Rovarhotelt építettek a Jószolgálati Otthon lelkes ellátottjai
A napokban ismét különleges történet formálódik a Szabó Zsolt alpolgármester választókörzetében található Generációk Házában. Horváthné Gazics Éva önkéntes kezdeményezésére rovarhotelt építettek a "jószoli" ellátottjai.
Dunaújvárosban sosincs hiány a szép és emberi történetekből. A Generációk Házában is formálódik a következő, amely kapcsolódik a város élhetőségéhez is.
Szorgos kezekből nincs hiány
Az említett történet fontos állomása a Generációk Háza – itt munkálkodtak ugyanis a "jószoli" ellátottjai. Horváthné Gazics Éva az intézmény önkéntese vetette fel a különleges ötletet, amely támogatásra talált Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármesternél. Lelkes csapatuk újrahasznosított anyagokból, adományfából, bambuszból és miegymásból rovarhotel építésébe kezdett. A városban nem ez az első ilyen konstrukció, korábban már beszámoltunk arról, hogy Újtelepen is megvalósult már egy ilyen projekt. Az alapvető koncepció az volt, hogy az ellátottak végzik a munkafolyamatokat a szakemberek közreműködésével. Ők készítik el az alapot, töltik meg tartalommal a "szállót", és csinosítják, amíg kész nem lesz.
A helyszínen jelen volt Kecskés Rózsa, a Jószolgálati Otthon Közalapítvány szakmai igazgatója is, aki szerint az ellátottak mindig nagyon lelkesen állnak be egy-egy ilyen projekt mögé, és szívesen ügyeskednek a hétköznapokban is. Fontos számukra, hogy az intézményeik udvara és kertjei rendezettek legyenek – ebben is szerepük lehet (és van) az ellátottaknak.
Miből lesz a cserebogár...?
Pontosabban miből lesz fűszernövény, virág, vagy éppen bármilyen termés? A kérdés azért illik ide, mert a munkálkodó ellátottakat meglátogatta Szabó Zsolt alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője is. Nem érkezett üres kézzel – olyan ceruzákkal lepte meg az intézményből érkező csapatot, amelyeket ha elültetnek, a fentebb említett növények hajtanak majd ki.
Az alpolgármester egyébként örömmel fogadta a kezdeményezést, utalt a már említett újtelepi projektre is – az is nagyon jól sikerült. Úgy véli, a városban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az intézmények is a fenntarthatóságra, s egyre többen figyelnek arra, hogy élhetőbb legyen a település, a zöld értékeinket pedig megőrizzük. Szabó Zsolt hangsúlyozta, az idevágó szakmai vélemények már megerősítették: a fenntartható, fejlődő város számára igenis fontosak a hasonló közösségi akciók.
A rovarhotel-projekt egyébként még nem ért véget. A munkálatokat az a csapat fejezi be, amelyik épp most táborozik. Ha pedig az utolsó bambuszrúd is a helyére kerül, a Bercsényi utcában található intézmény udvarában telepítik majd a kész építményt – és várják a lakókat.
(Fotók: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Mozaik
Ezért érdemes akkumulátoros szerszámgépeket használni
2025. máj. 22.
A mindennapok során sokféle különböző barkácsmunka adódhat otthon, amiket könnyen el tudunk végezni mi magunk is, ha van egy kis kézügyességünk, némi gyakorlatunk és persze, ha rendelkezésünkre állnak a megfelelő kialakítású szerszámok. (X)
Ezek CO hegesztéshez a legjobb anyagok
2025. máj. 21.
A különböző fémek összekapcsolása hatékonyan megvalósítható CO hegesztés segítségével. (X)
Újra megnyílt az állatsimogató a Fővárosi Állat- és Növénykertben
2025. máj. 21.
Megszűntek azok a korlátozások, amelyeket még márciusban vezettek be a száj- és körömfájásjárvány miatt, így újra látogatható az állatsimogató, illetve az Ausztrál-ösvény lakói közé is újra bemehet a közönség – tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert az MTI-t.
Folytatódik az egészségőr sorozat a népfőiskolán
2025. máj. 20.
A Testi tüneteink lelki okai című előadásra várja az érdeklődőket a Dunamenti Regionális Népfőiskola a Kossuth Lajos utcai központ előadótermében szerdán délután.
Mit jelent a kognitív metaprogramozás?
2025. máj. 20.
Az egészségügyi hírekben rendkívül sokat hallhatunk arról, hogy milyen fontos a stresszkezelés és a testi mellett a lelki, szellemi egészség megőrzése, fenntartása is. Arról azonban már jóval kevesebbet tudhatunk, hogyan is érhetjük el ezt a vágyott állapotot. (X)
Visszatért a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska
2025. máj. 20.
Közel egyéves visszatelepítési folyamatot követően visszatérhetett a természetbe Merlin, a Budakeszi Vadasparkban felnevelt vadmacska.
Némi napsütés után felhős, borult, csapadékos hét várható
2025. máj. 19.
A gyümölcsérlelő meleg még várat magára, a hétre is felhős és esős napokat ígér a DO időjárási szakértője. A naposabb nyitány után már keddtől megérkeznek a felhők – és ki is tarthatnak egészen a hét végéig.