Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Elégedett kapitányok a világbajnokság után

Sport
kajak-kenu
világbajnokság
Hajdu Jonatán

facebook megosztás

doszerk - 2025. aug. 25., 17:30

Mindkét szövetségi kapitány elégedetten értékelte a vasárnap zárult milánói kajak-kenu világbajnokságot, amelyen a gyorsasági válogatott 13 érmet, hat aranyat, két ezüstöt és öt bronzot nyert.

A kajakosokat irányító Tóth Dávid előzetesen nyolc-tíz érmet, köztük négy aranyat várt, s ezt pontosan hozta is a csapat, amely négy első, valamint két-két második és harmadik helyet gyűjtött.

"Összességében nagyon szépen teljesítettek a versenyzők, de ez a szám akár lehetett volna nagyobb is" - mondta a szakember, aki úgy folytatta: nem árul el nagy titkot azzal, hogy a női szakággal kapcsolatban van némi hiányérzete. Felidézte, hogy a júniusi Európa-bajnokságon a négyes remek versenyzéssel aranyérmet nyert, most pedig ugyanez az egység hetedik lett. Mint mondta, egyelőre még keresik az okokat, mert ebben a csapatban ennél sokkal több van. A tizedikként záró Kiss Blanka, Lucz Anna párosról szólva elmondta: az erős középfutamukból úgy estek ki, hogy összesítésben övék volt az ötödik legjobb idő, és szerinte ha bejutnak az A döntőbe, az ötödik-hatodik helyet megszerezhették volna.

A kétszáz egyesben 12., párosban olimpiai ezüst-, négyesben bronzérmes Gazsó Alida Dóráról Tóth Dávid azt mondta, már az nagy dolog, hogy bekerült a vb-csapatba az után, hogy a sérülése miatt két hónapot kihagyott. "Biztos vagyok benne, hogy jövőre már egy százszázalékos Gazsó Dorkát láthatunk, sokkal-sokkal jobb teljesítménnyel" - jelentette ki. A női kajakosok közül a júniusban, Racicében három Eb-győzelmet arató Csikós Zsóka szerepelt a legjobban, aki 1000 méteren nyert, az olimpiai számban, 500 méteren pedig harmadik lett. Harmadik számában, 5000 méteren kormányhiba miatt nem volt esélye az éremszerzésre, de így is a bravúros ötödik helyet szerezte meg.

A férfiakra térve a kapitány először a K-1 1000 méteren 2019 és 2022 után harmadszor diadalmaskodó, ötkarikás bajnok Kopasz Bálintról beszélt. "Most százszázalékos formában tudott versenyezni az után, hogy az Eb-n egy betegséget követően harmadik lett. Azt láttam a versenyzésén, hogy el tud menni a falig, úgy ki tudja magát hajtani, mint talán senki más. Zseniális versenyzést mutatott be, csak az utolsó métereken vezetett, pont ott, ahol kellett" - idézte fel. A szintén olimpiai számban aranyérmes Kurucz Levente, Nádas Bence duó körülbelül egy hónapot készülhetett a vb-re, az Eb után ült össze. "Hittem abban, hogy ez a páros érmet szerezhet, és nagyon örülök annak, hogy ez az érem arany lett. Már az első összeülésükkor látszott, hogy ez egy nagyon erős egység, utána még csiszolódtak és nagyszerű lett a végeredmény" - fogalmazott Tóth Dávid.

A másodikként záró férfi négyesnek kevés, mindössze öt századmásodperc hiányzott az aranyhoz. "Számomra ez az ezüst felér egy arannyal. Nagyon profin oldották meg a feladatukat a srácok. Huszonhárom-huszonnégy éves fiatalemberekről van szó, akik hideg fejjel, magabiztosan hozták le az előfutamot, a középfutamot és a döntőt is. Olyan volt, mintha rutinos rókák versenyeztek volna. Bízom benne, hogy ez az eredmény magabiztosságot ad nekik a következő évekre" - mondta. A jövővel kapcsolatban a szövetségi kapitány úgy fogalmazott: a bőség zavarával küzdenek, jelenleg nagyon jó versenyzőik vannak, akik mögött ott van egy feltörekvő generáció, és - jegyezte meg - nem szabad elfelejtkezni az olimpiai bajnok Tótka Sándorról sem, aki az idei évet lazábbra vette, de jövőre és a következő években már számolni kell vele is.

