Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

spigott - 2025. július 15. 8:00

Sorozatban ötödik alkalommal rendezték meg az AlfaCity programkavalkádját a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott napokban, ahol számtalan program és autócsoda várta az Alfa Romeo szerelmeseit.

Az elmúlt négy esztendőhöz hasonlóan ezúttal is Dunaújváros adott otthont az Alfa Romeo évi rendes márkatalálkozójának: az AlfaCity találkozóját a Szalki-szigeten rendezték meg szerdától szombatig, méghozzá parádés hangulatban.

Nagykorúak lettek

A négynapos programsorozatot úgy építették fel a szervezők, hogy mindenkinek kedvezni tudjanak, s bár már szerda este elfoglalhatták helyeiket az első fecskék, a márkabuli péntektől durrant be igazán. Persze addig is volt miért lelátogatni a Szalki-szigetre az érdeklődőknek, különböző közösségi programok mellett bringatúra és egy esti diszkó is várta a kempingezőket. Péntektől pedig már jöhettek a különböző autós programok is, a tuningautók mellett az oldtimerekből rendeztek kiállítást, de nem maradhatott el a kipufogó hangnyomásverseny és a felnikitartó verseny sem.

A színpadon előbb Szentkuti Ákos, a Totalcar MűhelyPRN és a Murvaélet videósorozatok szerkesztője adott tanácsokat a használt Alfa Romeo vásárlás örömeiről, buktatóiról, volt kvízjáték, Hervay Péter gépészmérnök, gépszerkesztő szakmérnök a veteránautó restaurátorok oktatásáról tartott előadást, majd az esti eredményhirdetést követően újabb hatalmas bulival zárták az estét az Alfa Romeo szerelmesei, akik a Szalki-szigeten találták meg végleges otthonukat, árulta el Halápi Zsolt főszervező:

– Nagyon vártuk az idei rendezvényt, mert ez már a tizennyolcadik AlfaCity, úgyhogy mostantól nagykorúnak számít. Dunaújvárosban ez már az ötödik és úgy tűnik, hogy megtaláltuk azt a helyszínt, amelyik ideális egy ekkora rendezvény lebonyolítására. Ezer autót vártunk szombaton, ezt a nagyságrendet az elmúlt években is hoztuk, volt egy kicsit több, kevesebb sosem. Azért is különleges a mostani rendezvény, mert idén száztizenöt éves az Alfa Romeo, ezért sok oldtimerrel készültünk, míg a programot úgy építettük fel, hogy mindenkinek kedvezni tudjunk. Az AlfaCity alapvetően egy családi nap, a gyerekeknek is sok programmal, ugrálóvárral, gyerekszínpaddal, zsonglőrökkel készültünk, de természetesen az autók szerelmesei is megtalálták azokat a dolgokat, melyek izgalmasok számukra, gondolok itt a veterán autókra, tuningokra, alkatrészekre, kiegészítők és izgalmas autókra, amelyeket csak itt láthattak. Kicsit talán vicces, de nagyon büszke vagyok arra, hogy már Olaszországból is vannak látogatóink, eljönnek ide Magyarországra alfázni, ez egészen különleges.

Dunaújváros a legjobb hely

Dunaújváros ezúttal is nagy szeretettel várta az alfások képviselőit, fogalmazta meg gondolatait Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester, aki rendszeres résztvevője a különböző autós találkozóknak, így ezúttal is nagy örömmel látogatott le a Szalki-szigetre:

– Nagyon bízom abban, hogy tényleg megtalálta végleges otthonát az AlfaCity, mi nagy szeretettel vártuk őket mindig, teljesítettük azokat a kéréseket, amiket megfogalmaztak és barátsággal, szeretettel, dunaújvárosiként, befogadóként vártuk ezt a találkozót minden évben.

Végh Zoltán felvételei

A szervezők tavaly még kerestek más otthont, hátha találnak jobbat a Szalki-szigetnél az országban, de nincs, tényleg nincs. Ilyet, hogy kempinggel, szabadstranddal, az ország közepén, könnyen megközelíthető, infrastruktúrával ellátott helyen legyen, én sem tudok fejből másikat mondani, ahol negyven hektáron elférünk. Én személy szerint minden autót szeretek, szeretem az autózás világát, jól esik erről beszélgetni, jó látni a másik örömét, mert lehet, hogy tényleg egy egész élet munkája van egy-egy autóban és éppen ezért is különleges ez a találkozó, mert ez erről is szól. Ahogy a megnyitón elmondtam, bízom abban, hogy húsz év múlva is itt fogunk találkozni és lehet, hogy nem hangnyomás verseny lesz, hanem az indexkapcsolók hangját fogjuk összehasonlítani az elektromos Alfákban, de ettől még az autózás világának, a márkafanatizmusnak, az autók szeretetének érzését megkaphatják a résztvevők az AlfaCity-n és az AlfaCity megkaphatja ezt Dunaújvárosban.

AlfaCity a Szalki-szigeten (2025)

AlfaCity a Szalki-szigeten (2025) - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: vérholdnézők a Duna-parton

DSTV: vérholdnézők a Duna-parton

2025. szep. 15.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése közelmúlt rendkívüli égi jelenségéről: sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a holdfogyatkozásra. És bár a felhők miatt sokáig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk, a közösségi élmény így is fantasztikus volt. Hangkép.

DSTV: fotós "villámtárlat" a Vasmű úton

DSTV: fotós "villámtárlat" a Vasmű úton

2025. szep. 14.

Nem mindennapi akcióval rukkolt ki a Panoráma Fotó Egyesület a Vasmű úton a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A járókelők egyik pillanatról a másikra fotókiállítás közepén találhatták magukat. a közösség tagjainak jóvoltából. Sokan megcsodálták az alkalmi bemutatót. Hangkép.

Csodakert kápráztatja a belváros sétálóit

2025. szep. 13.

Hosszú évek óta látni, hogy gondos kezek ápolják a Dózsa György út és a Bartók Béla út kereszteződésében található kertet. Kozár Tivadarné a Dózsa György út 5. lakosaként kezdte el ápolni a köztéri zöld területet, ami már rengeteg gyönyörű növénnyel büszkélkedhet.

Miért fontos a megfelelő hajtogatott kéztörlő papír választása?

Miért fontos a megfelelő hajtogatott kéztörlő papír választása?

2025. szep. 13.

A közösségi mosdók helyes működéséhez elengedhetetlen a jól megválasztott papír kéztörlők használata. A mindennapi rutin részét képezik a munkahelyen, éttermekben vagy bármely kereskedelmi helyszínen, ahol a tisztaság és a higiénia alapvető elvárás.(X)

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

2025. szep. 11.

Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

2025. szep. 10.

Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

2025. szep. 10.

Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.