Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram
A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!
Amint arról már beszámoltunk, a Jót Fut a város népszerű szabadidősport programja a Városháza téren kezdődik május 31-én, szombaton 8 órakor. A tervek szerint a közösségi akció egyúttal a Staféta elnevezésű országos egészségvédő programsorozat dunaújvárosi megállója lesz: a jótékonysági futáson dr. Szilágyi Örs, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója mellett Prof. Dr. Gaál Péter, az MEMT elnöke is részt vesz. A futást követően a rendelőintézet előtti téren kis ünnepség kezdődik.
A főigazgató és a program vezetője Pintér Tamás polgármester társaságában átadja a stafétát a ceglédi kórház orvos-igazgatójának, dr. Buga Lászlónak, egyúttal megnyitják az országos kezdeményezés dunaújvárosi állomását a lakosság előtt.
Az országos mozgósítási népegészségügyi Staféta programsorozata idén összesen 9 városba látogat el. A programsorozat a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) szervezésében, az Aktív Magyarország Program keretében valósul meg – városunkban a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közreműködésével, a helyi önkormányzat támogatásával jön létre.
A program során a lakosságnak ingyenesen lehetősége nyílik különböző vizsgálatokon való részvételre, egészségügyi szakemberektől kaphatnak személyre szabott hasznos tanácsokat. De kipróbálhatnak különféle mozgásformákat is, és az otthoni sporteszközök helyes használatát is elsajátíthatják.
A mozgalmas és változatos egészségőr kínálat tételes listáját az alábbi plakáton olvashatják!
(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán; plakát: MEMT)
A rovat további hírei: Közélet
Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége
2025. máj. 29.
Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.
Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten
2025. máj. 28.
A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.
A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.
2025. máj. 28.
Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.
Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést
2025. máj. 27.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!
Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást
2025. máj. 26.
Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.
Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal
2025. máj. 26.
Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.
DSTV: átadták a támogatást
2025. máj. 26.
Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.