt tükrözzék, amit kigondoltam. A munka nem áll meg a forgatáskor, egy videó vagy film elkészítését rengeteg munka előzi meg és van munka a forgatást követően is.
A dunaújvárosi Sevége zenekarral is együttműködött már, a videó vagy film típusa mindegy, mindent ugyanolyan lelkiismerettel készít el.
Ahogyan szokták mondani, Hollywood az álmok otthona. Mióta csak létezik, a filmvilág az álmok megvalósítója, Ádám is arra törekszik, hogy minden célját elérhesse tanulással, fejlődéssel és munkával.
– Nagyon sok célom van. Szeretnék szakmailag fejlődni, olyan eszközökkel megismerkedni, amiket a profi filmeknél használnak. Nem titkolt vágyam, hogy bekerülhessek egy nagyjátékfilm forgatásába, akár asszisztensként is, hogy lássam, hogyan dolgoznak a „nagyok”. Merek nagyot álmodni, a legvégső célom az a bizonyos arany szobrocska, amit Oscar-díjként ismerünk.
Az elhivatottsága nem kérdés, kívánjuk, hogy egyszer viszontláthassa majd a nevét a mozivászon stáblistájában.
(Fotók: DSTV; Rostási Ádám)
A rovat további hírei: Közélet
Pályázati felhívás önkormányzati ingatlan értékesítésére
2025. feb. 14.
Dunaújváros önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a kizárólagos tulajdonában álló alábbi ingatlan értékesítésére. Figyelem, közeleg a határidő!
Elfogadta a költségvetést a közgyűlés
2025. feb. 13.
Huszonkilenc napirend várt a képviselőkre a csütörtöki közgyűlésen. A legfontosabb téma Dunaújváros 2025. évi költségvetési tervezete volt, amelynek tárgyalása nagyobb képviselői érdeklődést váltott ki, végül többséggel megszavazta, és így el is fogadta a testület a költségvetési rendeletet.
Egykori úszó és elhunyt jégkorongozó érdemelte a Dunaújváros Sportjáért díjat
2025. feb. 13.
Sportlegendákat díjazott az önkormányzat: a dunaújvárosi jégkorong fontos személyisége, Győri Tamás Dunaújváros Sportjáért posztumusz elismerésben, míg Bene Vera, a helyi az úszósport meghatározó alakja Dunaújváros Sportjáért díjban részesült. A szféra legrangosabb önkormányzati elismeréseit Pintér Tamás polgármester adta át a csütörtöki közgyűlésen.
Ötven év a vasműben, közel huszonöt az önkormányzat közgyűlésében
2025. feb. 11.
Tóth Kálmán a 9-es választási körzet önkormányzati képviselője. Ő az, akinek a nevéhez különleges, vagy inkább nem hétköznapi számadatok is köthetők. Tóth Kálmán kis megszakítással 2002 óta, közel 25 éve önkormányzati képviselő, kereken 50 évet dolgozott a Dunai Vasműben. Talán kevesebben tudják róla, hogy Dunaújváros rekorder önkéntes véradója, már 156 alkalommal vállalta a „csapolást”.
Felújított padokkal a pihenni vágyókért
2025. feb. 11.
Az életközösségek szépítéséhez nem kell mindig hatalmas beruházás. A közterületeken lévő padok felújítását már tavaly megkezdték a szakemberek, idén pedig városszerte folytatják. Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester tájékoztatott a gondozási munkálatokról.
Negyed század a közösség szolgálatában
2025. feb. 11.
Mindenki ismeri és mindenkit ismer, töretlen lelkesedéssel intézi a lakók számára fontos ügyeket, elsimítja a konfliktusokat, ha kell, és mindig mindenki megtalálhatja, ha muszáj: 25 éve dolgozik a Dózsa Lakásfenntartó Szövetkezet lakói képviseletet ellátó küldöttjeként Grőb János.
225 millió forintra pályázik Dunaújváros
2025. feb. 10.
Sajtótájékoztató részeként számolt be arról Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester, hogy Dunaújváros a városi intézményekkel közösen indul a DIMOP Plusz 2.1.1-24 pályázaton. Sikeres elbírálás esetén jelentős támogatásban részesülnének az intézményeink.