Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába
A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!
Amint arról már beszámoltunk hasábjainkon, idén egy napra újra a Városháza térre költözik a József Attila Könyvtár: a KönyvTér minifesztiváljára szeptember 6-án, azaz szombaton várják a kultúra szerelmeseit.
Sok zenével készülnek
A részletes programtervet már közöltük, ezúttal a KönyvTér zenei kínálatára, valamint a kiegészítő programokra fókuszálunk. Kalauzunk ezúttal is Tóth Éva, a könyvtár vezetője, aki szerint sokrétű és változatos koncertmenü várja a látogatókat:
– Az eseménysorozat 14 órakor kezdődő megnyitója után azonnal egy remek koncert csalogatja a vendégeket, a Swingsome zenekar lép színre. Fiatal, lendületes csapat, ezúttal a fiúk négyeséhez énekesnő is csatlakozik – a zenekar fő profilja a népszerű popdalok feldolgozása, de nem félnek más stílusokhoz sem nyúlni. Változatos repertoárral rukkolnak ki, ráadásul a KönyvTér keretében esedékes koncertjükön is több újdonsággal készülnek. Még egy fontos adalék: minden ízében dunaújvárosi a zenekar – az összes tagja a Széchenyi gimnáziumban tanult vagy tanul, illetve mindannyian a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei jelenleg is.
A színpadi programok sorában még egy különleges koncert szerepel, árulta el Tóth Éva – 19 órától a világzenei szcéna egyik meghatározó hazai formációja, a Makám Együttes muzsikál a Városháza téren:
– Nemzetközi szinten is jegyzett vendéget köszönthetünk a KönyvTér színpadán, hiszen a Makám az etno-folk és világzene fontos hazai képviselőjeként a világ számos országában koncertezett már – Európa színpadai mellett turnézott India nagyvárosaiban is. Összetéveszthetetlen és különleges elegy a Makám hangja: a tradicionális zenék mellett a Távol-Kelet, a Balkán, s a jazz hatása is fellelhető zenéjükben – a zenekar világát az etnikus és a hagyományos európai hangszerek együtthangzása tették egyedivé. Ez az évtizedes történet a közelmúltban új színt kapott: a magyar népzene archaikus formái és a dal újrafelfedezése jellemzi. A Bartók és Kodály nevével fémjelzett örökség és korunk zenei elemeinek szintézise különleges koncertélményt ígér!
Versünneptől hétpróbáig
A színpadi kínálat – így a fent vázolt koncertmenü – mellett gazdag lesz a kiegészítő programok sora is a KönyvTér forgatagában. A József Attila 120 – emlékév keretében verskiállítás, mi több, a Sad Julian Drogérie Band előadásában felvételről felhangzó József Attila verseket is hallhat a közönség – a helyi zenei formáció készülő lemezének anyagából –, de Páhi Péter médiaművész installációja nyomán szelfipont is várja József Attilával a fesztiválozókat.
A város 75. születésnapja előtt tisztelegve Ilyenek voltunk címmel rendhagyó összeállításra készül a könyvtár: írók, költők sorai elevenednek meg a városépítés hőskorszakáról, a várostörténeti kiállítás Versben a város címmel verskiállítás nyílik a Dunaújvárosról szóló versíró pályázatra beérkezett alkotásokból
Itt lesz az Aratók fotóparaván, ráadásul Páhi Péter Utcai festészet címmel dunaújvárosi témákat fest, rajzol a helyszínen. Mindezek mellett ingyenes beiratkozás, kvízek és könyvbörze, kézműveskedés és csillámtetoválás is csalogat, a Dunaújváros mesél blog interaktív kvízjátékkal, városi kirakóval és helyismereti kézműves foglalkozással készül. De lesz kürtőskalács és kosárfonás, a DunaKosár helyi bevásárlóközösség finomságokkal, valamint a táplálkozás és egészség témakörét körbejáró programmal készül, és persze nem maradhat ki a sorból a Pentelei Hétpróba népi játszóháza sem.
Gazdag, színes, változatos lesz a KönyvTér programja – érdemes lesz felkeresni a Városháza teret, mindenkit szeretettel várnak!
(Címlap-és nyitókép: jakd.hu; belső oldali fotó: Krulik Marcell; a DSTV, a DO, valamint a Dunaújváros közéleti hetilap a KönyvTér médiapartnereként veszi ki részét a minifesztivál népszerűsítéséből!)
A rovat további hírei: Kultúra
Idén is dupláznak a Violin iskola gáláján
2025. máj. 18.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát, idén is megrendezi évzáró gáláját a Violin Alapfokú Művészeti Iskola – az eseménynek a Bartók színházterme ad otthont hétfőn, méghozzá újra kétszer!
DSTV: ifjú zenészeket várnak
2025. máj. 18.
A jövő muzsikusait várja a Sándor Frigyes Zeneiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyílt napok keretében, színes és változatos, a teljes képzési palettát felvonultató programmal csalogatja falai közé majdani zeneszerető növendékeit. Hangkép.
Szülői örökzöldek a zenélő cukrászdában
2025. máj. 16.
Rendhagyó kísérlet, rendhagyó időpont, rendhagyó repertoár – izgalmas koncerttel folytatja sorozatát a Zenélő Jakó Cukrászda. Figyelem, péntek helyett szombaton délután!
Őze Áron kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
2025. máj. 16.
Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai egyhangú döntéssel a Gedeon József Amfiteátrum-díjat az idén - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Gratulálunk a Bartók Kamaraszínház igazgatójának!
Ősbemutató is felcsendül a zeneiskolák találkozóján
2025. máj. 15.
Öt zeneiskola növendékei adnak egymásnak randevút a Bartók Kamaraszínházban pénteken: a nem mindennapi zenei csemegét ígérő koncert csúcspontjának egy különleges szerzemény, gyermek-oratórium ősbemutatója ígérkezik.
Összeáll az 50 éve indult Cabaret Voltaire
2025. máj. 15.
Újra összeáll a legendás Cabaret Voltaire. Az évek óta inaktív sheffieldi indusztriális/posztpunk zenekar, amely első koncertjét éppen 50 éve, 1975 májusában adta, idén októberben lép ismét színpadra alakulása helyszínén, az észak-angliai városban.
Rosti a Restiben – harmadszor, már mától!
2025. máj. 14.
Új kiállítással folytatódik a Rosti iskola tehetségeit felvonultató sorozat a Resti Bisztróban – a mai, sorrendben harmadik kiállításon önálló tárlattal Szalnyikova Dana Makszimovna mutatkozik be.