Elrendelték az idős asszonyt kirabló férfi letartóztatását
A gyanúsított egy dunaújvárosi buszmegállóban támadt a 87 éves áldozatra. Bár az asszony ellenállt, a férfi végül elvitte a táskáját – 3000 forintot zsákmányolt, értesült a DO.
Minősített rablás bűntette miatt tett indítványt a gyanúsított letartóztatására a Dunaújvárosi Járási Ügyészség, tudatta a DO-val a vármegyei főügyészség összegzése. Jászberényiné dr. Király Teodóra csoportvezető ügyész, sajtószóvivő tájékoztatása szerint a férfi 87 éves, idős asszonyt rabolt ki egy dunaújvárosi buszmegállóban.
Az alapos gyanú szerint augusztus 24-én délelőtt a férfi kifigyelt egy dunaújvárosi buszmegállóban egyedül ülő, kezében járóbotot tartó idős asszonyt, és elhatározta, hogy megszerzi a táskáját, mivel készpénzre volt szüksége. A férfi megragadta az asszony ölében lévő táskát és erősen húzta. A térdprotézise miatt nehézkes járású és járóbottal közlekedő idős sértett segítségért kiáltott, a táskáját nem engedte el, azonban a férfi legalább másfél méterre elhúzta, végül a sértettnek elfogyott az ereje, a térdeire és a karjaira esett, és eközben elengedte a táskát.
A férfi elmenekült a helyszínről elmenekült, majd magához vette a táskában lévő 3000 forint készpénzt – később abból vásárolt –, a táskát pedig a benne lévő lakáskulcsokkal együtt eldobta. A sértett a férfi magatartásának következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Az ügyészségi álláspont szerint a büntetett előéletű és munkanélküli gyanúsított esetében alaposan lehet következtetni arra, hogy megélhetésének fedezése érdekében újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.
A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását, erősítette meg a szóvivői összegzés.
(Illusztráció: FVMRFK)
A rovat további hírei: Sziréna
DSTV: fókuszban a kiberbiztonság
2025. júl. 23.
Fontos prevenciós programot szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, derül ki a DSTV összegzéséből. A "Dunaújvárosi Kiber- és Vagyonvédelmi Nap 2025" során a kiber-bűncselekmények, az online csalások jellemzőivel ismerkedtek a vendégek – minden érintett korosztályból. Hangkép.
Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is
2025. júl. 21.
Börtönben marad a híres szekszárdi borász, ugyanakkor Fideszhez átpártolt egykori MSZP-s politikus is érintett a költségvetési csalás gyanújával letartóztatott szekszárdi borász ügyében, adta hírül a Magyar Hang és a 24.hu. A Magyar Hang értesülése szerint a dunaújvárosi cégvezetőt is meggyanúsították ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként.
Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon
2025. júl. 11.
Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.
Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!
2025. júl. 09.
A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!
Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók
2025. júl. 07.
Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Baleset és teljes útzár a 62-es főúton
2025. jún. 30.
A főút Dunaújváros felé vezető szakaszánál történt közúti közlekedési baleset – egy teherautó és három személykocsi ütközött kora délután. Gyorshír.
Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást
2025. jún. 26.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján döntött – péntekig biztosan él a legmagasabb szintű figyelmeztetés az extrém hőség miatt.








