Terjedelmes összeállításban foglalkozik az egyebruhás toborzással a DSTV. Ki is hogyan kerülhet a rendőrség kötelékébe? Milyen álláslehetőséget kínálnak a jelentkezőknek? E kérdésekre is választ találnak az érdeklődők. Hangkép.
A nemzetbiztonsági szolgálatok véleménye szerint csökkent a biztonsági kockázat, amióta áll a kerítés a déli határon - mondta a Fidesz-frakció szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
A kormány 500 millió forinttal támogatja családi és munkahelyi bölcsődék létrehozását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi érdi sajtótájékoztatója után.
Javában tart a DiákVér Program, új projekt az egyetemen, Pecsét István jól van - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.
Magyarországon van Európa egyik legstabilabb kormánya - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Magyar Nemzeti Kereskedőház magyar-török üzleti fórumán, amelyen részt vett Recep Tayyip Erdogan török elnök is.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának kormánypárti és ellenzéki képviselői is úgy vélik, a jelenlegi helyzetben szükség van a magyar határt védő kerítésre.
Elkezdődött a Vasvári hét, Könyves vasárnap a könyvtárban, itthon győztek a vízilabdások - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.
Egy évvel ezelőtt mondták ki az orvosok, hogy Pecsét István meggyógyult, legyőzte a rákot. Az éves kontrollvizsgálat eredménye pedig megerősítette, hogy továbbra sincs daganatos sejt a szervezetében. A dunaújvárosi fiatalemberrel eme jó hír kapcsán beszélgettünk, és kérdeztük új feladatairól is.