Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
Csőtörés miatt több helyen is szünetel a fűtés és melegvíz szolgáltatás pénteken.
Sokszoros nyomás nehezedik a kereskedelmi dolgozók vállára a nehéz napokban, helytállásukért pedig mindannyian hálásak lehetünk, hangsúlyozta az INTERSPAR áruházban tett látogatásán Pintér Tamás.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős beteg, míg a gyógyultak száma 42 főre emelkedett.
Sikerrel startolt a támogató program, mintegy 20 segítő indult ma el a Városházáról, hogy segítséget nyújtson a 70 év feletti dunaújvárosiaknak a bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban. Cserébe kérik: maradjanak otthon!
Krízis? Válság? Lelki teher? A Pszi Pont – Pro Bono szakmai közösségi kezdeményezése keretében több mint kétszáz hazai pszichológus és pszichiáter ajánlotta fel ingyenes lelki támogatását a koronavírus veszélyhelyzete kapcsán segítséget kérőknek.
A járványhelyzet különleges intézkedéseket követel, az élet azonban nem állt meg: a kátyúzás új módjáról – és új gépéről – tudósított a város hivatalos honlapja.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 525 főre nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma; az elhunytak száma 20 főre emelkedett, négy idős, krónikus betegséggel küzdő, ember halt meg. Frissítés: megjelent a megyei mutatók vírustérképe - Fejérben