Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Közös ünneplésre invitál Dunaújváros

Közélet
augusztus 20.
ünnep
Mondbach kúria

facebook megosztás

Veres Viktória - 2025. aug. 14., 10:30

Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.

Mint minden esztendőben, úgy idén is együtt ünnepelhetünk augusztus 20-án – államalapító Szent Istvánra, valamint az új kenyér ünnepére most is forgataggal készül a város. Dunaújváros önkormányzata a már közkedveltté vált Mondbach-kúriába várja a lakosságot, erről tájékoztatott Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester:

– Természetesen ebben az évben sem maradnak program nélkül a dunaújvárosiak a nemzeti ünnepünkön. Pentele ékszerdobozába már délután 15 órától várjuk a nagyérdeműt – kenyérszentelés, hagyományőrző programok, kézműves foglalkozások és gasztro-sétány is csalogatja a vendégeket. Koncertek is lesznek, 19.30-tól például a Vasovszki Live koncert show szórakoztatja majd az egybegyűlteket. Ám nem marad el a már hagyományos lézershow sem – 21 órától kápráztat majd el bennünket.

Mezei Zsolt szerint említésre méltó a nap menete – az is, hogy a gyermekeket ingyen limonádé, a felnőtteket pedig ingyen fröccs hívogatja. A részletes kínálatot az alábbi plakát összegzi!

Mindeközben a Városháza téren is mulatságot szerveznek – a kavalkádot szervező csapat is minden jóval készül az ünnepnapra.

Idén tehát két helyszínen is emlékezhetünk az államalapításra – a programok nyitottak, minden ünneplőt, kikapcsolódni vágyót szeretettel várnak!

(Címlap- és nyitókép: Végh Zoltán; plakát: DMJV Önkormányzata)

A rovat további hírei: Közélet

A fenyőfákból karácsonyfák lettek

A fenyőfákból karácsonyfák lettek

2024. dec. 06.

A város több pontján is fényárban úsznak a feldíszített karácsonyfák. A Városháza tér az igazi ünnepi pompáját mutatja, de Újtelepnek és a Barátság városrésznek is gyönyörű, kivilágított karácsonyfái lettek, melyek már ékesen jelzik az ünnep közeledtét.

"Amikor belevágtam, ezer helyre mentem el személyesen: nagyon erős tapasztalás volt"

"Amikor belevágtam, ezer helyre mentem el személyesen: nagyon erős tapasztalás volt"

2024. dec. 06.

Gyöngyössy Csabát sokan, sok helyről ismerhetik a városban. 16 évig volt a Bánki iskola igazgatója, ő a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, és 2023-ban ő vehette át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet. Október óta pedig a 2-es választókörzet önkormányzati képviselője. Az ismert közéleti személyiséggel beszélgettünk.

Jótét licit a Jószoliért – közösségi összefogással karácsony előtt

Jótét licit a Jószoliért – közösségi összefogással karácsony előtt

2024. dec. 05.

Kiállítással koronázzák a Jószolgálati Otthon és a Sándor Frigyes Zeneiskola közös árverését – holnaptól él a tárlat, és közel két héten át várják a licitálókat a nemes kezdeményezés keretében.

Jövőre biztosan folytatódik az autóvásár

Jövőre biztosan folytatódik az autóvásár

2024. dec. 05.

Októberben indult útjára az újkori dunaújvárosi autóvásár, hogy egyrészt felidézze az egykori, sokak által kedvelt autóvásárok hangulatát, másrészt havonta egyszer, a vásártér helyszínén lehetőséget kínáljon autó-adásvételre.

"A szövetségünk azt kéri a kormánytól, hogy ne sarcolják tovább az önkormányzatokat"

"A szövetségünk azt kéri a kormánytól, hogy ne sarcolják tovább az önkormányzatokat"

2024. dec. 05.

November 29-én tartotta tisztújító közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ahol Dunaújvárost Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester képviselte. A szervezet első javaslata az volt a kormány felé, hogy a Versenyképes Járások Program forrása ne a városaink iparűzési adóbevételét terhelje a jövőben.

Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk

Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk

2024. dec. 05.

December 8-án, advent második vasárnapján sok-sok programmal és fellépővel várja az érdeklődő dunaújvárosiakat az Adventi Forgatag. A programok délután öt órakor kezdődnek, az ünnepi köszöntő után Szabó Zsolt alpolgármester és Kovács István görögkatolikus parókus gyújtja meg a város második adventi gyertyáját.

Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)

Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)

2024. dec. 03.

A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  2. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  3. A fővárosba látogat a DKSE

  4. DSTV: a tisztább közterületekért

  5. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő