Dunaújváros Hetilap

Idén is meghitten emlékezhetünk elhunyt szeretteinkre a temetőben

Öcaline - 2025. október 30. 10:30

A fájdalom és a remény, a méltó emlékezés és az eltávozott hozzátartozókhoz fűződő családi kötelékek egyszerre varázsolják az év egyik fontos ünnepévé a halottak napja időszakát. Az előttünk álló napokban sokan útra kelnek, hogy felkeressék a temetőket – meghitt, szép napokra és estékre készül városunk sírkertje is. Összeállításunkban a templomi urnatemető nyitvatartásáról is olvashatnak!

Amint arról már beszámoltunk, mindenszentek és a halottak napja időszakában – egészen november 2-ig, azaz vasárnapig – megváltozik a forgalmi rend városunkban a köztemető környékén. Emellett mind a városvezetés, mind a sírkert üzemeltetője, valamint a megnövekedett forgalmat irányító szervek kiemelt időszakként tekintenek az előttünk álló napokra.

Ünnepi időszak – lényeges tudnivalókkal

A temető nyitvatartásáról, valamint a kapcsolódó fontos tudnivalókról Tóth Lászlóné, az üzemeltetést végző Borostyán-Tóth Kft. ügyvezető igazgatója számolt be:

– Már most megnövekedett a forgalom a temetőben és a környékén, sokan felkeresik szeretteik nyughelyét – ez az időszak nem véletlenül számít kiemeltnek számunkra is. Elvégeztük a szükséges takarítási munkákat, füvet nyírtunk, összeszedtük a lehullott gallyakat. A falevelekkel nem bírunk, folyamatos az utánpótlás. A temető az előttünk álló hét végén, már péntektől egészen vasárnapig reggel 6 órától egészen 22 óráig tart nyitva, és fontos tudni, hogy ebben az időszakban a 6-os út felől is megközelíthető – nyitott kapu várja a gyalogosokat arról az oldalról, és a parkolás is megoldott.

Az üzemeltető kiemelte, hogy ezúttal is lesz közös gyertyagyújtás – mint arról már beszámoltunk, az eseményre november 1-jén, szombaton 16 órától várják mindazokat, akik együtt kívánnak emlékezni elhunyt szeretteikre –, valamint megerősítette, a közlekedés terén is az elmúlt években megszokott forgalmirend-változásokkal számolhatunk.

Közlekedők, figyelem!

A két legforgalmasabb napon, október 31-én és november 1-jén a temető környékén komoly torlódások kialakulására kell számítani – a Temető utca és a Vadvirág utca kereszteződésében minden, a temető irányába haladó járművet a Frangepán utca felé terelnek az autóbuszok, taxik, valamint a mozgáskorlátozottakat szállító járművek kivételével. A Frangepán utca egyirányú lesz a temető irányába, míg a temetőt a Temető utcán keresztül lehet elhagyni. Parkolni a környező utcákban és a temetőhöz közeli füves területen lehet. A Frangepán utcában a menetirány szerinti baloldalon két kerékkel a járdán történő parkolás engedélyezett. A csúcsidőszakban a forgalmi és parkolási rendet a rendőrség, a polgárőrség és a közterület-felügyelők biztosítják – az előkészületekről Pásti Norbert közterület-felügyelő nyilatkozott:

– Az elmúlt évek tapasztalatai alapján pénteken és szombaton délelőtt 9-11, majd 13 és 17 óra között lesz a legnagyobb forgalomterhelés a köztemető környékén – de folyamatosan összehangolt munkára lesz szükség a forgalomirányítás, a biztosítás, valamint természetesen a közrendvédelem terén. A feladat léptékére jellemző, hogy mintegy 40 ember dolgozik azon, hogy minden a hely és az ünnep szelleméhez méltón alakuljon. Természetesen ehhez a forgalom szereplőinek együttműködésére is szükség van – fontos, hogy figyeljünk egymás és a saját biztonságunkra is! És ha lehet egy tanácsom: aki a sírkert ünnepi pompájában igazán nyugodt körülmények között szeretne gyönyörködni, este 19-20 óra körül érkezzen – feledhetetlen élményben lesz része!

"... fontos ünnep mindenkinek!"

Az önkormányzat számára is kiemelt időszak következik, hangsúlyozta a DSTV kamerája előtt Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester:

– A városlakók, a város, közösségünk számára fontos a halottak napja időszaka, hiszen nagyon is számít, milyen közegben, milyen hangulatban elevenítjük fel eltávozott szeretteink emlékét, milyen környezetben találkozhatunk családtagjainkkal, barátainkkal. Az önkormányzat számára is lényeges, hogy meghitt, szép legyen a gyász időszaka, hiszen ez fontos ünnep mindenkinek! Éppen ezért az üzemeltetővel és a forgalmat irányító, a közrendvédelmi feladatokat is ellátó szakemberekkel egyeztetve mindent megteszünk annak érdekében, hogy valóban méltó legyen az ünnephez ez az időszak városunkban. Hadd legyen a végére egy figyelmeztetés: vigyázzanak egymásra is, magukra, is, értékeikre is mindazok, akik felkeresik a következő napokban a temetőt. Senki ne hagyjon értéket, táskát a kocsi utasterében, zárja be a járművét! Annak tudatában mondom ezt, hogy az elmúlt években egyetlen vagyon elleni bűncselekmény sem történt a temetőlátogatók körében városunkban – nagyon szeretném, ha folytatódna ez a tendencia!

