Népszerű táborokat szervezett a Széchenyi

Öcaline - 2025. augusztus 31. 8:00

Sport, nyaralás, országjárás, ráadásul szó szerint minden műfajban és határok nélkül: összesen négy táborba csalogatta nyáron diákjait a Széchenyi István Gimnázium. A bringás vándortáborok mellett népszerű volt a vízi vándortábor is – sok-sok élmény várta a gimnazistákat.

Komoly és szép hagyományokat folytatott nyáron a Széchenyi István Gimnázium – a gimnazisták csapatai szervezett formában keltek útra a közelmúltban, elevenítette fel lapunknak Csathóné Zágoni Nóra igazgatóhelyettes, valamint Molnár Zoltánné tanár, a tábori sorozat kezdeményezője

Bringás vándorok – határok nélkül

A gimis vándortáborok egyre népszerűbbek, szó szerint pillanatok alatt betelnek a táborhelyek – nyáron három kerékpáros és egy vízi vándortábor szerepelt a kínálatban. Gyönyörű tájakon jártak, rengeteg élményt gyűjtöttek a diákok – ráadásul az első út Székelyföldre vezetett, emelte ki Molnár Zoltánné:

– Első alkalommal utaztunk hálókocsis vonaton. Sepsiszentgyörgyre érkezve nagyon kedves házigazdák fogadtak minket. Sepsiszentgyörgyről indulva a Kovászna, Csíkszentsimon, Csíksomlyó, Barót, Sepsiszentgyörgy kört tettük meg öt nap alatt. Komoly kihívást jelentett a nehéz terep, a sok szintemelkedés és a legtöbbször murvás, köves utak. Láttunk medvét és találkoztunk pásztorkutyákkal. Meglátogattuk Mikes Kelemen szülőházát, a csíki sör- és csipszgyárat, a Székely Nemzeti Múzeumot, voltunk a csángó múzeumban.

A széchenyis csapat a Nyerges-tetőn megkereste az iskola 13 éve állított kopjafáját, de belecsöppentek egy vásárba is, sőt, olyan városnéző kerékpározáson is részt vehettek, ahol tekerés közben zenét hallgathattak. A második tábor helyszíne Pannonhalma vidéke és a Szigetköz volt, elevenítette fel a csapat kísérője:

– Ez a túra is igen emlékezetes volt, Pannonhalma csaknem minden nevezetességét megnéztük, de jártunk a tényői atombunkerben, a lipóti pékségben, és megismertük a Szigetköz növény- és állatvilágát, tekervényes Duna-ágait. Volt lehetőségünk kenutúrázni a Zátonyi-Dunaágon, ahol olyan tiszta volt a víz, hogy a meder alját is látni lehetett. Nagyon jó volt, hogy a nagy melegben sokat fürödhettünk. Hatalmas élmény volt a tábor – szuper volt a társaság!

A kétkerekűsök harmadik csapata a Felső-Tisza vidékét járta be – a túra útvonala ikonikus településeken haladt át Szatmárban és Beregben, a bringások útját a Tisza és mellékfolyói szegélyezték, amelyekben sokszor megmártózhattak a tekerés után, emlékezett vissza Csathóné Zágoni Nóra:

– Volt lehetőségünk evezni, sőt hajókázni is. Rengeteg gyönyörű középkori templomot láttunk, voltunk egy lenyűgöző kiállításon, ahol rendkívül érdekes és tartalmas idegenvezető mesélt nekünk a Magyarország állatvilágáról és a vadászatot övező tévhitekről. A hét folyamán 200 kilométert kerekeztünk, a csomagokat is mindenki maga szállította a bringájára erősített két túrazsákban.

Lapátos erőpróba

A kínálatot vízi vándortábor is színezte – érdekes adalék, hogy a lapátosok szintén a Felső-Tisza vidékét fedezték fel. Hosszú utazás során érkeztek Tiszabecsre, az alaptáborban három éjszakát töltöttek – az első két napban az Öreg-Túr kacskaringós, vadregényes részeit fedezték fel, majd a Tiszán folytatódott a kalandtúra: Tiszabecstől Szatmárcsekén és Tivadaron át jutottak el a vásárosnaményi végállomásig.

Az időjárás végig velük volt – de az utolsó napon átéltek egy igazi felhőszakadást, amit a rekkenő hőség után mindenki nagyon élvezett.

Sok-sok szép emlékkel gyarapodott a gimisek összes csapata – és persze már most biztos: jövőre folytatódik a Széchenyi országjáró sorozata!

(Fotók: Széchenyi gimnázium)

A rovat további hírei: Mozaik

Frissítő délután a posta előtt

Frissítő délután a posta előtt

2025. júl. 22.

Immáron negyedik alkalommal tartotta meg "1 Csepp Frissítő Mindenkinek" elnevezésű akcióját a DLSZ Jót, szívből – Dunaújvárosért Akciócsoportja hétfőn délután.

A higiénia jelentősége a modern vállalkozásokban

A higiénia jelentősége a modern vállalkozásokban

2025. júl. 22.

Az egészséges, tiszta környezet biztosítása minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, akár étteremről, irodáról vagy üzemről van szó. A higiéniai termékek ebben komoly szerepet játszanak, hiszen nemcsak a munkakörülmények javításában segítenek, hanem növelik az ügyfelek és vendégek elégedettségét is. Ki ne érezné magát kényelmesebben egy tiszta, rendezett környezetben? (X)

Ezért érzed magad hirtelen 80 évesnek, amikor csak 30 vagy

Ezért érzed magad hirtelen 80 évesnek, amikor csak 30 vagy

2025. júl. 21.

Sajnos sokunk életében eljön az a nap, amikor egy átlagosnak tűnő reggelen, nem tudjuk fájdalom nélkül felvenni a zokninkat. Ehhez pedig nem kell korosnak lenni, elég egy kis lumbágó, ami sunyin támad hátba, ráadásul a szó legszorosabb értelmében. (X)

Autómágnes vs. autófólia: mikor melyik a legjobb döntés?

Autómágnes vs. autófólia: mikor melyik a legjobb döntés?

2025. júl. 21.

Az autóra szerelhető reklámeszközök világában az autómágnes és az autófólia nyújtja a két leggyakrabban használt megoldást. (X)

DSTV: nagy siker volt az AlfaCity

DSTV: nagy siker volt az AlfaCity

2025. júl. 21.

Ismét márkatalálkozó helyszíne volt Dunaújváros: az Alfacity csapata örömmel tért vissza városunkba – szintén izgatottan látogattak el a rendezvényre az olasz márka szerelmesei. Hangkép.

Kitart még a tikkasztó nyár

Kitart még a tikkasztó nyár

2025. júl. 21.

A meleg mellé a hét második felére záporokat, helyenként komoly zivatarokat is ígér a DO időjárási szakértője. Mozgalmas hét lesz – meteorológiai szempontból biztosan!

10 hasznos tipp a stresszmentes költözés érdekében

10 hasznos tipp a stresszmentes költözés érdekében

2025. júl. 21.

Minden költözés maga lehet a rémálom, ha nem készülünk fel megfelelően. Nem csupán a dobozolással kell foglalkozni, mert egy rakás olyan tennivaló van még, ami fontos lépés, ha nem akarunk stresszelni. (X)