Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében

Sport
vízilabda
DFVE
Bajnokok Ligája

facebook megosztás

spigott - 2025. szep. 27., 19:06

Szinte végig vezetve aratott kétgólos győzelmet a holland ZV de Zaan ellen a DFVE női vízilabda csapata, mely csoportelsőként jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára.

A Bajnokok Ligája dunaújvárosi selejtezőkörének második mérkőzésén ugrott medencébe a DFVE női vízilabda a Fabó Éva Sportuszodában szombaton délután öt órától. A mieink ellenfele ezúttal az Európa Kupa tavalyi győztese, holland ZV de Zaan együttese volt, vagyis a tegnapinál sokkal nehezebb csata várt dr. Sike József csapatára.

Vízilabdázóink azonban jól felkészültek ellenfelükből, mely a mérkőzés első negyedében csak ötméteresből, illetve emberelőnyből tudott betalálni a hazai kapuba, de hiába szerezték kétszer is vezetést a hollandok, előbb Pál, majd Katsimpri egyenlített, sőt, utóbbi már DFVE-t hozta előnybe a nyitó felvonás utolsó percében. Erre ugyan még válaszoltak a vendégek, Borsi bombájára viszont már nem volt felelet, így nyolcpercnyi játék után 4-3-as hazai fórt mutatott az eredményjelző. A második etap eleje egyértelműen a mieinké volt, de hiába sikerült kétszer is meglépni három találattal, a hollandok is jól küzdöttek, s rendre visszajöttek egy találatra (6-5, 8-7). A játékrész hajráját megint jobban bírta azonban együttesünk, mely Garda ötméteresének köszönhetően 9-7-es állással vonulhatott a félidei pihenőre.

Végh Zoltán felvételei

A térfélcserét követően egy kicsit beragadtak a mieink, s ezt két gyors góllal büntette meg az ellenfél, de ennél tovább nem jutottak a hollandok, mert Borsi fél percen belül kétszer is megvillant (11-9). Izgalmakban azonban így sem volt hiány, mert a zaandami csapat továbbra sem akart leszakadni vízilabdázóinkról, és Dreewes, valamint Hicks találataival ismét felzárkóztak egy gólra (13-12). A negyedik negyed elsősorban a védelmekről és a kapusokról szólt mindkét oldalon, s bár a hollandok a 28. percben egyenlítettek, együttesünk nem esett kétségbe, és Sümegi, valamint Milicsevics góljaival megint ellépett kettővel (15-13). A hátralévő bő két percben remekelt a hazai védelem, Maczkó is bemutatott egy nagyon fontos védést, így a DFVE végül 15-13-as sikerrel nyerte meg csoportját, s jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára.

DFVE – ZV de Zaan 15-13 (4-3, 5-4, 4-5, 2-1)

A DFVE gólszerzői: Borsi 3, Mahieu 2, Garda 2, Milicsevics 2, Sümegi 2, Katsimpri 2, Horváth 1, Pál 1.

A rovat további hírei: Sport

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

Fiatal csatárok az Acélbikáknál

2025. aug. 25.

Keresztes Zsombor a FEHA19 együttesétől, míg Vadócz Bendegúz Lengyelországból érkezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz.

Itthon maradt a Kohász Kupa

Itthon maradt a Kohász Kupa

2025. aug. 25.

A Kozármislenyt és a Kisvárdát is legyőzve szerezte meg a hazai rendezésű Kohász Kupát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

Ünnepi foci a DLSZ Arénában

2025. aug. 24.

A Szil-Ker együttesének sikerével ért véget a DLSZ Arénában megrendezett VI. Augusztális Ünnepi Foci Kupa.

Fájó búcsú a kupától

Fájó búcsú a kupától

2025. aug. 24.

Nem kis meglepetésre egygólos vereséget szenvedett a Magyar Kupa második fordulójában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az alacsonyabb osztályú Kelen SC otthonában.

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

Hajdu Jonatánék világbajnokok Milánóban

2025. aug. 23.

Parádés versenyzéssel szerzett világbajnoki címet a kenu négyesek 500 méteres versenyszámában a Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán Fejes Dániel összeállítású magyar egység Milánóban.

DSTV: készül az utánpótlás

DSTV: készül az utánpótlás

2025. aug. 23.

A DFVE női vízilabdázóinak utánpótlása is megkezdte a felkészülést a következő szezonra. A fiatal sportolók munkájáról és terveiről Brávik Henrietta utánpótlás edző beszélt. Hangkép.

Miskolcon kezd a DAB

Miskolcon kezd a DAB

2025. aug. 23.

Első öt mérkőzéséből négyet is idegenben kell megvívnia a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak az Erste Liga alapszakaszában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  2. Történelmi siker a diákolimpián

  3. DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

  4. Mediterrán konyha kulcsszereplői: az olívaolaj és a balzsamecet

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő