Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök
Ököllel és asztallábbal esett neki egy férfinak az a 27 éves dunaújvárosi lakos a Szabadság úton még múlt pénteken. A támadó kábítószer hatása alatt garázdálkodott, értesült a DO.
Nem mindennapi bűnesetről érkezett bejelentés a dunaújvárosi kapitányságra, erősítette meg a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői jelentés felidézi, a Szabadság út egyik lépcsőházában két férfi kezdett veszekedni még múlt pénteken kora este. A járőrök a helyszínre érve egy idősebb férfit találtak a lépcsőn ülve – erősen vérző fejjel. Kérdésükre elmondta, hogy az ismerősénél tartózkodott, amikor hangos csattanásra lett figyelmes. Kijött a lakásból, és látta, hogy egy férfi illuminált állapotban éppen egy asztalt ver szét. Szóváltásba keveredtek, aztán a verbális csata tettlegességig fajult: az őrjöngő a szétvert asztal lábával hátba, valamint ököllel többször fejbe ütötte, majd elszaladt.
A gyors tájékozódás után több egység is a helyszínre érkezett, és megkezdték a férfi kutatását. Lakossági információ alapján eredtek a nyomába. Épp egy parkon keresztül próbált meg felszívódni a lakótelepi tömbök között, amikor észrevették – a rendőrt meglátva a tettes futásnak eredt, azonban a park másik oldalán már várta őt a többi járőr.
A férfit elfogták, majd a rongálása alatt szenvedett sérülései, valamint bódult állapota miatt átadták a mentősöknek, akik kórházba szállították. Felmerült nála a drogfogyasztás gyanúja, így gyorstesztet végeztettek vele, ami pozitív lett amfetaminszármazékra, erősítette meg a szóvivői összegzés.
Ellátását követően az őrjöngőt súlyos testi sértés, garázdaság és kábítószer fogyasztása miatt hallgatták ki – majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását is.
(Fotó: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
Milliárdos csalás – vármegyei érintettséggel
2025. jan. 29.
Nagyszabású pénzmosási ügy végére kerülhet pont hamarosan a Mátrix Projekt keretében, értesült a DO. A Fejér vármegyei nyomozók a közel másfél milliárd forintos kárból eddig több mint 100 millió forintot visszaszereztek. Két külföldi és egy magyar állampolgárságú férfit már letartóztattak – további két magyar "cégvezető" bűnügyi felügyelet alatt áll.
Nehogy bedőljön a gondosórás csalóknak!
2025. jan. 28.
Új típusú csalási módszerre figyelmeztették az időskorúakat és hozzátartozóikat a nagy közösségi portálon: a csalók gátlástalanul élnek vissza az érintettek jóhiszeműségével.
Zöldbe borult a táj – na jó, nem, csak a lakás
2025. jan. 24.
Dunaújvárosi gyanúsított ellen emelt vádat a járási ügyészség: a rendszeres kábítószer-fogyasztó férfi cannabis növényt termesztett a lakásán – komoly mennyiségi mutatókkal. Jeles botanikai képzettségről tett tanúbizonyságot, de nagyon bután bukott le, értesült a DO.
Drága lett a neten szőtt szerelem
2025. jan. 22.
Az érzelmekkel játszott, dunaújvárosi nőt húzott le több mint hétmillió forinttal a magát amerikai katonának kiadó csaló. A megkárosított hölgy feljelentést tett a rendőrségen, a csalás ellen tipptárral is szolgálunk!
Letartóztatták az idős asszonyra támadó férfit
2025. jan. 18.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki egy idős asszony válláról letépte a táskáját Dunaújvárosban. Minősített rablás a vád, értesült a DO.
Együtt állították meg a menekülő támadót
2025. jan. 15.
A dunaújvárosi rendőrök elfogták a férfit, aki egy 84 éves asszony válláról tépte le a táskáját kedden reggel – a támadót három közreműködő, köztük egy szabadnapos rendőr tartotta féken az egyenruhások kiérkezéséig, értesült a DO.
Baleset a 6-os úton, teljes útzárral (FRISSÍTVE!)
2025. jan. 11.
Közlekedési baleset történt Dunaújváros külterületén – az érintett útszakaszt a műszaki mentés és helyszínelés miatt teljes szélességében lezárták. Gyorshír. (FRISSÍTVE!)