Színes lesz az ÖKO-nap kínálata Újtelepen
Műszaki és fémhulladékgyűjtés, véradás, BikeSafe – idén is változatos programmal rukkol ki a Városvédők Újtelepért Egyesület az immár hagyományos ÖKO-nap során. Mindenkit várnak szombaton – itt a tételes menetrend!
A szlogen a régi: "Újtelepen mindig történik valami új" – de ragaszkodnak a közösségi hagyományokhoz is, erősítette meg a DO-nak Nyári Ica, a programot szervező egyesület alelnöke. Az ÖKO-nap kínálatában ezúttal is a lomtalanítás lesz a fősodor (erről már beszámoltunk!), a rendezvény helyszíne ezúttal is a Vak Bottyán utca és Móra Ferenc utca sarka lesz április 5-én, szombaton 8 és 13 óra között. Figyelem, fontos: a vendégek csak a Móricz Zsigmond utca irányából közelíthetik meg a lomtalanítás helyszínét, a forgalmat ezúttal is a Városvédő Polgárőrség irányítja majd.
Az ÖKO-nap vezérfonala tehát az újtelepi közösség egyik "védjegyévé" vált műszaki és fémhulladékgyűjtés, valamint lomtalanítási akció lesz, de egyéb fontos területeket is érint a kínálat – az egyesület ezúttal is a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetével és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályával szövetkezve várja az eseménysorra a városlakókat.
A vöröskeresztes együttműködés – ez is visszatérő programelem – az önkéntes véradóknak szól, hiszen 10-14 óra között szervezik a „kihelyezett” véradást az egyesület központjában. A rendőrség ezúttal is a BikeSafe ingyenes országos kerékpár-regisztrációra biztosít alkalmat.
Újra remek közösségi akcióra készül Újtelep – és persze arra biztatunk mindenkit, hogy legyenek, legyünk ezúttal is sokan!
(Archív fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Kék szívvel az ünnep alkalmából – két programmal is (galériával)
2025. ápr. 06.
Két remek és gyönyörű eseménnyel ünnepelték az autizmus világnapját városunkban szombaton: délelőtt a Jószolgálati Otthon Közalapítvány közösségi eseménye, délután az Esőemberek Szüleinek Egyesülete koncerttel várta az érdeklődőket.
Lomtalanítás és ÖKO-nap Újtelepen (galériával)
2025. ápr. 05.
30 tonna lom, 9,1 tonna műszaki és fémhulladék, közel 40 véradó, 18 regisztrált kerékpár és több nevező a Virágos Dunaújvárosért programra – minden szempontból sikeres és eredményes volt a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hagyományos ÖKO-napja.
Nemes nedűk szerelmeseit várták (galériával)
2025. ápr. 05.
Szép gasztrokulturális seregszemlével folytatódott a programok sora a Mondbach-kúriában: a Pentelei Bornapok kavalkádjának pénteken és szombaton adott otthont a komplexum – az első nap borversenyt, míg ma a Dunai Kincses Kert sokadalmával egybekötött, nagyon is közönségbarát programsorozatot rendeztek.
DSTV: már készülnek a húsvétra a múzeumban
2025. ápr. 05.
Izgalmas húsvéti mulatságra invitálja az érdeklődőket az Intercisa Múzeum csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. Az eseményhez szorosan kapcsolódik két felhívás, amelyekről Kronászt Margit történész-muzeológus számolt be. Hangkép.
Személyre szabott, egyedi karikagyűrű prémium minőségben
2025. ápr. 04.
Kétség nem férhet hozzá, hogy életünk egyik legjelentősebb eseménye az esküvő. A döntésünket karikagyűrűvel pecsételjük meg, jelezve, hogy a szándékunk komoly. (X)
Már lehet nevezni a 26. "Virágos Dunaújvárosért" versenyre!
2025. ápr. 04.
Tavaly jubilált a méltán népszerű megméretés – szebbnél szebb virágosított előkertek, ablakok, homlokzatok tulajdonosai vehettek át díjakat az eredményhirdetésen. Az idei, 26. versenyen különdíjakkal bővül a győztesek köre. Hajrá, már elkezdődött a nevezés!
"Ragyogj Kéken!" és "Csilingelő Hangok" az autisták napján
2025. ápr. 03.
Nagyszabású programok sorával készülnek az autisták világnapjára városunkban szombaton. Összeállításunk a kínálatot veszi sorra – bevallottan nógatási céllal: aki tud, ráér, akar, legyen ott!