Dunaújváros Hetilap

A biztonságunkért dolgoznak minden nap

doszerk - 2025. április 18. 7:00

A csütörtöki közgyűlésen átadták a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat. Az elismerést az idei évben Dávid Béla a Közbiztonsági Bizottság egykori kuratóriumi elnöke, Ladányi Lajos rendőr törzszászlós és Bubelka Máté tűzoltó főtörzsőrmester érdemelte ki. Az elismeréseket Pintér Tamás polgármester adta át.

A rangos önkormányzati díjat a város területén dolgozó hivatásos állományú rendőrök, hivatásos tűzoltók és azon személyek érdemlik ki, akik Dunaújváros közbiztonságáért hosszú évek óta kiemelkedő tevékenységet folytatnak.

Fontos törekvések

A közgyűlés korábbi döntése szerint elismerésben részesült Dávid Béla a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány egykori kuratóriumi elnöke. Irányítása alatt Dunaújváros közbiztonsága tovább fejlődött. Az 1998-tól megrendezett közbiztonsági napok, majd hónap szervezésében nagy szerepet játszott. Legfontosabb feladatának tekintette, hogy eredményesebbé, hatékonyabbá tegye a bűnmegelőzést Dunaújvárosban. Ráébressze a lakosságot arra, hogy hasznos együttműködnie a rendvédelmi, igazságszolgáltató szervezetekkel, például a rendőrséggel, a tűzoltósággal, a polgárőrséggel és más szervezetekkel.

A közbiztonsági bizottság elnökeként az egyik legnagyobb eredménye az volt, hogy az általa vezetett közbiztonsági bizottság kezdeményezésére megtörtént az első térfigyelő kamerarendszer kiépítése. Azóta rengeteg közlés mutatta, hogy jó eredményeket produkált az akkori 8 kamerás rendszer, azóta az önkormányzat ezt már tovább fejlesztette, és a közterületeken nagyobb lett a biztonság.

Irányítása alatt váltak rendszeressé a nyílt napok, amelyek részeként a városlakók ellátogathattak a Rendőrség, vagy éppen a Tűzoltóság épületeibe, színesítve ezzel a programokat. Kezdeményezésére számos fórum, kulturális és sportrendezvény került megrendezésre, amelyek széles rétegeknek szolgáltak hasznos információkkal a kikapcsolódási lehetőség mellett. Hosszú időn át a város közbiztonságáért kiemelkedő munkát végzett magas szintű hivatástudatáért vehette át a díjat Pintér Tamás polgármestertől.

Mindig a köz rendjéért

A díjra jelölték Ladányi Lajost, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság rendőr törzszászlósát, aki 2009-ben került a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr- és Járőrszolgálati Alosztály állományába, mint járőr. A Szabálysértési Előkészítő Alosztály állományában 2012 óta tölti be a referensi beosztást. Szolgálati feladatait részrehajlás nélkül, megbízhatóan, elkötelezettséggel, magas szakmai színvonalon látja el.

Tudása, személy – és helyismerete, valamint megszerzett gyakorlati tapasztalata alapján a szabálysértési szakterület kiemelkedő alakja. Szolgálati feladatait lelkiismeretesen, elfogultság – és előítélet nélkül hajtja végre. Rendőri pályáján eltöltött évei alatt mindvégig közrendvédelmi szakterületen tevékenykedett, hivatás iránti elkötelezettsége töretlen, ugyanakkor nyitott az új szakmai kihívásokra. A hivatásos állomány tagjaként viselkedése, megjelenése, fellépése a fegyveres testülethez méltó, határozott, ugyanakkor türelmes, empatikus és segítőkész. Hivatását a rendvédelmi hivatás etikai alapelvei – és az esküjében vállaltak szerint gyakorolja nap, mint nap. Ladányi Lajos rendőr törzszászlós hosszú évek óta tevékenyen járul hozzá a város közbiztonságának fenntartásához, megerősítéséhez; elhivatott, precíz munkájáért részesült az elismerésben.

Bátor helytállás

A díjra jelölést kapott Bubelka Máté a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltó főtörzsőrmestere, szerparancsnoka. Szorgalmának és szaktudásának köszönhetően elöljárói rendszeresen bízzák meg többletfeladatokkal, amelyeket precízen és gyorsan hajt végre. Részt vesz az új felszerelők szakmai tudásának fejlesztésében sokszor a napi képzési időn túl is, valamint segíti őket a beilleszkedésben, a rendszerben és a csapatban gondolkodásban.

