Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát

Öcaline - 2025. június 16. 16:00

Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén. 

Már a kötet címe – "Hátsószínpad" – remekül összefoglalja a novellafüzér történéseinek helyét és közegét: a dunaújvárosi születésű, első szárnypróbálgatásait a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben végző Aczél Gergő teljes életpályája a színház, a színpadok világához kötődik, evidensen adódott, hogy történeteinek szálai és szereplői is a színházi kulisszák közé, mi több, jellemzően mögé csalogatják az olvasót. A kettősség a saját pályát tekintve is kontúros: Aczél Gergő saját elmondása szerint úgy töltött 44 évet táncosként a színpadon, hogy igazán nem is akart táncos lenni – ehhez képest még most is rendszeres vendége a balettóráknak –, ráadásul szövegeiben is szándékoltan köszön a vissza az élet ritmusa, lüktetése.
A szerző a 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából vendégeskedett a József Attila Könyvtárban kedden délután – e sorok írója abban a kényelmes szerepben lehet, hogy Boda András társaságában beszélgetett a vendéggel –, és a már említett pálya állomásai mellett a kötet születéséről is lelkesen, sok kacagtató epizódot felidézve mesélt. Többek között azt is megtudhattuk, hogy a történetek javát valóban az "élet írta", ugyanakkor azzal is szembesülhettünk, milyen inspirációk és élmények vezettek ahhoz, hogy ne a színházi piramis csúcsán lévő címszereplők, bonvivánok és főhősnők váljanak a kötet történeteinek szereplőivé. Külön fejezet volt a beszélgetés során a már említett fikció/valóság játék, mint ahogy az is érdekes műhelytitoknak bizonyult, hogyan vezetett az út végül a kötetet gondozó Athenaeum Kiadóig. 
Pályája során volt néptáncos, moderntáncos, musical táncos, huszadik évadát tölti az Operettszínház társulatában, kipróbálta magát a Megasztár színpadán is – Hátsószínpad című kötete a színházi világ gyakran névtelen szereplőinek állít szöveges emléket.

És a beszélgetés során bevallotta, igen, igen, vannak még ötletei az irodalmi színtéren is. Innen folytatjuk!

(Fotó: Végh Zoltán)
 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában

DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában

2025. máj. 05.

Idén is gazdag programmal várta a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Hét keretében a jeles hangszeres muzsikus, zenepedagógus nevét viselő iskola. A DSTV a programözön egyik szép kísérletén, a családi koncerten forgatott. Hangkép.
 

DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok

DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok

2025. máj. 04.

Az évad utolsó előtti vetítéséhez érkezett a KineDok idei sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. A Szabad Szemmel című kezdeményezés legutóbbi eseménye a kassai fürdő történetét mesélte el – a 66 szezon című film archív kockákból és személyes visszaemlékezésekből merített. Hangkép.

DSTV: gyermekkönyvtári forgatag

DSTV: gyermekkönyvtári forgatag

2025. máj. 03.

Mozgalmasság jellemezte a József Attila Könyvtár legutóbbi időszakát is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény gyermekkönyvtárában például ismét kreatív délután várták az érdeklődőket: a húsvét és a tavasz alkalmából kézműves foglalkozással készülhettek a legifjabb könyvbarátok. Hangkép.

DSTV: Szoborváros I.

DSTV: Szoborváros I.

2025. máj. 01.

Különleges összeállítással jelentkezik a város születésnapjára időzítve a DSTV. A város köztéri szobrait veszik sorra, az első részben természetesen a városépítés hőskorában az utcákra, terekre került, mára a városkép meghatározó tényezőivé vált alkotásokra koncentrálva. Hangkép.

"... más világban szerettünk volna élni"

"... más világban szerettünk volna élni"

2025. ápr. 29.

"A Volt, L-múlt című könyvem 4. Sugárúti Fesztiválon történő bemutatása elé szánom ezt a kis ajánlót – szeretettel várva mindenkit egy csipetnyi múltidézésre, régi történetekre, az elmúlt város utcáin történő barangolásra." Tóth István vendégposztja.

DSTV: ünnepeltek a versbarátok

DSTV: ünnepeltek a versbarátok

2025. ápr. 29.

Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép. 

Gondolatébresztő tárlattal készültek

Gondolatébresztő tárlattal készültek

2025. ápr. 28.

Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.