A fenti intelmeket egészíthetjük ki azzal, hogy az előttünk álló napok tűz- és balesetvédelmi szempontból is különleges kihívást tartogatnak a száraz falevelek, a szeles idő és az elmúlt időszak csapadékmentes időjárása miatt. Erre figyelmeztet a katasztrófavédelem friss közleménye is: mint írják, a tűzesetek megelőzése érdekében célszerű megtisztítani a sírhely környezetét a száraz falevelektől, elszáradt koszorúktól és virágoktól. Fontos, hogy csak hőálló mécsestartóban lévő mécsest gyújtsunk meg, és azt úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen semmilyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni. Az égő mécsest a sírtól történő távozás előtt oltsuk el. A temetőben kihelyezett hulladékgyűjtőbe ne dobjunk izzó, forró tárgyakat. Aki a temetőben tüzet észlel, hívja a 112-es segélyhívó számot, illetve mihamarabb értesítse a temető biztonsági személyzetét.

Fő az elővigyázatosság – hadd legyen valóban meghitt, szép a gyászünnep időszaka!

Kibővítik az urnatemető nyitvatartását

Jelentősen bővül a dunaújvárosi Krisztus Király római katolikus főtemplom alatti urnatemető nyitvatartási ideje mindenszentek ünnepén, azaz november 1-jén, szombaton majd halottak napján, vagyis november 2-án, vasárnap is. A legegyszerűbb és a plébánia által is javasolt lejutási lehetőség mindenki számára az Aranyvölgyi úti parkolók oldaláról áll a megemlékezők rendelkezésére – szombaton, majd vasárnap is az altemplom délelőtt 10 órától egészen 20 óráig várja a látogatókat a parkolók felől.

Ezt egészíti ki a hozzátartozói mágneskártyával rendelkezők számára a Szórád Márton út felőli lejutási lehetőség, mely a reggeli óráktól kezdve a többi bejárat kinyitásáig tart – vagyis mindkét napon reggel 8 órától 10 óráig.

A hétvégi szentmisék rendje is változik (és egyszerűsödik) a hétvégén: szombaton, majd vasárnap egyaránt délelőtt 9 órakor kezdődik a szentmise – viszont a szokásos szombat esti szentmise ezen a hétvégén elmarad.

(Fotók: Végh Zoltán; DO-archív; Dunaújvárosi Római Katolikus Plébánia)

A rovat további hírei: Közélet

Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is

Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is

2025. szep. 04.

Megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az oktatási intézmények életében ez mindig izgalmas pillanat, és egyben újrakezdés is: új kihívások, élmények, új barátságok – a Dunaújvárosi Egyetemen is üdvözölték az elsőéves hallgatókat.

Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben

Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben

2025. szep. 03.

Még a nyár első felében adott hírt arról a Napraforgó Bölcsőde, hogy klímaberendezésekre indítanak gyűjtést – az akció rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis mára az intézmény összes csoportját felszerelték klímával. A készülékeket már használják, számoltak be a közösségi akció kezdeményezői.

Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)

Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)

2025. szep. 02.

A város első szabadon választott polgármestere, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme: a névadásról ünnepi közgyűlés döntött délelőtt, a közelmúltban elhunyt városvezetőről bensőséges ünnepség keretében emlékeztek.

DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"

DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"

2025. szep. 02.

A vendéglátóegységek számára a nyári időszak sok esetben a megnövekedett forgalomról és az újdonságokról szól, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunagyöngye Halászcsárdában az elmúlt időszak tapasztalatairól Dancs László konyhafőnök mesélt. Hangkép.

Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!

Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!

2025. aug. 31.

Parádés debütálás és elfogadható nyári mutatók, de a lényeg változatlan: az egészségügy vérigénye számottevő, így továbbra is nagyon várják az önkénteseket. Ennek megfelelően készítik elő a szeptemberi terveket is!

DSTV: jubiláltak az "esőemberek"

DSTV: jubiláltak az "esőemberek"

2025. aug. 31.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete éves találkozójáról. A közösség immáron egy évtizede szervezi meg az eseményt a Szalki-szigeten, amely keretében autizmussal vagy más egyéb fogyatékossággal élő gyermeket/felnőttet nevelő családok találkozhatnak az ország területéről. Hangkép.

 

Kapcsolatteremtés a helyi termelők és a vásárlók között – él a DunaKosár közössége

Kapcsolatteremtés a helyi termelők és a vásárlók között – él a DunaKosár közössége

2025. aug. 29.

Nagyszerű közösség alakult Dunaújvárosban – már négy éve működik a DunaKosár. A közösség célja, hogy összekösse a térségi termelőket a vásárlókkal, ezzel lendítve a helyi gazdaságon, illetve minőségi árut biztosítva a fogyasztóknak. A kezdeményezés eredetéről, az elmúlt időszak tanulságairól és az aktualitásokról Csonka Melindát, a DunaKosár koordinátorát kérdeztük.