Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Már az ifik Eb-jére készül a DKSE tehetsége

Sport
DKSE
Kovács-Seres Hunor
Szabó Zsolt

facebook megosztás

spigott - 2025. jún. 06., 14:00

Városunk vezetése is köszöntötte az élete első felnőtt Európa-bajnokságán hatodik helyezést elérő Kovács-Seres Hunort a Fabó Éva Sportuszodában.

Mint arról beszámoltunk már, jól szerepelt élete első felnőtt nyíltvízi Európa-bajnokságán a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor. A tizenkilenc esztendős, nyílt vízen még ifjúsági korosztályúnak számító versenyző három számban indult el a horvátországi viadalon, ahol tíz kilométeren a huszadik helyen végzett, öt kilométeren a hatodik, míg a három kilométeres sprintversenyben a tizenegyedik helyen fejezte be a küzdelmeket.

Jó, élvezetes verseny volt

Sok pihenő a verseny után sem jutott Hunornak, ugyanis hétfőtől már újra a Fabó Éva Sportuszodában rótta a kilométereket, hogy a lehető legjobban felkészüljön a közelgő ifjúsági Európa-bajnokságra is. A juniorok között világbajnok dunaújvárosi úszót arra kértük csütörtöki gyakorlását követően, hogy tekintsen vissza a mögötte hagyott versenyre, s mint azt elárulta felemás érzésekkel zárta a felnőttek kontinensviadalát.

– Nem volt egyszerű végig versenyezni a három napot, a tíz, az öt kilométert és a sprintversenyt, de az elsődleges cél az volt, hogy tapasztalatot szerezzek az előttem álló felnőtt évekre és az ifjúsági Európa-bajnokságra. Maga a verseny vegyesen sikerült, volt amivel nagyon elégedett voltam, volt amiben akadt egy kis hiányérzetem, mert tíz kilométeren azért gyakorolni kell még a versenyzést, de összességében egy nagyon jó és élvezetes versenyt tudhatok magam mögött. Most még vár rám a nyíltvízi országos bajnokság, melyet elsősorban gyakorlásnak fogok fel, hogy megkapjam a megfelelő versenyterhelést, majd két hét múlva kezdődik az ifjúsági Európa-bajnokság, ami számomra az év fő versenye, s ott szeretnék majd igazán jól szerepelni.

Így még értékesebb a közösségünk

A csütörtöki edzésére kilátogatott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki Hunornak és edzőjének, Szabó Gergőnek is készült kisebb ajándékkal, majd elárulta, bízik abban, hogy tehetséges úszónk akár egy olimpián is bizonyíthatja tudását.

Végh Zoltán felvételei

– Mi dunaújvárosiak szerencsés helyzetben vagyunk, mert az elmúlt években, évtizedekben elkényeztettek minket sportolóink a sikerekkel és ezekhez a sportsikerekhez kell egy csapat. Kell egy kitűnő edző, egy egyéni, vagy csapatban szereplő sportoló és itt nálunk vannak olyan egyesületek, szakosztályok, melyek képesek a fiatalokat felhozni a legmagasabb szintre, s olyan versenyzőket nevelni, akik az első lépéseiket Dunaújvárosban tették meg és akár egy olimpiára is eljutnak dunaújvárosiként. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a fiataloknak van lehetőségük eredményesen sportolni Dunaújvárosban, ez hozzátesz a városhoz és ettől még értékesebb lesz a közösségünk. Hunor az első felnőtt Európa-bajnokságán vett részt és onnan egy szép hatodik hellyel ért haza, majd nemsokára megy tovább az ifjúsági kontinensviadalra, míg távolabbi céljai között az olimpiai részvétel szerepel, s én nagyon bízom abban, hogy eléri céljait és nekünk, dunaújvárosiaknak tud büszkeséget hozni egy ötkarikás szerepléssel.

A rovat további hírei: Sport

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.

Vereséggel kezdtek a fiatalok

Vereséggel kezdtek a fiatalok

2025. szep. 05.

A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

Komoly kihívások előtt az utánpótlás

2025. szep. 05.

Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő