"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
A hét első felében ismét hőségriadó volt. Aki nem hallotta a hírt, az is érezte a kánikulát – sokan kerestek „menedéket” a hőség elől a vízparton, vagy épp a medencében. Uszoda, élményfürdő, szabadstrand – bőven van választék a városban.
Felkészültek a szezonra
Az élményfürdőben Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármester tett látogatást a hétfőn délelőtt, s mint a DSTV kamerája előtt elárulta, elégedett volt a látottakkal:
– Hétfő délelőtt van, és nagyon sokan vannak az élményfürdőben. Nagy örömömre szolgált azt látni, hogy rend, tisztaság fogadja a vendégeket. Ez a pozitív összkép azt igazolja, hogy jól felkészült a csapat az idei szezonra. A legutóbbi látogatásomról nem szóltam előre senkinek, élesben szerettem volna látni, hogy rendben vannak a dolgok. Azt gondolom, nagyon jó, hogy Dunaújvárosban van egy ilyen lehetőségünk a kikapcsolódásra. És mindenki elégedett lehet, a kikapcsolódási lehetőség jó a gyereknek, jó a mamának és a papának. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a dunaújvárosiak kedvezményes áron vehetik igénybe az élményfürdő szolgáltatásait, és újdonság, hogy már a csúszdahasználatért sem kell külön fizetni.
Kánikulai lehetőségek
Ahogy említettük is, az élményfürdő mellett a Fabó Éva Sportuszoda és a szabadstrand is elérhető a városlakók és a környező településeken élők számára. Az alpolgármester szerint nagyon sok erőforrást fordítottak arra, hogy ezek a létesítmények rendben működjenek. A szabadstranddal kapcsolatban azonban volt egy fontos megjegyzése: a közösségi médiában megjelent posztokban is lehetett látni, hogy továbbra is akadnak olyan vendégek, akik nem tartják tiszteletben a közös értékeinket. Szemetelnek és rongálnak, az általuk elfogyasztott ételek és italok csomagolását pedig egyszerűen csak eldobálják a tűzrakóhelyek környékén. Mezei Zsolt kiemelte, folyamatosan ürítik a kukákat, emellett rendszeresen kér takarítást a szemetessé vált helyszínekre.
A „vizes körkép” végén érdemes azt is megemlíteni, hogy mindhárom helyszínen szakemberek gondoskodnak a fürdőzők biztonságáról. Eddig szerencsére komolyabb baleset nem történt, apró helyzetek alkalmával avatkoztak csak be a helyszíneken dolgozó életmentők. És persze őszintén reméljük, ez így is marad egész nyáron a város összes vizes szabadidős bázisán!
Fotók: Terdik Péter
A rovat további hírei: Közélet
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.
Látványos irodafejlesztés a horgásztanyán
2025. szep. 10.
A napokban szép ünnepségre invitálta a vendégeket a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Ismét nagyobb beruházás valósult meg a horgásztanyán – a Gagarin térről a tanyára költözött a horgásziroda, remekül fest az új épületrész.
Egészséget, sok boldogságot, Erzsi néni!
2025. szep. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Magyar Erzsébet, Erzsi néni a közelmúltban ünnepelte a 90. születésnapját családja körében. A jeles alkalomból Szántó Péter önkormányzati képviselő látogatta meg és köszöntötte otthonában a városvezetés nevében.
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.
Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért
2025. szep. 04.
A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!









