Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten
Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.
Lassan múlt időben beszélünk a tavaszról, már a nyarat köszöntjük – a remek időben nem meglepő módon rengeteg programnak adott és ad otthont a Szalki-sziget. Legutóbb a kempingben találkozott a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete tagsága.
Közös kikapcsolódás
A találkozó kezdetén Szilágyi Ferenc, az egyesület elnöke mesélt a rendezvényükről a DSTV kamerája előtt:
– Madarak és fák napját tartunk, és egyben az apák napját is megrendezzük, amely bár még nem most van, de mikor aktuális lenne, akkor Cserkeszőlőre utazik a 26 fős csapatunk. S hogy mi volt a program? Ellátogattak hozzánk a Móricz iskola diákjai, meglepetés előadással rukkoltak ki a tagok számára. Halászlé lesz az ebéd, utána lesz egy kis közös mozgás, kvízt is hoztunk, végül pedig szabadfoglalkozás lesz, a kikapcsolódásé a főszerep.
Egy gondolat erejéig visszatérve a móriczos delegációra: a gyermekcsapat pedagógusok kíséretével látogatott el a kempingbe, s az énekek mellett verssel is meglepték az egyesületet. A fiatalok pedig kedvesek, lelkesek, és persze ügyesek voltak. Nagy tapssal jutalmazta őket a hallgatóság.
Ajándék és együttműködés
A rendezvényre ellátogatott Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, aki többek között abban segített az egyesületnek, hogy a kempingben tarthassák meg a rendezvényüket. Nem érkezett üres kézzel sem, hiszen plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket. Elmondta továbbá, hogy milyen jó volt látni a generációk találkozóját. Úgy véli többek között ez volt a céljuk a Szalki-sziget fejlesztésével, hogy ehhez hasonló programok valósuljanak meg itt.
Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármestertől pedig egy facsemetét kapott ajándékba az egyesület:
– Nagy örömmel jöttem ide, hiszen Dunaújváros két értékkel biztosan rendelkezik. Az egyik az erős és összetartó közösségeink, a civil szervezetek köre – közéjük tartozik a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete is –, a másik pedig a város sok-sok zöldfelülete. Tábla formájában egy fát adtam át a madarak és fák napját ünneplő egyesületnek, ezt a csemetét a Római városrészben ültetjük el, és az átadott táblát helyezzük mellé. Fontos kiemelni, hogy ez a kezdeményezés közvetlen EU-s projekt nyomán valósulhat meg, s azt is jó látni, hogy össze tudtuk hozni a fiatalabb és az idősebb generációkat is.
A köszöntőbeszédek és a meglepetésműsor után felerősödött a halászléillat, s kezdődött a kötetlen kikapcsolódás – kiváló hangulatban telt a délután hátralévő része is.
Fotók: Végh Zoltán
A rovat további hírei: Közélet
Mélyszegénységben élőknek és hajléktalanoknak segít a Magyar Református Szeretetszolgálat
2025. jan. 11.
Mélyszegénységben élőknek és hajléktalanoknak segít idei első adománygyűjtésével a Magyar Református Szeretetszolgálat - közölte pénteken az MTI-vel a szervezet.
Újabb győztes EU-s pályázat, ezúttal átképzési programot eredményez
2025. jan. 10.
Ismét nyertes, közvetlenül az Európai Unióból érkező pályázatról számolt be Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a Városházán szerdán. A projekt neve SteelCityZen, előremutató kezdeményezés, amely világszinten egyedülálló lehetőséget jelent, itt konkrétan arra, hogy a vasmű dolgozói ne kerüljenek kilátástalan helyzetbe.
Dunaújváros kenyere: mindig jó helyre kerül a felajánlás!
2025. jan. 09.
A népszerű közösségi akciónak köszönhetően a Cimbora Klub részesült anyagi támogatásban. Az elmúlt negyedévben ismét több mint 8000 kenyeret adtak el, így az 50 forintoknak köszönhetően 402 ezer 550 forintnyi adomány landolt a közösség perselyében. Mostantól a Rosti iskola lesz a kedvezményezett!
Gyászban az egyetem, elhunyt dr. Mudra László
2025. jan. 09.
A Dunaújvárosi Egyetem közössége mély fájdalommal tudatja, hogy elhunyt dr. Mudra László – az intézmény legendás tanára életének 91. évében távozott az élők sorából. Emléke él.
DSTV: sokan élnek bizonytalanságban
2025. jan. 08.
A dunaújvárosi szociális háló intézményei az év minden napján azon dolgoznak, hogy segítsék a bajbajutottakat, derül ki a DSTV évértékelő összegzéséből. Nemes, de nagyon kemény munkát végeznek a szakemberek, akik reményt is adnak a rászorulóknak. Hangkép.
Gyászol a gimnázium, elhunyt Hammerl Ferenc
2025. jan. 07.
A Széchenyi gimnázium nekrológjával veszünk búcsút a napokban az égi katedrára távozott rubin diplomás pedagógustól, az intézmény volt vezetőjétől. Nyugodjon békében, Tanár úr!
Szorgos és lelkes a véradók közössége
2025. jan. 07.
Egyre többen ismerik fel a véradások fontosságát, mondta a DSTV évértékelő sorozatának összeállításában a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője. A tavalyi tervek szépen alakultak, mind többen ismerik fel és vallják: vért adni menő! Hangkép.