Rendszeresen tart oktatást az ifjúsági közösségi szolgálat részeként több témakörben, például a tűzoltó szakfelszerelésekről, az egységes szerelési szabályzatról vagy éppen a 112-es segélyhívón keresztül beérkező jelzések technikai útjáról a riasztásig. Munkája során több alkalommal vett részt nagyobb káresetek felszámolásánál. A szakma iránt igencsak elhivatott, e mellett mindig igyekszik a kollégáival is jó kapcsolatot ápolni – hiszen nemcsak a káreseteknél, hanem a mindennapi életben is fontos, hogy számíthassanak egymásra. Eredményes, elhivatott szakmai tevékenysége, valamint példaértékű hivatástudata elismeréseként vehette át a díjat.

A díjak átadása után Orosz Csaba a Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottság elnöke köszöntötte a díjazottakat. Elmondta: a közbiztonság az egyik legfontosabb feladat.
– A közbiztonság közügy az életminőség elsődleges összetevője. Jól felfogott érdekünk, hogy Dunaújvárosban jobb legyen a közbiztonság és tegyünk is ennek érdekében. A mai díjazottak olyan emberek, akik sokat tettek azért, hogy városunk biztonságosabb legyen. További jó munkát, Erőt Egészséget kívánok!

Végh Zoltán felvételei

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújváros oktatásáért – évtizedeken át

Dunaújváros oktatásáért – évtizedeken át

2025. jan. 26.

Dunaújváros közgyűlése minden évben kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – ezúttal újra az oktatási szféra kitüntetettjei következnek! 

Pálhalma, a legcsendesebb városrész

Pálhalma, a legcsendesebb városrész

2025. jan. 24.

Ahány városrésze van Dunaújvárosnak, annyiféle képet mutat. És ez természetesen igaz Pálhalmára is, ami mindig is egy különleges településrésze volt városunknak. Orosz Csaba, a terület önkormányzati képviselője szerint itt szinte mindig csend van és nyugalom.

DSTV: karitatív kezdeményezéssel rukkol ki a kórház

DSTV: karitatív kezdeményezéssel rukkol ki a kórház

2025. jan. 24.

Jótékonysági bált szervez a Szent Pantaleon Kórház és "Az emberek egészségéért" Alapítvány. A leendő támogatók nemes cél mögé állhatnak be – a szervezők ugyanis modern, emlőrák szűrésére alkalmas mammográfiai berendezésre gyűjtenek. Hangkép.

Vita nélküli döntések az év első közgyűlésén

Vita nélküli döntések az év első közgyűlésén

2025. jan. 23.

Közel 20 témát tárgyalt nyilvánosan városunk közgyűlése, további kettőről pedig zárt ajtó mögött határoztak a képviselők a naptári év első testületi ülésén. A tanácskozás során szinte kivétel nélkül egyhangú döntések születtek a Városháza "C" szárnyában, a napirendre került témák nem hoztak vitát.

Éri Jenő kapta a Pro Cultura Intercisae díjat

Éri Jenő kapta a Pro Cultura Intercisae díjat

2025. jan. 23.

Neves képzőművész vehette át a kulturális szféra legrangosabb elismerését a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen az evangélikus templomban szerdán.   A 77. Pro Cultura Intercisae díjat Éri Jenő grafikus- és festőművész érdemelte.

Sokaknak segítség a szociális konyha

Sokaknak segítség a szociális konyha

2025. jan. 22.

Városunk két pontján is működik szociális konyha, amire érezhetően nagy szükség van. A kertvárosi ételosztó pontra látogattunk el, ahol magunk is megtapasztalhattuk, hogy milyen sokan veszik igénybe az ingyenes meleg ételt.

Új JCB markolóval bővült a DVG Zrt. eszközparkja

Új JCB markolóval bővült a DVG Zrt. eszközparkja

2025. jan. 22.

Multifunkciós, több munkafolyamatot is megoldani képes markoló áll a város rendelkezésére. Pintér Tamás polgármester személyesen tekintette meg a gépet, amelynek nagy hasznát veszik majd a szakemberek a különféle munkálatok során.