Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Az írott változatot már olvashatták, most itt a DSTV anyaga az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyekről. Áttekintő interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel. Hangkép.
Folytatja az önkormányzati választásokra készülő jelöltek bemutatását a "Rajta, Újváros!" Egyesület: sorozatunk tizedik, egyúttal befejező részében Orosz Csaba összegzi az elmúlt ciklus eredményeit, valamint beszél a jövővel kapcsolatos terveiről. Hangkép.
Köszöntővel és díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, majd nyílt ülésen harmincegy témát tárgyalt meg a testület.
A Móra iskola gyógypedagógusa egyesületi elnökként és a Speciális Olimpiai Szövetség szakágvezetőjeként érdemesült az elismerésre, a díjat Pintér Tamás polgármestertől vehette át a közgyűlés előtt. Gratulálunk!
Díjátadóval kezdődik a közgyűlés nyílt ülése a Városházán csütörtökön délelőtt – majd közel harminc témában, köztük igen fajsúlyos kérdésekben is dönthetnek a képviselők.
Tamaskovits Sándorné, Vilma néni február első napján ünnepelte 90. születésnapját – ez alkalomból Barta Endre alpolgármester Szántó Péter önkormányzati képviselővel közösen látogatták meg őt a Barátság úti idős otthonban.
Ha csak a régi visszatekintők metodikáját követjük, akkor is varázslatos az "ez történt a héten" termése: alig egy héttel a botrány kipattanása után lemondott a köztársasági elnök, visszavonult a közélettől a volt igazságügyi miniszter – és még nem látjuk a végét.
Barta Endre a 4-es választókerület önkormányzati képviselője igyekszik folyamatosan kapcsolatot tartani, együtt élni a Római városrész lakóival – és ebben kiemelten fontos helyük van az intézményeknek is.