Hét fejezetben gyűjtötte össze és adja közre sztálin- és dunaújvárosi emlékeit Tóth István. A webes közegben – és korábban lapunk hasábjain is – nagyot futott személyes emlékek hamarosan a Volt, L-múlt című kötetben látnak napvilágot. Vagyis: dehogy múlt.
"Ne sírj, hogy elmúlt, örülj, hogy megtörtént!" – már a kötet előszava is ezzel a pozitív kicsengésű mottóval kezdődik, és a szerző (dr. Tóth Istvánként egykoron városunk címzetes főjegyzője, később a "Rajta, Újváros!" Egyesület alapító elnöke) végig tartja a tónust. A "megszépítő messzeség" esetünkben nem üres frázis – a kötet mind a tárgyát (a várost, városunkat), mind az 50-es évektől 70-es évekig ívelő emléközönt illetően vállaltan, mi több, deklaráltan elfogult.
Régi kép, éles még
Ezt egyébként a kötet alcíme – "Bolyongás sztálinvárosi és dunaújvárosi emlékek táján" – is erősíti, a szerző előszavából az első olvasatra talányos címadás hátterére is fény derül: főhősünk alig 3 évvel az első kapavágás után, 1953-ban érkezett szüleivel a városba, méghozzá abba az épületbe, amelyről (a tények barátainak!) a Sztálin Vasmű Építője című újság 1953. november 24-én adta hírül, hogy "elkészült az L/1-es lakóház".
A tervezőasztalon ugyanis a később Erkel-kertnek nevezett lakótömb ezt a nevet viselte, amit múlthoz ragaszkodó módon meg is őrzött a köztudat – a lokálpatrióták körében az L-épületek gyűjtőnév mindmáig él.
Még két mondat az előszóból – újabb és újabb igazolásául a már említett elfogultságnak: "A hegyek, illetve a több évszázados múlttal rendelkező városok mindig is sokat jelentettek számomra, mégis egész életemet itt, ezen a löszplatón éltem le, amelyet a Duna úgy díszít, mint női nyakat az igazgyöngysor. Akármilyen érzelmek fűztek is más vidékekhez, településekhez, úgy alakult, hogy soha nem éreztem igazi indíttatást elhagyni fogadott szülőföldemet, a Mezőföld szívét."
Erős, ihletett kötelékben
Ez a ragaszkodás ívelt a kötet megírásának gondolatáig is – évtizedek múltán eljött az az idő, amikor Tóth István késztetést érzett "kötődései" megfogalmazására. Komoly inspirációt jelentett számára Miskolczi Miklós Mi, dunaújvárosiak című kötete, illetve ennek előzményeként a nagy közösségi portálon létrehozott csoport – ez vezetett később szerzőnk első posztjához: 2016-ban örökítette meg gyerek- és ifjúkori emlékeit Szabó Andrásról, közismert nevén Pancserről.
Innen már egyenes út tartott – szelíd baráti biztatásra – előbb a netes emlékidézéshez, majd immár a nyomtatott formátumhoz: a Volt, L-múlt című, hamarosan megjelenő kötet hét fejezetében szó szerint megelevenedik a város múltja. Legyen a szó ismét Tóth Istváné: "Az volt a törekvésem, hogy emléket állítsak egy letűnt világnak, ami az idők távlatából, távolodva valamikori ifjúságomtól, nekem egyre inkább szépnek tűnik, amelyhez még napjaink zűrzavaros állapotának is köze lehet."
És hogy mindezt milyen hatásfokkal teszi? Íme, egy beszédes gondolat az egykori alkotmánybíró, dr. Kiss László professor emeritus ajánlásából: "Sem Dunapentelén, sem Sztálinvárosban, sem Dunaújvárosban nem laktam, nem éltem egyetlen percig sem. Egészen addig, amíg ezt a könyvet kézbe nem vettem, és nem olvastam el kétszer is. (...) Túljutva ezen, felelősséggel kijelenthetem: ma már én is dunaújvárosinak érzem magamat."
(Összeállításunk képanyagát a kötet borítójáról és fotóiból kölcsönöztük, a "Volt, L-múlt" nyilvános bemutatója a Sugárúti Fesztivál programsorában lesz május 1-jén, azaz jövő csütörtökön 13 órától!)
