Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten
Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.
Fontos projektről számolt be városunk önkormányzata és a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Mindannyian jól tudjuk, hogy Dunaújváros egyik legfontosabb területe a Szalki-sziget. Rengeteg programot szerveztek itt az elmúlt években, s mikor épp nem egy-egy városi rendezvénynek ad otthont a terület, akkor is sokan használják kikapcsolódásra, vagy épp horgászatra. Többek között a horgászok is felhívták a figyelmet egy fontos problémára – az évek során több fa is elöregedett, megbetegedett, balesetveszélyessé vált.
A napokban a szakemberek elkezdték kivágni az érintett példányokat, így téve biztonságosabbá a területet a látogatók számára. A projekt során a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület egymillió forinttal járult hozzá az önkormányzat költségeihez. Mint Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester elmondta, ez a program kiemelten fontos a város számára:
– Hálás vagyok a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesületnek, hogy a szívükön viselik a területet, és ezt a problémát sem hagyták még súlyosabbá válni. A helyzet az, hogy nemcsak az idő vagy a betegségek jelentenek veszélyt a fákra – az elmúlt években egyre több kárt okoznak a hódok is, talán idén rongálták meg a legtöbb fát itt a területen. Ellenük az lehet a megoldás, hogy az egészséges fák törzsét dróthálóval körbe kerítjük, így az állatok sem tudják tovább pusztítani majd a faállományt.
Fotók: Végh Zoltán
A rovat további hírei: Közélet
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.
Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos
2025. okt. 24.
Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!









