Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Versíró pályázatot hirdetett a könyvtár

Öcaline - 2025. március 5. 16:30

"Én, József Attila, itt vagyok!" – névadója emléke előtt főt hajtva, és a magyar költészet napja alkalmából hirdetett versíró pályázatot a József Attila Könyvtár. Verseljen József Attila után – szabadon!

Új kezdeményezésről, nyílt versíró pályázatról számolt be lapunknak Tóth Éva, a József Attila Könyvtár vezetője. A kiírás szerint a minden korosztály számára nyitott kezdeményezéssel játékra hívják a szívesen verselő dunaújvárosiakat, valamint a környező településeken élőket. Arra keresik a választ, hogy József Attila témái hogyan hangzanának mai átiratban, a mai témák hogyan jelenhetnének meg József Attila hangján, modorában, illetve versei, témái, alakjai milyen inspirációt adnak, adhatnak mai alkotásokhoz.
A fent vázolt koncepciónak megfelelően pályázni lehet József Attila-versek mai átirataival (itt a tematikai és/vagy stilisztikai egyezés a kapcsolódási pont), egy-egy aktuális téma József Attila hangján történő megszólaltatásával (ez esetben a verselés, stílus a döntő tényező), de József Attila és művei által ihletett verseket is várnak.
A pályaművek beküldési határideje április 3. csütörtök éjfél – a verseket jelige, név, életkor és elérhetőség megadásával várják az olvszolg@jakd.hu e-mail-címre, postai úton vagy személyesen is leadhatják a József Attila Könyvtárban. Figyelem, fontos: a pályázatban történő részvétellel az alkotók automatikusan hozzájárulnak a leadott pályamunka nyilvánossá tételéhez. Amennyiben nem engedélyezik a vers felhasználását, közlését, már a pályázat beadásakor jelezzék!

A versíró pályázat eredményhirdetése április 10-én, a könyvtár költészet napi ünnepségén lesz.

(A montázs illusztráció)

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: könyvbemutató a Bartók Kamaraszínházban

DSTV: könyvbemutató a Bartók Kamaraszínházban

2023. dec. 09.

Könyvbemutatóra, s egyben tartalmas beszélgetésre várták a látogatókat a Bartók Kamaraszínház stúdiótermébe, derül ki a DSTV összegzéséből. Marton Mária íróval, publicistával beszélgetett Őze Áron igazgató az Örök viszony című könyvről. Hangkép.

Adventi koncertre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

Adventi koncertre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

2023. dec. 08.

Ünnepi dallamok és meglepetés bemutató, az immár hagyományos hangversenyre ezúttal az evangélikus templomban várják a kórusmuzsika szerelmeseit vasárnap.

DSTV: szólt a jazz a Sándor Frigyes Zeneiskolában

DSTV: szólt a jazz a Sándor Frigyes Zeneiskolában

2023. dec. 08.

Izgalmas zenei kalandozásra csábította a vendégeket Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A jazz tanszak növendékei adtak remek hangulatú, színes, változatos koncertet. Hangkép.
 

Ünnepváró dallamok a Zenélő Cukrászda sorozatában

Ünnepváró dallamok a Zenélő Cukrászda sorozatában

2023. dec. 07.

Két művész-tanár, Beke Beáta és Németh Irma mutatkozik be, jórészt adventi és karácsonyi dallamokkal vár mindenkit a Jakó Zenélő Cukrászda sorozata szombaton. Gitár, hárfa, ének, és még  a közönség is dalra fakadhat!

Mazsola percek és ajándék a Mikulástól a könyvtárban

Mazsola percek és ajándék a Mikulástól a könyvtárban

2023. dec. 04.

Sűrű program készül a következő napokban a József Attila Könyvtár: kedden a kisgyerekes családokat várják, szerdán – Mikulás ünnepén – ingyenes beiratkozással csalogatnak.

DSTV: Újratervezés az ICA-D összes termében

DSTV: Újratervezés az ICA-D összes termében

2023. dec. 04.

Csoportos kiállítással folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei Újratervezés címmel tizenhárom alkotó fotóit, printjeit, installációit és videó-munkáit láthatják. Testbeszéd, hangkép.
 

DSTV: mesél a múlt az Intercisa Múzeumban

DSTV: mesél a múlt az Intercisa Múzeumban

2023. dec. 03.

Érdekes településtörténeti kincsekről számol be a DSTV összeállítása. Adásvételi szerződés és más, a Mayer-féle házból előkerült iratokból állt össze az elmúlt hónap műtárgya, pontosabban tárgyegyüttese az Intercisa Múzeumban. Hangkép.