A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
Idén immár 25. alkalommal szervezték meg a Pedagóguskoncert eseményét, és bár két év kimaradt a pandémia miatt, a történet töretlen sikerrel folytatódott az evangélikus templomban szombaton.
Egész hónapos sorozat ér véget a Sándor Frigyes Napok 2022 című programmal a jeles művész-tanár nevét viselő dunaújvárosi intézményben – mától egészen csütörtökig várják a muzsika szerelmeseit.
Két jeles évfordulót ünnepel a Gombi 70 című gyűjteményes kiállítás a Városháza „C” szárnyában: a csütörtök óta látható tárlat Gombos István, a városban élő és alkotó Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész 70. születésnapja, valamint munkásságának 45. évfordulója előtt tiszteleg.
Két különböző témájú – és karakterű – produkcióval folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora: a Lábnyom, valamint a Liselotte és a május című darabokat először ma láthatja a közönség.
Ünnepi kiállításra várják az érdeklődőket Gombos István, a városban élő és alkotó Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész 70. születésnapja, munkásságának 45. évfordulója alkalmából.
Különleges kiállítást mutat be a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtár emeleti olvasótermében Rímelő portrék címmel látható Sarokné Varga Anna festő tárlata – írók, költők, múzsák képei nyomán. Hangkép.
Írókázás, berzselés, tojáspatkolás – a húsvéti hagyományokat eleveníti föl a DSTV összegzése. A tradíciók dzsungelében Kronászt Margit, az Intercisa Múzeum történész-muzeológusa segített kalauzként. Hangkép.