Megtalálták a Szent Grált

doszerk - 2025. július 20. 7:30

Idén is remek hangulatban rendezte meg hagyományos nyári táborát a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a Nyalóka-szigeten.

Immáron ötödik alkalommal tartotta meg nyári táborát a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület, mely tizennégy fiatallal vágott neki ötnapos programnak Rétimajorban, a Nyalóka-szigeten. A szervezők igyekeztek alaposan kitenni magukért, árulta el Németh Miklós táboroztató, mikor arról kérdeztük, mivel kedveskedtek a résztvevőknek a tábor ideje alatt.

– Sokan emlékszünk még Louis de Funés ikonikus filmvígjátékára, amiben mint horgász kerül pácba. Tömegek kezdtek el annak idején e film hatására pecázni. Hasonló alkotások manapság nemigen készülnek. A filmeket Youtube short-videók váltják és sokszor merül fel bennünk a kérdés, hogy mivel tudnánk elcsábítani gyermekeinket a képernyők elől. Azt hiszem, hogy a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület megtalálta a „Szent Grált”, ugyanis immár ötödik alkalommal szerveztek horgásztábort gyerekeknek, és nyugodtan mondhatom, hatalmas sikerrel, mert a tábor idején szinte csak akkor kerültek elő a mobiltelefonok, amikor a zsákmányról szerettek volna a srácok képi emléket maguknak. Tizennégy lány és fiú töltött öt napot Rétimajorban, a Nyalóka szigeten. Az időjárás kegyes volt a táborlakókhoz, mert nagy részben elkerülte őket a hőség és a nagy szél is, mely köztudottan a horgászok egyik legfőbb ellensége. Nemcsak a halfogás csínját-bínját igyekeztünk átadni, hanem különböző programokkal színesítettük a táborlakók életét. Halőri előadás keretében megnézhették - többek között - azokat a felszereléseket, fegyverzeti anyagokat amikkel a kárókatonákat gyérítik. A vízen, vízparton tartózkodás veszélyeivel kapcsolatban balesetmegelőzési előadást hallgathattak meg a srácok, de a bátrabbak kipróbálhatták azt is, hogy milyen – védett körülmények között – "beborulni" egy kenuval. Megtanulhatták, hogy ebben az esetben nem szabad pánikba esni, mert percek alatt kiüríthető a hajóból a víz, és mehet tovább a túra. E felsorolásból nem hagyható ki a Halászati Múzeum sem, ami a halfogás történetéről mesélt az érdeklődőknek. Sőt, alkalmuk nyílt a srácoknak megnézni egy ún. lehalászást is, ahol az ott nevelt halakat szelektálták az Aranyponty Zrt. munkatársai.

Képek forrása: DSHE

Egy horgásztábor elengedhetetlen eseménye a horgászverseny is, mely sok esetben okozhat negatív élményt, ha nincs benne siker. Szerencsére a háromórás verseny során nem volt olyan táborozó, aki ne fogott volna halat, így negatív élményt senki sem élhetett át. A verseny harmadik helyezettje a nyolcéves Szlivon Helga lett 10,9 kg-os eredménnyel, míg a második helyet a 14 éves Bárdos László Balázs végzett 11,01 kg-val. A verseny győztese a szintén 14 éves Futó Levente lett, akinek zsákmánya nem kevesebb mind 33,4 kg összsúlyú volt és mintegy 26 halat számlált. Levente fogta a verseny legnagyobb halát is, amit 2,1 kg-val mérlegeltek. A díjakat Hegyes Zoltán verseny-igazgató és Somfai Rezső, "Rudi bácsi", az egyesület elnöke adta át. Természetesen - ahogy egy jó utánpótlás rendezvényen illik - nem csak az első három, de minden induló ajándékban részesült. A verseny végén a fáradt résztvevők Vajda Tibor és csapata jóvoltából megtanulhatták a halászlé készítés fortélyait is és természetesen a már többször díjnyertes végeredményből egy kiadós vacsorát is kaptak.

A rovat további hírei: Sport

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

Sikeres évet zárt a DKSE úszója

2025. nov. 19.

Több hazai és nemzetközi versenyen megmérette magát idén a DKSE tizenkilenc esztendős úszója, Kovács-Seres Hunor, aki jó érzésekkel tekintett vissza a mögötte hagyott szezonra.

Hazai rangadó a Fradi ellen

Hazai rangadó a Fradi ellen

2025. nov. 19.

Az idei szezonban még hibátlan Ferencváros elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki csatározásokat a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj

2025. nov. 18.

A rangos elismerés odaítélésről a közgyűlés dönt, de javaslatot bárki tehet a "Dunaújváros Sportjáért díj" jelölésére, egészen december 20-ig. Felhívás!

Felemás forduló az Andersen Ligában

Felemás forduló az Andersen Ligában

2025. nov. 18.

A DAB-ASP hosszabbításban nyert, a DUE-Worm Angels viszont ötgólos vezetésről szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Biztos sikerek az utánpótlásnál

Biztos sikerek az utánpótlásnál

2025. nov. 17.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is fölényes győzelmet arattak a BVSC ellen a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Döntetlen a Pénzügyőr ellen

Döntetlen a Pénzügyőr ellen

2025. nov. 17.

Hiába játszott mezőnyfölényben és alakított ki több helyzetet is, nem tudott nyerni a Pénzügyőr otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Újabb siker, ezúttal a DEAC ellen

Újabb siker, ezúttal a DEAC ellen

2025. nov. 17.

Kiélezett, izgalmas csatában, szétlövés után aratott 4-3-as győzelmet a DAB jégkorong csapata a DEAC elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.