"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát
Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén.
Már a kötet címe – "Hátsószínpad" – remekül összefoglalja a novellafüzér történéseinek helyét és közegét: a dunaújvárosi születésű, első szárnypróbálgatásait a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben végző Aczél Gergő teljes életpályája a színház, a színpadok világához kötődik, evidensen adódott, hogy történeteinek szálai és szereplői is a színházi kulisszák közé, mi több, jellemzően mögé csalogatják az olvasót. A kettősség a saját pályát tekintve is kontúros: Aczél Gergő saját elmondása szerint úgy töltött 44 évet táncosként a színpadon, hogy igazán nem is akart táncos lenni – ehhez képest még most is rendszeres vendége a balettóráknak –, ráadásul szövegeiben is szándékoltan köszön a vissza az élet ritmusa, lüktetése.
A szerző a 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából vendégeskedett a József Attila Könyvtárban kedden délután – e sorok írója abban a kényelmes szerepben lehet, hogy Boda András társaságában beszélgetett a vendéggel –, és a már említett pálya állomásai mellett a kötet születéséről is lelkesen, sok kacagtató epizódot felidézve mesélt. Többek között azt is megtudhattuk, hogy a történetek javát valóban az "élet írta", ugyanakkor azzal is szembesülhettünk, milyen inspirációk és élmények vezettek ahhoz, hogy ne a színházi piramis csúcsán lévő címszereplők, bonvivánok és főhősnők váljanak a kötet történeteinek szereplőivé. Külön fejezet volt a beszélgetés során a már említett fikció/valóság játék, mint ahogy az is érdekes műhelytitoknak bizonyult, hogyan vezetett az út végül a kötetet gondozó Athenaeum Kiadóig.
Pályája során volt néptáncos, moderntáncos, musical táncos, huszadik évadát tölti az Operettszínház társulatában, kipróbálta magát a Megasztár színpadán is – Hátsószínpad című kötete a színházi világ gyakran névtelen szereplőinek állít szöveges emléket.
És a beszélgetés során bevallotta, igen, igen, vannak még ötletei az irodalmi színtéren is. Innen folytatjuk!
(Fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Január végéig várják a nevezéseket a 12. Savaria Filmszemlére
2025. jan. 13.
Január 31-ig várják a nevezéseket a május 7. és 9. között megrendezendő 12. Savaria Filmszemlére - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
DSTV: rendkívüli bemutató a gyermekkönyvtárban
2025. jan. 11.
Különleges meglepetésre használja a Dunaújváros Kenyere kezdeményezés elmúlt negyedévnyi adományát a Cimbora Klub, derül ki a DSTV összegzéséből. A támogatás révén Gryllus Vilmos látogat a József Attila Könyvtárba január végén – figyelem, regisztrálni kötelező! Hangkép.
Sándor Frigyes Zeneiskola: újévi koncert a Bartókban
2025. jan. 08.
Folytatják a szép hagyományt, újra a Bartók színháztermében rendezi Újévi Gálakoncert című eseményét a Sándor Frigyes Zeneiskola Szonáta Zeneművészeti Alapítványa. A nem mindennapi élményt ígérő hangversenyre pénteken délután várják a komolyzene szerelmeseit.
Február 9-ig látható a Frida Kahlo-fotókiállítás a Mai Manó Házban
2025. jan. 08.
Meghosszabbítva, február 9-ig látható a Frida Kahlo fotógyűjteménye című tárlat a Mai Manó Házban - tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t.
Február végéig lehet pályázni az MTA Lendület Programjára
2025. jan. 07.
Február 28-ig nyújthatják be pályázatukat a fiatal, tehetséges kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Programjára - közölte az MTA.
Audiovizuális fesztivállal nyílik újra a Zene Háza 360 fokos vetítőterme
2025. jan. 06.
A Magyar Zene Háza 360 fokos vetítőterme, a Hangdóm újbóli megnyitása alkalmából január 14. és 19. között audiovizuális fesztivállal várják a közönséget - közölte az intézmény az MTI-vel.
CWT 30: a no-budget diadala
2025. jan. 05.
Hihetetlen, pedig igaz, a közelmúltban ünnepelte alapítása 30. évfordulóját a Cruel World Team független filmtársulat, vagyis a CWT. A csapat frontemberei több meglepetéssel is készültek a jeles jubileumra!