Önzetlen segítség a szőnyegen
A súlyos betegséggel küzdő, mindössze másfél esztendős Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért rendezett jótékonysági eseményt a Fox SE a mögöttünk hagyott hétvégén.
A Fox Sportegyesület nemcsak azt tartja fontosnak, hogy minél jobban képezze tagjait, hanem évről évre igyekszik egy jó ügy mellé is állni. Idén sem volt ez másként, ugyanis a mögöttünk hagyott hétvégén újabb jótékonysági eseményt szervezett az egyesület vezetése, mely a mindössze másfél esztendős, súlyos betegséggel küzdő Balogh Nolen Botond gyógyulásának elősegítéséért fogott össze a hazai jiu-jitsu-s és grapplinges közösséggel.
Sokan álltak a jó ügy mellé
Az eseményre az ország szinte minden pontjáról érkeztek sportolók, hogy részt vegyenek a jótékonysági edzésen és a rendezvényen befolyt összeget teljes egészében a baracsi kisfiú megsegítésére fordították, árulta el Mészáros Márk, a Fox Sportegyesület vezetője.
– Nem az első jótékonysági rendezvényünk, tavaly és tavaly előtt is összegyűltünk már, míg ezúttal egyik társunk, Újvári Márk Máté unokatestvérének igyekeztünk segíteni. Botika másfél éves, körülbelül három hónapja diagnosztizáltak nála leukémiát, s mikor megtudtuk, hogy mivel küzd, azonnal elkezdtünk gondolkozni azon, miként tudnánk mellé állni. Fontosnak tartjuk, hogy a közösségünk tagjai igyekezzenek segíteni annak, akinek csak tudnak és nagyon reméljük, hogy ezzel a rendezvénnyel hozzá tudunk járulni Botond felépüléséhez, esetleg egy steril szoba kialakításához. A hétvégi rendezvényre szerencsére rengeteg klubból érkeztek versenyzők, itt volt a Magyar Grappling Szövetség elnöke, és szerencsére sok vállalkozó is az ügy mellé állt, míg a kecskeméti Star Gym vezetőedzője, Lakatos Sándor azt vállalta el, hogy ingyen és díjmentesen megtartja ezt a foglalkozást. Mindenkinek nagyon köszönjük a részvételt, azt, hogy mellettünk voltak, bízunk benne, hogy hozzá tudunk járulni Botond gyógyulásához.
Mindenki tudja a kötelességét
Baki Endre, a Fox SE alapítója elsősorban annak örült, hogy a bajban ezúttal is megmutatkozott, mennyire összetartó és jó közösséget alkotnak az egyesület tagjai.
Végh Zoltán felvételei
– Nagyon jó érzés megtapasztalni azt, hogy amikor egy sok évvel ezelőtt létrehozott egyesület vezetését átadod a fiataloknak, akkor egy olyan közösség jön létre, ami segít, ha baj van. Örülök annak, hogy Mészáros Márkék egy ilyen egységes egyesületet, az emberi kapcsolatokat fontosnak tartó egyesületet hoztak létre és, ha valaki bajba kerül, mindenki tudja a kötelességét és megpróbál segíteni. Jár az őszinte köszönet mindenkinek, aki az ügy mellé állt, a város önkormányzatának, Kálló Gergő képviselő úrnak, aki az első perctől kezdve támogatta a kezdeményezést, a DÖSE vezetésének, Muskotály Bálintnak is nagy köszönettel tartozunk, hogy ez a rendezvény létrejöhetett, és megpróbálhattunk mindent megtenni azért, hogy Botond minél előbb meggyógyulhasson.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: párosok versengése az MMK-ban
2025. aug. 12.
Rendszeresen visszatérünk az MMK-ba, ugyanis a Dunaújvárosi Darts Club sportolói ott mérkőznek meg időről időre. Az augusztusi nyári meleg sem tartotta vissza a versenyzőket, szép számmal akadtak táblára célzók a közelmúlt eseményén is. Hangkép.
Két vereséggel kezdték a vb-t az U20-asok
2025. aug. 12.
A véghajrákat nem bírta a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság csoportkörének első két mérkőzésén.
Újabb sportág mutatta meg magát Dunaújvárosban (galériával)
2025. aug. 11.
A Pannon Pump Track kupasorozat egyik legszínvonalasabb versenyét rendezték meg a dunaújvárosi pumpapályán a mögöttünk hagyott hétvégén.
Látják, hogy miben kell javulni
2025. aug. 11.
Nagy küzdelemben aratott egygólos sikert Kecskeméten az NB II-es felnőtt bajnokságra készülő DKKA U20-as együttese.
A hajrában bukta el a győzelmet a DFC
2025. aug. 11.
Hiába vezetett az első félidő után már két góllal, emberhátrányba került, és "csak" egy pontot szerzett az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Dunaújvárosiak is tempóztak a Balaton-átúszáson
2025. aug. 10.
Komoly létszám csobbant a vízbe, a távot több dunaújvárosi sportember is teljesítette: két halasztás után is több mint tízezer résztvevővel rendezték meg a 43. Lidl Balaton-átúszást szombaton. Mindenkinek jár a taps, aki vállalta a komoly kihívást!
Folytatná jó sorozatát a DFC
2025. aug. 09.
Az Érd ellen is a három pont megszerzésének reményében lépnek pályára labdarúgóink vasárnap este hat órától.