Roller Park Jam: remek közösség kerekített remek extrémsport-bulit! (galériával)

Öcaline - 2025. augusztus 21. 10:00

Ahogy ígérték, ahogy vártuk: bár elsősorban a rolleresek örülhettek, de minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, és jöttek is szép számmal: nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam összetartása múlt vasárnap.

Zene, buli, mozgás – mi kell még? – tettem föl a kérdést az akció beharangozójában, és a csattanós választ is megkaphatta bárki, aki tiszteletét tette a volt Vidám Park területén rendezett dzsemborin: így van, semmi más nem kell!

A levegő urai

Az már előzetesen világos volt, hogy nem mindennapi kavalkádra készülhettek az I. Dunaújváros Roller Park Jam résztvevői a skateparkban – de élőben látni, hogyan haladja és/vagy cáfolja meg, vagy legalábbis teszi kérdésessé a fizika összes létezhető alaptörvényét néhány fiatal vagy éppen fiatalos arc, na, a magamfajta két lábon járó őskövületnek már önmagában ez komoly mentális kihívás volt.

Merthogy védőfelszerelés ide, kipróbált eszközállomány oda, az számomra gyorsan kiderült, hogy itt nemcsak az ügyeség játszik: két keréken nekivágni a teknőnek, hogy a végén egy-egy nagy ugrás, minősítette esetben komoly figura és ráadásként biztos (vagy legalábbis esésmentes) leérkezés legyen a mutatvány, ez azért komoly fejmunka is, kezdve ott, hogy némi vakmerőség szükséges már a meginduláshoz is. Most azt hagyjuk, hogy stábunk ottjártakor éppen nagyot tört az egyik roller – az meg csodák csodája, hogy ennek a nagy törésnek nem lett rosszabb vége. A tanulság? Akiben szemernyi csibészes merészség sincs, maradjon a fotelben. Tudok egy ellenpéldát is amúgy: a résztvevők csapata éppen a stáb kedvéért tolt egy sorozatot, egymás után jöttek az arcok és a figurák, a leérkezések, eskü, rendre centikkel egymástól – első látásra életveszélyes szitu, de alaposabban elfigyelve csodás együttműködés, amolyan madárraj-effektus. Az a titka, hogy mindenki, de tényleg kivétel nélkül mindenki végig akkurátusan figyel a sajátja mellett a másik testi épségére is. Merész, de nagyon, nagyon figyelmes és fegyelmezett közösség – mindezt persze úgy, hogy így most először voltak és mozogtak együtt.

A résztvevőket persze nem nagyon hozták lázba a fent vázolt riadalmak, pontosabban nem ezek a riadalmak hozták lázba: egy-egy merész mozdulatsor sikeres megoldása, látványos kivitelezése annál nagyobb elismerést érdemelt mind a nézők, mind a többi résztvevő körében. Márpedig mindegyikből akadt szép számmal: ahhoz képest, hogy először vágott neki az akciónak a szervezők csapata, sokan vállalták a kihívást. Az persze nem is lehetett kérdés, hogy bár nem hirdettek versenyt a levegő urainak, az egész akciósorozat a résztvevők versenyszellemének kiaknázásán alapult.

És a lényeg: a nyitott kapuk, a remek program felhőtlen szórakozást és nagy bulit hozott, ráadásul egy utolsó pillanatban befutott támogató révén ajándékkal is kedveskedtek az akcióhősöknek.

Csak így tovább, mindig magasabbra!

Mind a létszámot és az aktivitást, mind a résztvevők felkészültségét illetően elégedett volt az akció ötletgazda-főszervezője, Koszorú Csaba. Az eseménysorozatot szervező Szekszárdi Sportközpont NKft. Extrém Sport Szakosztály vezetője a DSTV kamerája előtt elárulta, a résztvevők visszajelzései szerint is sikeres volt a kezdeményezés:

– Sokan jöttünk, jöttek a szekszárdi csapatunkból, de sok dunaújvárosi résztvevő is bekapcsolódott, és néhány külsős vendég is akadt – összességében jó döntésnek tűnik, hogy ezen a remek pályán szerveztük az eseményt. Arról már korábban is beszéltem, de mindenképpen fontos, hogy a kezdeményezésünk kedvező visszhangra talált a városvezetésnél, valamint a bázist üzemeltető DVG Zrt. részéről is támogatták az akciót. És összességében pont úgy alakult minden, ahogy terveztük – jó hangulatú, derűs program kerekedett. Amúgy is kedves műfaj a jam – egyszerre szól a jókedvű együttlétről és a rivalizálásról, egymás elismeréséről és túlszárnyalásáról. A fősodor természetesen a freestyle rolleres közösség volt, de nem véletlenül hangsúlyoztuk, hogy nyitott eseményt tervezünk – bmx-es és deszkás résztvevők is bemutatták a tudásukat.

Arról, hogy miként, milyen formában folytatják, most még korai lenne bármit is mondani, de a szándék él – ha lehet, kisebb-nagyobb rendszerességgel szeretnének a mostanihoz hasonló megmozdulásokat, a jam mellett idővel már hivatalos versenyt is szervezni. A sorozatnyitó extrémsport-buli sikeres volt, a további lehetőség is adott, a pálya nyitott – oké, működik a gravitáció, de azért a határ itt is a csillagos ég!

Az esemény hangulatáról és látványos pillanatairól meséljenek a képek – a DSTV, a DO, valamint a Dunaújváros közéleti hetilap az I. Roller Park Jam médiapartnereként vette ki részét a program népszerűsítéséből!

(Fotó: Végh Zoltán)

Roller Park Jam (2025)

Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:
Roller Park Jam (2025) - fotó:

A rovat további hírei: Mozaik

Autómágnes vs. autófólia: mikor melyik a legjobb döntés?

Autómágnes vs. autófólia: mikor melyik a legjobb döntés?

2025. júl. 21.

Az autóra szerelhető reklámeszközök világában az autómágnes és az autófólia nyújtja a két leggyakrabban használt megoldást. (X)

DSTV: nagy siker volt az AlfaCity

DSTV: nagy siker volt az AlfaCity

2025. júl. 21.

Ismét márkatalálkozó helyszíne volt Dunaújváros: az Alfacity csapata örömmel tért vissza városunkba – szintén izgatottan látogattak el a rendezvényre az olasz márka szerelmesei. Hangkép.

Kitart még a tikkasztó nyár

Kitart még a tikkasztó nyár

2025. júl. 21.

A meleg mellé a hét második felére záporokat, helyenként komoly zivatarokat is ígér a DO időjárási szakértője. Mozgalmas hét lesz – meteorológiai szempontból biztosan!

10 hasznos tipp a stresszmentes költözés érdekében

10 hasznos tipp a stresszmentes költözés érdekében

2025. júl. 21.

Minden költözés maga lehet a rémálom, ha nem készülünk fel megfelelően. Nem csupán a dobozolással kell foglalkozni, mert egy rakás olyan tennivaló van még, ami fontos lépés, ha nem akarunk stresszelni. (X)

Vidéki Otthonfelújítási Program: mit takar ez pontosan?

Vidéki Otthonfelújítási Program: mit takar ez pontosan?

2025. júl. 20.

Az otthon nem csupán négy falat jelent egy tetővel megtoldva: ez a családi események színtere, a biztonság, a kényelem, és persze a jövőnk záloga is. Emiatt különösen örömteli hír, hogy 2025-ben újraindították a Vidéki Otthonfelújítási Programot, mely számos család számára teszi elérhetővé a korszerűsítést, energetikai fejlesztéseket és akár a napelemes rendszerek telepítését is.

Meteo extra: hőségriasztás újra – holnaptól jövő csütörtökig

Meteo extra: hőségriasztás újra – holnaptól jövő csütörtökig

2025. júl. 19.

Az országos tisztifőorvos az újabb kánikulai időszakra tekintettel adta ki a másodfokú hőségriasztást az ország teljes területére – vasárnap 0 órától jövő csütörtökön éjfélig érvényes a figyelmeztetés.

Újszülöttek köldökcsonkjának ápolása: praktikus tanácsok kezdő szülőknek

Újszülöttek köldökcsonkjának ápolása: praktikus tanácsok kezdő szülőknek

2025. júl. 19.

Friss szülőként valószínűleg számtalan dolog jár a fejedben, amikor a kisbaba gondozására gondolsz. Az egyik ilyen kérdés lehet a köldökcsonk megfelelő kezelése, hiszen ez a születés után is különleges figyelmet igényel. (X)