Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Párizs után csak éhesebbek lettek

Sport
kajak-kenu
Németh Szabolcs
Hajdu Jonatán

facebook megosztás

doszerk - 2025. már. 31., 12:30

Idén is együtt készül a párosra Adolf Balázs és Hajdu Jonatán. A párizsi olimpián férfi C-2 500 méteren hatodik helyen végző egység Belekben készült az elmúlt hetekben. A kettes felkészítője, Németh Szabolcs szerint az eddigi visszajelzések alapján sikerült előre lépni, ráadásul a fiúk motivációjával sincs gond.

"Jelen pillanatban két versenyzőmmel vagyok itt, akikkel egész évben készülünk, Hajdu Jonatánnal és Uhrin Dáviddal. – kezdte Németh Szabolcs, akit még a kenusok törökországi edzőtáborában, épp egy páros edzés után kérdeztünk. -  Mellette a páros edzéseket már ugye elkezdtük folytatni és (Adolf) Balázs a páros edzésekre hozzánk áll be." - derült ki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapján megjelent interjúból.

Az már biztos, hogy a tavalyi olimpián C-2 500 méteren hatodik helyezett Adolf, Hajdu duó együtt folytatja idén is. Az egység felkészítője, Németh Szabolcs hangsúlyozta, gondosan kielemezték a Párizsban történteket és ezek mentén próbálják tovább fejleszteni a párost. Hozzátette, a motivációval sincs gond.

"Annyira közel volt az olimpián az a bizonyos érem, hogy azt látom a srácokon, hogy még éhesebbek és még jobban akarjuk, hogy kenuban újra legyen érem."

Képek forrása: MKKSZ

Adolfék egyébként Párizs előtt simán nyerték mindkét hazai válogatót, a szegedi világkupán a harmadik, valamint a szintén a Maty-éren rendezett Európa-bajnokságon pedig a negyedik helyen csaptak a célba. Bár azt egyelőre nehéz megmondani, hogy idén mire lehetnek képesek együtt a srácok, az eddig elvégzett munka és mérések alapján úgy tűnik pozitív irányba haladnak a dolgok.

"Nyilván itthon van egy válogató, amin majd teljesíteni kell. Amit észrevettünk a mérésekből és a srácok visszajelzéseiből, hogy a tavalyihoz képest egy picit jobb érzés evezni. Hogy ez mennyire gyors, meg a többiek hogy tudtak készülni, mennyire lesznek gyorsak, az a jövő zenéje." – fogalmazott Németh Szabolcs.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: beszélgetés Petrás Gáborral

DSTV: beszélgetés Petrás Gáborral

2024. nov. 06.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára, Petrás Gábor vehette át idén a Dunaújvárosért díjat Pintér Tamás polgármestertől. A sportvezetővel, számtalan jótékonysági akció szervezőjével az elismerésig tartó hosszú útról beszélgettünk a DSTV kamerái előtt. Hangkép.

Élesedő harc az első helyekért

Élesedő harc az első helyekért

2024. nov. 06.

Összesen ötven gólt szereztek a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság kiemelt középszakaszának mérkőzésein a DLSZ Arénában.

Sorsoltak a kupában

Sorsoltak a kupában

2024. nov. 06.

A Budaörs lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának ellenfele a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

DSTV: újra az Üstökös Kupáért kézilabdáztak

DSTV: újra az Üstökös Kupáért kézilabdáztak

2024. nov. 05.

Ahogy azt már megszokhattuk, az őszi szünetben a kézilabdáé volt a főszerep Dunaújvárosban. Több mint ezer gyermek részvételével rendezték meg a XX. Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda tornát. Hangkép.

Hiába a döntős tus, elmaradt az aranyérem

Hiába a döntős tus, elmaradt az aranyérem

2024. nov. 05.

Vitatható körülmények között szerzett ezüstérmet Pávelka Levente a birkózók U13-as Szabadfogású Országos Diákolimpia Döntőjében a mögöttünk hagyott hétvégén.

Focival emlékeztek a kispályások

Focival emlékeztek a kispályások

2024. nov. 05.

Remek hangulatot, parázs meccseket és a Hangover csapatának végső sikerét hozta a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett XII. Héger Ádám és VII. Komáromi Ádám Emléktorna.

Nem volt esély a MAFC ellen

Nem volt esély a MAFC ellen

2024. nov. 04.

A nagy kedvvel játszó MAFC három sima szettben győzte le a DKSE röplabdázóit az Extraliga vasárnap esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Egri előny a negyeddöntőben

  2. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  3. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  4. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő