Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Sikeres nyári szezont zár az Aquantis Élményfürdő

Mozaik
élményfürdő
Csillagles
nyár

facebook megosztás

doszerk - 2025. aug. 28., 10:30

Magas látogatói számmal és különleges programokkal zárta a 2025-ös nyári szezont a dunaújvárosi Aquantis Élményfürdő. A komplexum az idei nyár egyik legkedveltebb kikapcsolódási helyszínévé vált a városban és a környéken élők számára.

A júniusi nyitás óta töretlen volt az érdeklődés: már az első hónapban 10 ezer látogató kereste fel a fürdőt, júliusban pedig megduplázódott a számuk, hiszen 20 ezren váltottak belépőt. Augusztusban is kitartott a népszerűség, sőt, még nőtt is: a hónap végéig több mint 20 ezer fürdőző pihent és szórakozott az élményfürdő területén. Az ország számos pontjáról érkeztek vendégek, még Debrecenből is jött látogató.

Közösségek kedvelt helyszíne volt

Mint azt Arnold Miklós, a DVG Zrt. ágazatvezetője kifejtette, az Aquantis Élményfürdő vendégköre igen sokszínű volt: a családok és baráti társaságok mellett több csoportos látogató is érkezett, köztük különböző táborok résztvevői. A városi önkormányzat által szervezett napközis tábor gyermekei is minden nap birtokba vették a medencéket, és a visszajelzések szerint fantasztikusan érezték magukat a változatos vízi élmények között.

A szezon egyik legkülönlegesebb attrakcióját a két alkalommal is megrendezett éjszakai fürdőzés jelentette, amikor az Aquantis kapui egészen éjfélig nyitva maradtak. Ezeken a különleges estéken zenével, hangulatos fényekkel várták a látogatókat, akik közül sokan kimondottan ezért az élményért érkeztek. A vendégek körében hatalmas sikert arattak ezek az alkalmak, így már most biztos, hogy jövő nyáron is folytatják a kezdeményezést.

Augusztus 31-én bezárja kapuit

A nyári szezon szerencsére komolyabb problémák nélkül zajlott le, részletezte Arnold Miklós:

– A DVG Zrt. munkatársai folyamatosan ügyeltek a fürdő megbízható működésére, valamint a vendégek biztonságára, így zökkenőmentesen sikerült lebonyolítani a nyitvatartási időszakot. Az élményfürdőben minden nap 20-25 fős személyzet gondoskodott a pihenni vágyók kényelméről és biztonságáról, a terület tisztaságáról, a gépészet normál működéséről. A következő hónapokban elvégezzük a medencék téliesítését, a homokszűrők tisztítását, hogy a baktériumtenyészetek ne tudjanak kialakulni, valamint a szükséges karbantartási és javítási munkálatokat. A cél, hogy a jövő évi szezonra ismét kifogástalan állapotban várhassuk a vendégeket. A medencéket késő ősszel úgynevezett fagytestekkel töltjük meg annak érdekében, hogy a telet a lehető legjobban átvészeljék. Ezen kívül pedig a nagyobb munkálatok is ilyenkor zajlanak, a csövek renoválását és egyéb helyreállítási feladatokat végeznek majd a szakemberek.

Az idei „élményfürdős” szezon hivatalosan augusztus 31-én este 8 órakor ér véget: ekkor a fürdő kapui bezárnak, és megkezdődik a felkészülés az őszi-téli időszakra. Azonban még egyszer utoljára, augusztus utolsó szombatján ismét éjfélig élvezhetik az érdeklődők a medencéket a Csillagles Élményfürdő zenés programjának részeként. A fürdő csapata sok szeretettel vár mindenkit a nyárzáró csobbanásra!

Az Aquantis Élményfürdő idei szezonja tehát minden tekintetben sikeresnek bizonyult: több tízezer látogató, több ezer gyermek, számtalan közösség és csoport, különleges programok és problémamentes működés jellemezte a nyári hónapokat.

Fontos információ, hogy a szintén a DVG Zrt. üzemeltetésében működő szabadstrand a szeptemberi időjárástól függően még nyitva marad. Legkésőbb szeptember 15-ig várják a fürdőzőket, ám ha korábban tartósan hűvösre fordul az időjárás, a zárást is előrébb hozza az üzemeltető. A városlakók tájékoztatást kapnak majd a strand bezárásának pontos időpontjáról, így aki szeretné, még kihasználhatja a kora őszi melegebb napokat a vízparton.

DMJV Önkormányzata

(Fotók: Végh Zoltán)

A rovat további hírei: Mozaik

Különleges kiállítás érkezik Dunaújvárosba

Különleges kiállítás érkezik Dunaújvárosba

2023. aug. 06.

2024-ben lesz száz éve, hogy 46 éves korában elhunyt a dunapentelei születésű Pentelei Molnár János festő. De 2024-ben emlékezhetünk meg Rosti Pál halálának 150. évfordulójáról is. 

DSTV: közösségi kutyás úszás

DSTV: közösségi kutyás úszás

2023. aug. 06.

Kiváló hangulatú programról tudósít a DSTV összeállítása. Rendhagyó közösségi kutyás úszást szervezett a Hard Dog Race csapata a Duna-parton – a gazdik és a kutyák együtt csobbantak a hűs habokban. Hangkép.
 

Biztos, hogy a legközelebbi a legjobb? 5 tipp, ami segít megtalálni a megfelelő fogorvost

Biztos, hogy a legközelebbi a legjobb? 5 tipp, ami segít megtalálni a megfelelő fogorvost

2023. aug. 04.

Az emberek gyakran megelégszenek pusztán a legközelebbi fogorvosi rendelővel ahelyett, hogy sokkal fontosabb tényezőket vennének figyelembe, mint az elhelyezkedés. Bár a közelség kényelmes lehet, nem feltétlenül garantálja a legjobb ellátást. (X)

Móricz 70: relikviákat, emlékeket várnak!

Móricz 70: relikviákat, emlékeket várnak!

2023. aug. 03.

Felhívással fordult a valahai nebulókhoz, hozzátartozóikhoz a következő tanévben fennállása 70. évfordulóját ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola – relikviákat gyűjt az intézmény!

Jön, jön, jön, bulira fel, folytatódik a Kalandpark Fesztivál!

Jön, jön, jön, bulira fel, folytatódik a Kalandpark Fesztivál!

2023. aug. 02.

Helyi zenekarok koncertjei, a Blahalouiasana bulija, vidám- és kalandpark, kisvonat, kertmozi maraton és gyermekprogramok – Kalandpark Fesztivál, második felvonás, programözön itt! 

DSTV: nézünk, mint a moziban

DSTV: nézünk, mint a moziban

2023. aug. 02.

A közönség körében közkedvelt bázis a Kultik Mozi, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény a nyári időszakban sem veszített a népszerűségéből – sőt, folyamatosan fogadják a látogatókat, és szép számú vendégseregnek vetítik az új, épp aktuális filmkínálatot. Hangkép.
 

Sztálinvárosi tűzoltó relikviák a múzeumban

Sztálinvárosi tűzoltó relikviák a múzeumban

2023. aug. 01.

Lényegében a városépítés kezdeteitől üzemelt a lánglovagok bázisa – értékes dokumentumok igazolják, hogy bőven akadtak kihívások a hőskor éveiben. Kronászt Margit vendégposztja.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  2. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  3. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  4. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  5. DSTV: harmadjára is nagy siker

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő