Vasárnap már kezdődik az ünnepi varázslat
Újra adventi fénybe öltözik Dunaújváros főtere – vasárnap megkezdődik az ünnepvárás szép időszaka. Ünnepi díszbe öltöztetett főtér, gőzölgő karácsonyi finomságok és színpadi produkciók sora várja a dunaújvárosiakat.
Advent első vasárnapján nemcsak a forró csoki és a sült gesztenye illata lesz csalogató az Adventi Forgatag elnevezésű programsorozat nyitányára, de a közös gyertyagyújtásra, az ünnepi koncertekre, és persze a feldíszített karácsonyfa látványáért is érdemes lesz kilátogatni.
Már csak egyet kell aludni, és november 30-án, vasárnap 16 órakor megnyitja kapuit az Adventi Forgatag. A város főtere újra fényben úszik, és elkezdődik az ünnepvárás időszaka. Advent első vasárnapján 17 órakor Barta Endre alpolgármester köszönti a résztvevőket, majd Kovács István görögkatolikus parókussal közösen meggyújtják a hit gyertyáját. Ezt követően Janicsák Veca, majd a Dunaújvárosi Vegyeskar ad ünnepi koncertet.
Barta Endre alpolgármester elmondta: korábbi évekhez hasonlóan a változatos programok mellett a karácsonyi vásárba is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a már jól megszokott, árusok kínálta téli finomságok, mint például a forralt bor, a forró tea, a kürtőskalács vagy a sült gesztenye sem maradhatnak el az ünnepre hangolódás időszakából:
– Ami a legfontosabb: meghitt, ünnepi hangulatban töltsük együtt ezt az ünnepi vasárnapot, és készüljünk fel mi, dunaújvárosiak, közösen az év legszentebb ünnepére!
Barta Endre hozzátette: az idei év különlegessége, hogy egy felajánlásnak köszönhetően egy 15 éves, Százszorszép utcai fenyőfa lett Dunaújváros karácsonyfája, amelyben a forgatagba kilátogatók minden nap gyönyörködhetnek.
Az Adventi Forgatag részletes kínálatáról az alábbi plakáton tájékozódhatnak!
DMJV Önkormányzata
(Fotó: Végh Zoltán; plakát: DMJV Önkormányzata)
A rovat további hírei: Mozaik
Adventi Forgatag: itt a teljes merítés!
2025. nov. 25.
A beszámolót már olvashatták a híradásról, de most külön is mutatjuk a kínálatot: a hét végére megnyitja kapuját az Adventi Forgatag kavalkádja a Városháza téren. Egy plakáton a teljes eseménysor – hangolódjunk együtt az ünnepekre!
Partikellékek tárháza: mit is rejt egy partibolt?
2025. nov. 24.
Ha te is azon emberek közé tartozol, akik szeretik az ünneplést, valószínűleg nem idegen számodra egy parti kellékbolt látogatása. Egy ilyen üzletben járva az ember könnyen a bőség zavarába eshet, hiszen széles választék várja az odalátogatókat. (X)
A télből az őszbe, aztán megint vissza
2025. nov. 24.
Változékony időt ígér a hét elejére a DO meteorológiai szakértője. A hét közepétől ismét fagyos reggelek, és alig néhány fokos csúcsok várnak ránk. A banánérlelés változatlanul esélytelen.
Kedvenc sminkeszközök a polcon
2025. nov. 24.
A mindennapok során sokan keresünk olyan sminktermékeket, amelyek nemcsak szebbé, hanem magabiztosabbá is tesznek bennünket. A Malu Wilz márka éppen ezt kínálja: professzionális, megbízható és könnyen használható sminkeket, valamint az ezekhez szükséges kiegészítőket. (X)
DSTV: palacsintás királyság
2025. nov. 24.
Újra megszervezte a évi rendes palacsinta partiját a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete, derül ki a DSTV összegzéséből. Az összejövetelen szorgosan töltötték az édességet a tagok, és persze most is mindenkinek jutott a finomságból. Hangkép.
Ajándékba adható élmények: a repülés új dimenziója
2025. nov. 23.
Mi történik akkor, amikor az ajándékozás öröme már nem hozza magával a megszokott izgalmat? Az ismerős arcok, a régóta meglévő családtagok számára néha nehéz egy eredeti meglepetéssel szolgálni, aminek valódi jelentősége van. Az élmények ajándékozása, például egy különleges repülés, új alternatíva lehet azok számára, akik valami mást keresnek, mint egy újabb bögre vagy tárgyi ajándék.
DSTV: faültetés az arborétumban
2025. nov. 23.
A beszámolót már olvashatták hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése a közösségi alkalomról. Önkéntes segítők közreműködésével szerveztek faültetést a közelmúltban – még a nem éppen barátságos időjárás sem vette el a munkától a faültetők kedvét. Hangkép.








