A virágvasárnap varázsa a vegyeskarral (galériával)
Ihletett-szép koncerttel lepte meg a közelgő húsvét jegyében a muzsika szerelmeseit a Dunaújvárosi Vegyeskar: a korszakokon, műfajokon át ívelő virágvasárnapi hangverseny helyszíne a református templom volt – ahol immár visszatérő vendégként lépett pódiumra a kórus.
Az ünnepre hangolva az egyházzene kincseiből válogatott, ráadásul jellemzően a nemzetközi repertoár varázslatos darabjait tűzte műsorra ünnepi hangversenyén a Dunaújvárosi Vegyeskar.
Szívből szóló üzenettel
Szép és erős kezdés volt a református népének szövegére írt kórusmű – Könyves Ágnes vezényletével szólalt meg a "Hozsánna a magasban" –, majd dr. Czeglédi Péter Pál református lelkész mondott köszöntő beszédet a vendégeknek. A lelkipásztor Máté írásából idézte a virágvasárnap evangéliumát, majd az ünnep jelentőségét hangsúlyozta, köszönetet mondva a közreműködőknek:
– Az az énekszó, ami ezen a koncerten bennünket gyönyörködtet, az nemcsak torokból, hanem egyúttal szívből is jön – és miközben a kórusnak áldott éneklést kívánok, abban is bízom, hogy jó szívvel, nyitott lélekkel hallgatja a közönség.
Dicsőséges dallamokkal
Mint a koncert során újra és újra bizonyságot nyert, éppen ez az ihletett ünnepélyesség jellemezte leginkább mind a választott repertoárt, mind a vegyeskar előadását. Gyönyörűen zengett a 42. zsoltár egyetlen sorára írt Palestrina-motetta, szépségesen áradt a jó pásztor feltámadásáról szóló, természetesen szintén biblikus motívumokból építkező Asola-szerzemény – a Surrexit pastor bonus című darab különlegességét az jelentette, hogy a vasárnapi koncerten tűzte először műsorára a kórus, immár Kurucz Gergely vezényletével.
És a folytatás is remekül sikerült – szépségesen ívelt Purcell remeke, az "Alleluja", gyönyörű volt a Mozart-életmű utolsó darabja, a drámai erejű Ave Verum Corpus című szerzemény is, és – újra Könyves Ágnes dirigálásával – Leavitt kismiséjének három tételét is szépséges biztonsággal tolmácsolta a kórus.
Az ünnep méltósága
A koncert fináléja is szépséges dallamokkal ajándékozta meg a közönséget – nekem az "Ubi caritas" szeretethimnuszának emelkedett és gyönyörűen áradó dallama volt az esemény egyik meghatározó csúcspontja. A hangverseny nem utolsósorban a közreműködőknek köszönhetően volt ennyire sikeres. A végig remeklő dr. Baráth Bálint zeneszerző-zongoraművésznek, az Anima Christi című darabban szólót éneklő Péter Katának, illetve a befejező Morricone-darabban zongorázó Hegyi Istvánnak, valamint az ütőhangszereket megszólaltató Hegyi Sándornak.
Szép, az ünnephez méltó, varázslatos este kerekedett – nagy köszönet érte minden közreműködőnek! A koncert hangulatáról pedig meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
A velünk, bennünk élő történelemről is mesélt a múzeumok kavalkádja (galériával)
2025. jún. 23.
Két intézmény három helyszínen csalogatta a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat keretében a vendégeket múlt hét végén városunkban. A program gazdag és változatos volt – ráadásul aki azt hiszi, hogy ez a móka a múltról szól, nagyon nagyot téved: a közös munkálkodás, ténykedés, az alkotó energiák kibontása is nagyon fontos szerepet kapott a kínálatban.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Hamlet szindróma"
2025. jún. 22.
Minden szempontból drámai hangütésű darabbal zárja az évadot a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután.
DSTV: haza pályán muzsikált a Quimby
2025. jún. 22.
Kitüntetett szerepet kapott a Quimby zenekar az Ambrózia Fesztiválon, derül ki a DSTV összegzéséből. A városunkban alakult banda két alapemberét sikerült elcsípni a "hazai pályán" rendezett múlt vasárnapi koncert előtt. Hangkép.
DSTV: a Martinász története
2025. jún. 20.
Folytatja a város köztéri szobrait bemutató sorozatot a DSTV csapata. A Szoborváros harmadik részében a Martinász-szoborhoz és a Borovszky emlékparkhoz látogattak el – Hodik Mónika történész-muzeológus kalauzolásával. Hangkép.
DSTV: rádiótörténelmi csemegék
2025. jún. 18.
Sok érdeklődőt vonzott az Intercisa Múzeum új időszaki kiállítása, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Szól a rádió – fejezetek a rádiózás történetéből címmel nyílt bemutató, régi kincsek egész sorát vonultatva fel a vendégeknek. Hangkép.
"Múzeumok Éjszakája": gazdag lesz a kínálat
2025. jún. 17.
Folytatják az elmúlt esztendők hagyományát, ismét kitárják kapuikat az intézmények a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozatban. Gőzerővel készülnek a dunaújvárosi bázisok is!
DSTV: a színpadosok is vizsgáztak
2025. jún. 17.
Folytatódott az évzáró bemutatók sora a Violin Alapfokú Művészeti Iskola növendékei számára, derül ki a DSTV összegzéséből. A színházi tagozatban tehetségüket bontogató fiatalok a hagyományokhoz híven a Bartók stúdiótermében vizsgáztak a közelmúltban. Hangkép.