Gondolatébresztő tárlattal készültek
Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.
Immáron kilencedik időszaki tárlatával várja az érdeklődőket a Magyar Papírmúzeum. Az eseményen számos meghívott vett részt – a sokszínű tárlaton kiállító művészek is képviseltették magukat. Pelbárt Jenő, a múzeum igazgatója beszélt a több szempontból is aktuális tárlatról.
Bőséges tartalommal
Bársony-Nagy Tünde közreműködésével a német, de magyar művészeket felvonultató Primart Galéria alkotóinak vándorkiállításának jelenlegi helyszíne Dunaújváros. A háború és béke kettősét feldolgozó alkotások nem könnyed művek – ám annál fontosabbak. A néhol megrendítő művek mellett könnyedebb hangvételű kollekciókkal is fogadják a látogatókat – Sík Júlia nemzetközi kávéházi papír gyűjteményét és a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának kreációit mutatták be. Pelbárt Jenő, a múzeum igazgatója szerint rendkívüli tárlat otthona lehet az intézmény:
– A mai napon a művészet széles színtereit mutattuk be. Sík Júlia emlékére hoztuk létre a kamara kiállítást, a másik két tárlat alkotói pedig különböző tartalommal érkeztek. Sokat jelent, hogy az alkotók maguk is beszélhetnek műveikről – jelenlétük fontos a múzeumnak és az eseménynek.
Gasztonyi Kálmán festő, a Primart Galéria tagja örömmel vett részt az eseményen, ahogyan Szirányi István, a Magyar Művészkönyalkotók Társaságának elnöke is. Mindketten kiemelték, hogy a művészetnek számos szegmensét, nézeteit láttatni kell – mindkét társulat tagjai gondolatébresztő alkotásokkal készültek. A galéria Az Életért projektet indította útjára a festményekkel – ennek feladatáról Gasztonyi Kálmán beszélt:
– A tárlatot az országhatáron túlra is elvisszük, például Németországban is kiállítjuk. Témája a bennünk és a világban dúló heves harcokról, érzelmekről, nyugalomról és összetartozásról szól – ennek keretében kerekasztal-beszélgetések és konferenciák is megvalósultak.
A gyár számára is fontos a látogatóközpont és a múzeum. Bencs Attila, a Hamburger Hungária Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a múzeum dolgozói szerves részét képezik a gyár közösségének – az ipari értékek fenntartása közös feladat és érdek.
Dicső papírgyártás
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is jelen volt a megnyitón – mint kérdésünkre hangsúlyozta, személyes érintettsége is van a papírgyárhoz. Elmondta, hogy a város ipartörténetében nem csupán a vas, hanem a papír feldolgozása is meghatározó szegmens – gyökereink értékének őrzése fontos feladatunk:
– Egyik nagymamám hosszú ideig volt a gyár munkatársa, így sok emlék köt a helyszínhez. Emellett pedig mindig fontosnak tartom kiemelni, hogy büszkék lehetünk a dunaújvárosi iparra, munkakultúrára – ez alól természetesen a remek és nagy múltú papírgyártás sem kivétel.
A meghívott vendégek méltatták a szervezők és a múzeum dolgozóinak munkáját. Őze Áron színházigazgató szerint a művészetek feladata felhívni a figyelmet az emberségre:
– Bármilyen művészetről is beszéljünk, annak feladata, hogy gondolatokat ültessen el a tudatunkban – a mostani tárlat alkotásai egytől egyig a humanizmus alapjairól, az összekapaszkodásról és az emberi lét lényegéről szólnak. Szép ívet mutat be a kiállítás – a vándorkiállítás pedig hírét viszi ezeknek a gondolatoknak.
A Magyar Papírmúzeum lassan a 10. évébe lép. Az idei tavaszi időszaki tárlat, és az egész intézmény várja az érdeklődőket a múzeum nyitvatartási idejében.
(Fotó: Veres Viktória)
A rovat további hírei: Kultúra
"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát
2025. jún. 16.
Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén.
ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával
2025. jún. 14.
Az Utószó című élő irodalmi antológia következő vendége Kupihár Rebeka Petri György-díjas költő lesz, akivel Gyöngyössy Csaba beszélget A heterók istenéhez című verseskötetéről a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) hétfőn délután.
"Harmonia Divina" – koncert a főtemplomban
2025. jún. 14.
Dunaújvárosi állomása is lesz a Gödöllői Szimfonikus Zenekar egyházzenei fesztiváljának: a Harmonia Divina elnevezésű eseménysor koncertjére a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket vasárnap este. Flyer.
Évek alatt találkozási pont lett a színházi kavalkád
2025. jún. 13.
Újra nagy sikert aratott a közönség körében a MIKRO Fesztivál a Bartók Kamaraszínházban. Széles repertoárral várták idén is a színházkedvelőket atalálkozón, amit már negyedik alkalommal rendezett meg a művészeti intézmény közössége múlt héten.
Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye
2025. jún. 13.
Előbb Szabó Zsolt képviselő körzetébe, a Generációk Házába, majd később Motyovszki Mátyás körzetébe, a Római városrészi Civil Házba költözött Simon István fotógyűjteménye. A bemutató jótékony célt is szolgál, az esőembereknek gyűjtenek.
DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban
2025. jún. 12.
Író-olvasó találkozóval is készült az ünnepi könyvhétre a József Attila Könyvtár, idézte fel a DSTV összeállítása. Az intézményben Bauer Barbara íróval, újságíróval találkozhattak az érdeklődők a közelmúltban. Hangkép.
Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban
2025. jún. 11.
Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.