Főoldali és belső képek forrása: MKKSZ

A kenusok kapitánya, ifjabb Foltán László előzetesen hat dobogós helyezést várt, remélve azt, hogy lesz köztük első is. A szakág képviselői két arannyal és három bronzzal zártak. A két győzelmet a két négyes szállította. "Titkon reméltem, hogy mindkét egység jó lesz, és nagyon jó volt látni, hogy magabiztos versenyzéssel uralták a mezőnyt. Van nyolc új világbajnokunk, ez örömteli. Fontos azért is, mert a fiatalok, akik ezt látták otthon a tévében, érezhetik, hogy érdemes hajtani, ezt meg lehet csinálni" - mondta a szakember. A négyesben is benne térdelt Kollár Kristóf, Juhász István páros olimpiai számban, C-2 500-on a dobogó harmadik fokára állhatott fel, s Foltán László felhívta a figyelmet arra, hogy ez a siker nem mindennapi körülmények között született meg. "Szakadt az eső, 12 fok lett, nem lehetett kimenni melegíteni, ezzel együtt a srácok profin oldották meg a pályát. Érett versenyzést produkáltak, most már nemcsak az európai, hanem a világ élmezőnyéhez tartoznak" - tette hozzá.

Adolf Balázs ezer méter egyesben szerzett bronzérmet, ezzel kapcsolatban a kapitány azt mondta, azt kérte tőle, hogy próbáljon ki valami mást, mint korábban, s ezt a sportoló teljesítette is azzal, hogy a táv második felében hosszú hajrát nyitott. A nőkről szólva Foltán azt mondta, a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duótól valamelyik távon érmet várt, de "most nem úgy álltak a csillagok", szerencsére azonban a négyesben elért győzelemmel végül boldogan utazhattak haza. Minden kenus egység döntőbe jutott a vb-n, a kapitány szerint e mögött sok munka van és azt is tudni kell, hogy a mostani eredmények nyomán a jövőben sokkal jobban figyelnek majd a magyarokra a nemzetközi mezőnyben. Hozzátette: edző kollégáival azon lesznek, hogy ezeket a teljesítményeket, eredményeket sikerüljön stabilizálni.

Milánóban para vb-t is rendeztek, ezen Kiss Péter Pál (KL1) révén egy arany-, Varga Katalinnak (KL2) köszönhetően pedig egy ezüstérmet szereztek a magyarok. Hajdu Botond szövetség kapitány az MTI-nek azt mondta: az érmek számával elégedett, de előzetesen a négynél több döntős szereplésben reménykedett.

A jövő évi világbajnokságnak a lengyelországi Poznan ad majd otthont.

(MKKSZ)

A rovat további hírei: Sport

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

Hazai bajnoki a jótékonyság jegyében

2025. dec. 03.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel zárja az alapszakasz küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától. A találkozó jótékonysági célt is szolgál, ugyanis együttesünk idén is csatlakozott a "Boldog Délután" elnevezésű kezdeményezéshez.

Így nem volt esély a pontszerzésre

Így nem volt esély a pontszerzésre

2025. dec. 03.

A dunaújvárosi fegyelmezetlenségeket könyörtelenül kihasználó FEHA19 magabiztosan győzte le Acélbikáinkat az Erste Liga kedd esti összecsapásán.

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

Sikeres évet zártak a DKSE kajak-kenusai (galériával)

2025. dec. 02.

Világbajnoki arannyal, rengeteg hazai és nemzetközi éremmel zárták a 2025-ös esztendőt a DKSE kajak-kenusai, így volt mit ünnepelni a szakosztály hétfő esti évzáró ünnepségén.

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

DSTV: kiváló tornászt köszöntöttek

2025. dec. 02.

Elégedetten tekintett vissza a jó Európa-bajnoki és világbajnoki szereplést hozó 2025-ös esztendőre a DKSE kiváló tornásza, Mayer Gréta. A dunaújvárosi kiválóságot Barta Endre alpolgármester is köszöntötte múlt csütörtöki edzés alkalmával. Hangkép.

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

Óriási sikert hozott a II. Adventi Fitnesz Fesztivál

2025. dec. 02.

Remek oktatók, pörgős edzések, erős jótékonysági szál és egy parádés finálé: második alkalommal rendezték meg az Adventi Fitnesz Fesztivált, melyről ezúttal is felejthetetlen élményekkel tértek haza a résztvevők.

Fontos meccs vár az Acélbikákra

Fontos meccs vár az Acélbikákra

2025. dec. 02.

A FEHA19 elleni székesfehérvári mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél héttől.

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

Hétgólos siker Svájc ellen, négy pontot visz a középdöntőbe a magyar válogatott

2025. dec. 02.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 32-25-re legyőzte az újonc svájci csapatot hétfőn a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban, így a maximális négy pontot viszi magával a rotterdami középdöntőbe.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  2. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  3. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  4. Nem volt esély a TFSE otthonában

  5. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő