Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása
Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.
Már a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban eltöltött évei alatt is kitűnt tehetségével – Kim Corbisier festőművész életútja keserűen rövidnek, de annál említésre méltóbbnak bizonyult. Tanulmányai alatt Rohonczi István ROHO is pártfogolta, útját egyengete még Kaszás Tamás és Horváth Tibor. Számos ösztöndíjat kiérdemelt, művei többek között Kijevben, Brüsszelben és Marseilles-ben is helyet kaptak.
Különleges, ragyogó művész
Az ICA-D Kitöltetlen címmel szervezett tárlatot az emlékére, a csütörtöki megnyitón a nemzetek közötti kulturális kapcsolatok ápolása is helyet kapott. Fehér Dávid művészettörténész, a Kim-életmű kutatója szerint a figurális festészet kiemelkedő alakja volt az alkotó:
– Kim világát sajátos formarendszer jellemzi – művein érezhető a kitöltetlenség. Izgalmasan keveredik a grafika az üres felületekkel, a befejezettség és a befejezetlenség csap össze a képeken. Az élettörténetének ismerete sokat hozzátesz az alkotásai értelmezéséhez.
A nagyszabású este különlegességéről Zsinka Gabriella, a KMI művészeti vezetője is beszélt:
– Nagyon örülünk ennek a hihetetlenül különleges tárlatnak – büszkeséggel tölt el, hogy az Uitz Terem adhat otthont a művésznő valamennyi alkotásának. A projekt nem csupán az alkotó miatt említésre méltó, hanem azért is, mert a Nemzeti Kulturális Alap mellett a Belga Királyság, valamint más intézmények és neves kiállítóterek együttesen támogatták a kiállítást. Ez a közreműködés is mutatja, hogy a művészetben átfogó együttműködés zajlik.
A megnyitón Jeroen Vergeylen, a Belga Királyság magyarországi nagykövete magyarul köszöntötte a vendégeket, a két nemzet közötti kulturális kapcsolati hálózat fontosságát hangsúlyozta, emellett köszönetet mondott a szerepvállaló intézményeknek, közreműködőknek. A művészeti vezető szerint Kim Corbisier fantasztikus nő és alkotó volt – műveiben fellelhető a technikai bravúrosság és a szabadság. Fiatal kora ellenére erőteljes életművet tud felmutatni – érdemes arra, hogy országos, esetében nemzeti színtéren is megmutatkozzon tehetsége. Galériák sora foglalkozik vele – a vidéki kiállítások pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy széleskörűen bemutathassák életművét. Zsinka Gabriella szerint a dunaújvárosi állomás ezért is lényegi – a megnyitó esemény valóban sokak érdeklődését felkeltette.
Méltó helyszínen a kiválóság alkotásai
A művészeti vezető kitért arra is, hogy az Uitz Terem már biztonságos teret nyújt a kiállításoknak – a 60 éves épület tetőrekonstrukciójával a beázás problémája megszűnt, erről Gyöngyössy Csaba önkormányzati képviselő, a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke is beszélt:
– A nagytermet újranyithattuk ezzel a páratlan kiállítással – a régi tetőt az önkormányzat segítségével megjavítattuk. Kim kiállítására feszes tempóban készültünk – a kölcsönkapott képeknek, a művésznő tárlatának biztonságos helyszínt akartunk nyújtani. A körülményeket sikerült megteremtenünk, örömünkre szolgál, hogy dunaújvárosi kötődésű alkotóval ünnepelhetünk.
Valóban ünnep volt az esemény: az együttműködés és a művészet ünnepe. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is köszöntötte a vendégeket, mint elmondta, az emlékezés mindig szép és fontos dolog:
– Megható eseményen vagyunk, hiszen a 2012-ben elhunyt alkotó rendkívül fiatal volt. Mégis, a képei beszélnek helyette, szólnak a jelenhez és a jövőhöz is, értéket hagyott maga mögött. Lehet azt mondani, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek – Kim Corbisiert nem felejtjük, nem felejti Dunaújváros művészeti közössége. Emelkedett hangulatban, csodás kiállítással nyithatjuk meg az Uitz Termet az alkotók és a közönség előtt.
Végh Zoltán felvételei
A helyi művésztársadalom egyik nagyjára emlékeztek szeptember 25-én kora este a KMI-ben. A Kim Corbisier emlékére nyílt tárlat egészen november 7-ig várja az érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!
DSTV: a Győry-hagyaték kincse lett a hónap műtárgya
2025. júl. 17.
Folytatta az Intercisa Múzeum különlegességeit bemutató sorozatát a DSTV. A hónap műtárgya sorozatában ezúttal a Győry-hagyatékból származó prédikációs kötetről mesélt Kronászt Margit történész-muzeológus. Hangkép.